Észak-amerikai box office
Négy új szélesebb körű bemutató is volt, de egyik sem tudta megkaparintani az első helyet. Sőt, elég gyenge nyitányt produkáltak
Sajnos az Aardman produkciójára ezúttal is csak kevesen voltak kíváncsiak. A Kalózok! animációs filmet készítő cég hiába készít szórakoztató és minőségi alkotásokat a közönséget mégis hidegen hagyja. Befürödtek a Karácsony Artúrral és az Elvitte a víz is bukta volt. Pedig nagyon bíztak a sikerben, több, mint 3500 moziba küldték be az újabb, stop-motion technikával készített animációjukat, de csak rongyos 11 millió dollárt tudott összekaparni. A kritikák jók (Rotten Tomatoes 88 %), a nézők kedvelik (imdb 7,2), de kalózos projekt Jack Sparrow kalandjain kívül nem tudott labdába rúgni az elmúlt években.
Ez az év nem Judd Apatow és Jason Segel nevétől lesz hangos. A producer idén buktázott egyet a Wanderlusttal, Segel pedig a Jeff, Who Lives at Home-mal nem tudta becsábítani a nézőket a mozikba. Az Ötéves jegyesség romantikus-vígjáték megalkotásában Nick Stoller volt segítségükre, a trió korábban a Lepattintva esetében dolgozott együtt, akkor az együttműködés sokkal eredményesebbnek bizonyult. Az Universal kezdhet aggódni, megrendülhet a hite az Apatow-féle projektek iránt, a This is 40 még javíthat a statisztikán és reménykedhetnek, hogy nem 11 milliót gyűjt össze első hétvégéjén, mint az Ötéves jegyesség.
James McTeigue neve a V, mint Vendetta után elég szépen csengett, sok stúdió képzeletbeli listáján rajta volt a lehetséges rendezők között. De ez már a múlté, a Nindzsa bérgyilkos Wachowski termék után már sokan kiábrándultak belőle. A félig-meddig Budapesten forgatott The Raven kezdetben eléggé ígéretesnek tűnt, még talán a franchise gondolata is felmerült, de ez már a múlté. John Cusacknak sem megy a szekér, a Shanghajjal leszerepelt, a régen dobozban lévő Factory meg lehet, hogy csak DVD-n jön ki. A Relativity sem bízhatott igazán a thrillerben, amelyben Cusack Edgar Allen Poe-t játssza, aki egy sorozatgyilkost próbál kézre keríteni, csupán 2200 moziban volt látható a film. A befolyt 7 millió dollár nem egy erős kezdés, a jó hír az, hogy csak 26 milliót tapsoltak el rá (+ a marketing).
Jason Stathamnak sürgősen szüksége van egy kis arculatváltásra, ez nyilvánvaló. De vajon képes-e megújulni a folyamatosan ugyanazt az arcát mutató színész. Persze, mindig jó ha van egy agyatlan akciófilm, ahol a főhős végigver mindenkit, de örökké nem lehet ebben utazni. Ezúttal Statham a triádok és az orosz maffia tyúkszemére lép rá, ráadásképp még korrupt rendőröket is kap a nyakába. A 7,7 milliós bevétel nem éppen szívderítő, utoljára a Crank második részével tudott termelt kevesebbet, ami 7 milliót szedett össze három nap alatt. Bár nem jellemző, hogy ennél sokkal többet kasszíroznak a Statham művek. Mikor is készült profitképes akciófilm, amelyben főszereplő volt (az Expendables-t most hagyjuk)?
Régebben bemutatott filmek: Megőrizte első helyét a Think Like A Man, az afro-amerikaiak élvezik, hogy egy őket érdeklő film került a mozikba. Csak azért nem írom, hogy számukra tetszetős alkotás, mert az imdb-n 4,7-en áll. Felezett a Nicholas Sparks adaptáció, a Szerencsecsillag, amivel azért eljutott 40 millió közelébe. Továbbra sem lankad nagyobb mértékben az érdeklődés Az éhezők viadala iránt, a film átlépett a 370 milliós vonalon. A Cabin in the Woods horror 4,5 milliót szedett össze, Farrellyék vígjátéka, a Three Stooges 5,4 millióval lett gazdagabb. Kiesett a top 10-ből a 21 Jump Street és Az amerikai pite, mindkettő 5 milliót tehetett hozzá eddigi eredményéhez.
3 moziban kezdték vetíteni a Bernie fekete komédiát, 90.400 dollár folyt be, ami elég erős kezdés. A Sound of My Voice dráma 2 helyen ment, a Brit Marling (Another Earth) rendezésében és főszereplésével készült film 10.400 dollárt hozott.
Amerikán kívül rendkívül erősen kezdett a Bosszúállók, 178 millió dollárt kasszírozott pár nap alatt és még egy-két nagyobb piac hátravan, Amerikában jövő héten nyit.
A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja. Az adatok a boxofficemojo-ról vannak.
|
Cím |
Hétvégi bevétel |
Eddigi bevétel |
Változás %-ban |
Büdzsé |
Info |
|
Think Like A Man |
18,00 |
18,00 |
– 46,5 |
12 |
|
|
Kalózok! |
11,40 |
11,40 |
– |
55 |
|
|
Szerencse-csillag |
11,32 |
39,92 |
– 49,7 |
25 |
|
|
Az éhezők viadala |
11,25 |
372,45 |
– 23,3 |
78 |
|
|
Ötéves jegyesség |
11,15 |
11,15 |
– |
30 |
|
|
Safe |
7,72 |
7,72 |
– |
30 |
|
|
The Raven |
7,25 |
7,25 |
– |
26 |
|
|
Chimpanzee |
5,46 |
19,15 |
– 48,8 |
|
|
|
Three Stooges |
5,40 |
37,14 |
– 44,7 |
30 |
|
|
Cabin in the Woods |
4,50 |
34,66 |
– 43,9 |
30 |
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Elég nevetséges hogy a safe nem sikeres.Szegény jason Statham nem tehet róla hogy az emberek nem kíváncsiak mostanság egy jó akciófilmre.inkább minden féle szart megnéznek és sikeresé teszik.ő neki 95 százalékban jó filmjei vannak.legalább 1 ember tartja a frontot akció filmek terén.remélem ezen nem akar változtatni csak azért mert az emberek ízlése leromlott!!!
vannak stathamnek nem csak agyatlan akció filmkei is csak nem annyira ismertek. Pl 13-as. De tény hogy drámában v- romantikus filmben nem próbálta ki magát és sztem nem is állna jól neki. Ez a faarcú eksön hős igen de sok a hasonló film. Lehetnem kevesebb a mennyiség és több a minőség. 😀
Szerintem Stathamnak a mellékszerepek állnak jól,mint pl. a feláldozhatókban,ott teljesen jól működött. Az egyéni filmjei meg sorban buknak.Nem tud megújulni az a gond,és így nem mehet tovább a karrierje,hogy egy kaptafára gyártja a kis költségvetésű akciófilmeket. Tény, hogy ezek az akciófilmek állnak jól neki,de ezek meg nem kellenek az embereknek….:/ Mellesleg szerintem is unalmasak már.
Mekkora nyitóhétvégét jósoltok a Bosszúállóknak az USA-ban? Én kb 100-110 millióra gondolok.
@Dean6: viszont érdekes hogy a Feláldozhatóakban csak Statamnek volt bemutatva a magánélete.
vajon miért ?
és még valami.
Statam állandóan a jó hőst játszah.
játszhatna már egy tömeggyilkos őrültet, egy terroristát, egy igazi elmebeteget.
multkor megnéztem a régi és az új mechanicot.
a régiben a végén Bronson és a tanítványa kinyírja egymást.
az újban meg Statam megöli a tanítványát, ő meg túléli.
jajj ne már, legalább egyszer döglene már meg.
@backdraft: Szerintem a 150 millió sem elérhetetlen:)
@Sanosuke: Szerintem egyszerűen ki kellett tölteni az időt,tegyük hozzá,hogy azért történetileg elég gyenge lábakon állt a film.