30

Aragorn nem lesz benne a Hobbitban?

Miután felmerült, hogy el fog készülni a Hobbit szóba hozták, hogy a Gyűrűk ura szereplői is fel fognak bukkanni a két részes előzményben. Úgy volt, hogy Aragorn is látható lesz, Viggo Mortensen azonban a  Movies oldalnak adott interjúban elmondta, hogy eddig még senki nem kereste meg ezzel kapcsolatosan.

” Még régen a producerek megkérdezték, hogy lenne-e kedvem játszani a Hobbitban, amire azt feleltem, hogy természetesen, ha esetleg Aragorn egy átvezető történetszálban bukkanna fel, mivel a karakter nincs benne a regényben” – árulta el Mortensen – “De aztán többé nem szóltak és már javában forgatják a filmet. Szóval nem leszek benne, de elképzelhető, hogy csak az utolsó pillanatokban akarnak felkeresni, de úgy gondolom, hogy már azért mostanra hallottam volna erről. Orlando Bloom és Cate Blanchett már forgatott valamit, de hát ők tündéket alakítanak és azok nem öregednek gyorsan. És mint ismeretes, Aragorn félig tünde és pár száz évet él, tehát benne tudna lenni egy átívelő jelenetben, azonban feltételezhetően ez nem fog megtörténni.”

30 komment

  1. By the way, várható-e, hogy hamarosan A Hobbit is kikerül jobb oldalra a kiemelt filmek közé (akár Franchise, akár Hype kategóriába)? Vagy ahhoz még túl korán van?

  2. Szerintem nem lesz benne,most pár percre kétlem belerakják,amúgy meg nincs köze a történethez.

  3. Örülök is, meg nem is… Aragorn nagyszerű karakter, Viggo nagyon jól eljátszotta, minden elismerésem érte. Akkor miért örülök? Mert a GyU-t is kizárólag szinkronnal vagyok hajlandó nézni, annyira tökéletesen sikerült a fordítás, a legjobb színészek kiválogatva.

    Remélem A Hobbit-tal is így lesz, viszont ha ő benne lesz, nem lesz Selmeczi Roland :(( Ami nagy fájdalom lenne, mert nálam ha Aragorn, akkor Selmeczi…

  4. Aragorn nem azért van jó karban több száz évig, mert dúnadán? Uhh, de rég olvastam már a trilógiát…

  5. A két torony bővítettjében mondja, hogy 87 éves, Dunadán tehát többet él, mint egy ember, de egy ismerősömmel nemrég kiszámoltuk, és ha Aragorn benne is lenne akkor úgy 12-13 évesnek kéne lennie. Szóval belelehetne rakni poénból egy 13 évest aki Aragorn, de nyílván Viggo nem szerepelhetne Aragornként.

  6. @koimbra:
    Köszönjük szépen! :0)

    @Rivendin:
    Igen, régi vita már, hogy A GyU-filmekben hogyan telik az idő a könyvekhez képest.
    Ha a könyv kronológiájához igazodnak, Aragorn 10 éves lehetne A Hobbit idején (ekkor még Estelnek hívják, és semmit sem tud őseiről, Völgyzugolyban nevelkedik – mialatt Arwen még Lórienben lakik).
    De az első filmben úgy tűnt, mintha Bilbó születésnapja és Frodó útnak indulása között nem telne el olyan sok év, mint a könyvben.
    Ennek mégis ellentmond (és visszatér a könyvhöz) az általad is hivatkozott rész A két torony bővített változatában, ahol 87 évesnek mondja magát.
    Szóval a fene se tudja. Én örülnék, ha Elrond házában találkoznának a tízéves Estellel, de akkor sincsen semmi, ha kihagyják.

    És miután nem lesz már A Hobbitot és A GyU-t összekötő “híd-film”, ezért a felnőtt Aragorn kicsit kilógna a most készülő filmekből.

  7. @Pisti, az aragorn: Teljesen egytértek Jackson (vagy akármelyik forgatókönyvíró) abbéli döntésével, hogy Aragorn ne szerepeljen a Hobbitban (már én is így hívom, pedig nekem sokáig A Babó volt…) – bármennyire is kedveltem egyébként Viggót… már az is meredek kicsit, hogy Frodó fel fog tűnni benne.
    Mindenesetre én várom a filmet, sokszor olvastam (bár jó régen) a könyvet, és nagyon szerettem (főleg a sok törpe megérkezését Bilbóhoz – a neveik, meg, hogy melyik milyen süteményt kér, fiatalon lenyűgözött:P).
    A – szintén kedvenc – Gollamos rész (na, ez is: nekem a “Nyelem” név is megfelelt…) miatt kicsit félek is, hogy a meseszerűség helyett ordas nagy akciózást kapunk (ugye, megint csak: “manócok” vs orkok…)…
    Mindegy, csak jöjjön már! 😀

  8. Én korábban, mikor még azon vitatkoztak, hogy készülhet-e belőle film, már eljátszottam a gondolattal, hogy lehetne Frodót és más GyU szereplőket belerakni a filmbe: Frodó mesélhetne Samu gyermekeinek, és más gyerekeknek a Piros Könyv-ből, nem sokkal azelőtt, hogy elindulnak a Szürkerévhez. Így láthatnánk megelevenedni A Hobbit történetét, de időnként betoppanhatna egy-két váratlan vendég (pl. Samu, Pippin, Trufa, Bilbó, Gandalf, Aragorn, Éowyn – ő még pontosítana is egy adott résznél, ahol esetleg túlzott Bilbó), egy kicsit elbeszélgetne velük, és így megelevenedne a harmadik kötet végén található kiegészítések, kivel mi történt a Gyűrű elpusztítása után. Remélem Jackson-ék is hasonlóan gondolkoztak erről 🙂

  9. Most tényleg nehezen illeszthető be, hiszen Frodó elutazott ugye a tündékkel, de azt hiszem pár évig még a megyében volt míg végleg el nem hajóztak. Orlando Bloom is csak vmi szerződésre hivatkozva tudta “betetetni” magát, Jackson nem akarta.. (amiben mellesleg igaza is van). A harmadik könyv végén lévő függelékből sajnos nem nagyon lehet filmet csinálni, úgy ahogy a Szirmalirokból sem igazán, max a hobbit végén lehetne egy kis időugrás a GYU utáni részre, ahol Aragorn beszélget valakivel, de ez sztem nem iagzán illik a történethez..
    De mindazonáltal tényleg történhetne, hogy a régi szereplők beszélik ezt el egy “kocsmában” egymás közt 🙂

  10. @Pisti, az aragorn:
    “De az első filmben úgy tűnt, mintha Bilbó születésnapja és Frodó útnak indulása között nem telne el olyan sok év, mint a könyvben. “

    Szerintem a könyvben se telik el sok idő. Sietnie kell, mert jönnek a jófej srácok a nagy lovakkal. Vagy én emlékszem rosszul?

  11. @Vad.Korte:
    A könyvben miután Gandalf először elmegy, utána vmi tizennemtomhány év telik el, asszem míg vissza nem jön.. csak a film ezt nem érezteti, Jackson elég jól játszik az idővel, még így is akadnak olyanok akiknek untató a tempó, de sztem aki fan annak még lassabb ütemben sem lenne unalmas, hozzátéve, hogy az első könyv első fele teljesen hiányzik a filmből..

  12. @Vad.Korte: “Szerintem a könyvben se telik el sok idő.”

    Ez ugye relatív… van akinek 17 év sok, van akinek kevés. 🙂

    Filmen neház követni az eseményeket, főleg hogy itt-ott hiányzik a könyv fele, vagy teljesen elrugaszkodik tőle, más szereplővel történik meg a filmen másképpen fontos esemény, stb.

  13. @labi: Akkor nem ugyanarra gondolunk. Én a szülinapi partira értettem, amikor bejelenti Bilbo, hogy elmegy, trükközik a gyűrűvel.

  14. @Vad.Korte: bizony, mert sok év telik el. amúgy Aragornnak az őseiben van valami minimális tündevér, de az, hogy féliug tünde lenne, baromság… Mert pl. a regényben Elrondra mondják, hogy féltünde.

  15. Szerintem Peter Jackson és csapata a lehető legnagyobb körültekintéssel nyúltak hozzá A Gyűrűk Urához. Nagyon szeretem a regényt, de több helyen is éreztem, hogy elkalandozott Tolkien. Bombadil Toma szerethető karakter volt, de jelentősége jóformán semmi, ahogyan Glorfindel sem kapott túl nagy szerepet Tolkien-nél, szerintem nagyon is jó döntés volt beleolvasztani Arwen szerepébe, mivel legalább a kevéske női karakter közül is nagyobb hangsúlyt kapott, mint amúgy a könyvben. Szarumán szerepnövelése is tetszett (de nagy kiszúrás volt, hogy a Király moziverziójában viszont nem volt benne, de ezt a bővítettben nagyon ügyesen korrigálták) s lehetne még sorolni. És jobban elmélyítettek több karaktert is (Arwen, Aragorn stb.).

    A Megye megtisztítása sosem tetszett túlzottan könyvben, nem éreztem szükségét egy második befejezésnek – szerintem jó döntés volt kihagyni. És bár látszólag, a Megye sértetlen (ugye Szarumán halálát korábbra tették), azért Frodó a Szürkerévben azt mondja Samunak, megmentették a Megyét, de már nem neki – tehát csak volt ott még tennivaló. A Hobbit filmre adaptálása is jó kezekben van, nem kell aggódni 🙂

  16. @gahanreader: szerintem meg nagyon nem. Aragorn amúgy nagy kedvencem, (és Viggo remekül játszotta el XD), de semmi köze a Hobbit eseményeihez. Ahogy mondjuk Legolasnak sem btw.
    Maradjunk az eredeti szereplőknél, eseményeknél – elég lesz ez. 🙂

  17. @Lord Picard 87:

    Hát, Jacksonék végül nem egészen ezt a megoldást választották.

    !!!SPOILER!!!

    A Hobbit-film időben visszaugrik Bilbó 111. születésnapjának előkészületeihez. Az AICN-beszámolóból kiderült, hogy Gandalf Hobbitfalvára érkezése előtt játszódó jeleneteket vettek fel. Frodón ugyanaz a hacuka van, mint amiben Gandalf nyakába ugrik A Gyűrű Szövetsége elején. Sir Ian Holm is itt fog szerepelni.

    SPOLER VÉGE!!!

  18. Mi az ördögnek lenne benne? Van benne elég erős karakter, gondoljunk csak Bomburra!

  19. @vrango: A gyermeteg fordítás ne tévesszen meg, az az eredetiben ugyanolyan goblin, mint egy rakás hentelős RPG-ben. 😀
    Személy szerint nem vagyok annyira oda azért, hogy Szobotka direkt még tovább gyerekesítette a Hobbitot a fordítással… 😐

  20. @bucbuc: Ebben mindenki búr. Frodó + Samu, Legolas + Gimli, a két “unokatestvér”. Nem is beszélve a szimoatikus Gandalfról, a hobbitok jóbarátjáról.

    Aragorn “tünde” szerelme is egyértelmű szimbóluma a látens homoszexualitásnak.

  21. @Pisti, az aragorn: Erről eddig nem hallottam, de köszönöm a hasznos infót! :)) Nem tudtam elképzelni, hogy oldják meg az összekapcsolást, de így remek módját találták meg 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *