Kirsten Dunst leszerződött a Hick indie filmbe Chloe Moretz mellé, a produkciót Derick Martini fogja rendezni. Az alkotás Andrea Portes regényén alapszik, Moretz egy Luli nevezetű 13 éves nebraszkai csajt fog eljátszani, akinek az apja és anyja egy nap lelép és magára marad. Luli erre fogja a Smith & Wessonját és Las Vegas felé veszi az útját. Megismerkedik a kokainfüggő Glendával (akit Dunst fog megformálni) és közösen tervezgetnek egy bankrablást. Azonban feltűnik Eddie, akivel Luli az útja alatt ismerkedett még és megerőszakolja a lányt. Ám Luli ezt nem hagyja annyiban és Glendával kegyetlen bosszút eszelnek ki. Eddie szerepét Colin Farrellre szerették volna bízni, azonban ő kénytelen volt nemet mondani, mivel eléggé elfoglalt.
Christian Taylor producer a Playlistnek azt mondta, hogy Terrence Malick Sivár vidéke (Badlands) és Peter Bogdanovich Papírholdja (Paper Moon) lebeg a szemük előtt a Hick kapcsán, a soundtrack pedig a 80-as évek számait fogja tartalmazni. Hozzátette, hogy Moretz karakterét leginkább Jodie Foster fiatalabb éveiben játszott szerepeihez lehetne hasonlítani és lesz benne néhány olyan jelenet, ami igen érzékenyen fogja érinteni a közönséget. Taylor szerint, ha minden jól megy, akkor Moretz igen sok díjat bezsebelhet.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Ezt a csajt baromira nem bírom. 😛 A Pókemberben kifejezetten rühelltem.
Én meg nagyon bírom 🙂
Tehetséges is, és iszonyat bájos pofija van 🙂
Nem rossz színésznő, abban az Anne Rice filmben nagyon tetszett. MJ-nek tényleg nem volt jó választás.
Ez a producer kicsit korán szik a medve bőrére…
mindenesetre és bírom Kirsten Dusnt-ot, Sofia Coppola filmjeiben pl., de a Makulátlan elmé-ben is nagyon jó volt (meg az Interjú…-ben, ofkoz).
A Badlands meg eleve rulez, szóval jöhet a film…:D