Észak-Amerikai box office
Habár a Démonok között (The Conjuring) eléggé kedvelt volt, de a horroruniverzum bővítésének első spin off-ja már félrement. Nagy lehetőségek voltak a rémisztő Annabelle babának és tulajdonképpen bevétel terén nem is volt semmi gond. Csak éppen a fránya visszajelzések voltak lehangolóak. A New Line viszont bátran rábólintott a következő felvonásra, pláne, hogy büdzsé tekintetében nem tekinthető rizikós vállalkozásnak. Megnyerőek voltak az előzetesek és bizony a kritikákból is leszűrhető, hogy sokkal jobb lett, mint az előző. David F. Sandberg rendező minőségibb alkotást tett le az asztalra.
Tudta ezt a stúdió is, hiszen már júniusban megmutatták A teremtést (The Creation) Los Angeles-i Filmfesztiválon. Ha pedig egy cég így tesz, különösen egy horror esetében, akkor sejthető, hogy elégedettek a fejesek. Ezt követően New Line’s Scare Diego eseményen a Comic Con-on is megmutatták, ahol a szereplőgárda is megjelent. Augusztus 6-án volt a Nemzeti Baba Nap, a stúdió néhány rajongót Rey Mysterio pankrátorral együtt elvitt az Isla de las Munecas-ra (A Babák szigete). A legenda szerint miután egy kislány vízbe fulladt a sziget tulaja kicsit babákat aggatott ki a területen, remélve, hogy így kiengeszteli az elhunyt szellemét. Néhány évvel később a tulaj pont ott halt meg, ahol a kislány. Szóval a kis csapat Annabelle-lel együtt elutazott ide, ahol egy sámán kiűzte a babából a rossz szellemet.
A 3 évvel ezelőtt Mogyoró-meló (The Nut Jub) sem volt éppen kiemelkedő darab és bevétele sem volt kimagasló (42 milliós büdzsé, 64 milliós amerikai bevétel, összbevétel 120 millió). Nos, a következő rész talán még rosszabb lett. Nem tudták kitalálni, hogy mikor lenne a legalkalmasabb a bemutatásra, néhány tili-toli után kötött ki itt, augusztus közepén. Nem voltak túl meggyőzőek a trailerek és hát ugye az egyik karaktert megszólaltató Jackie Chan is már javában a Lego: Ninjago-t promótálja inkább.
1461 helyen mutatkozott be a The Glass Castle dráma. Az 5 millió körüli start nem nevezhető rossznak. De úgy tűnik, hogy Jeannette Walls regényének az olvasói-rajongóinak eléggé tetszett az alkotás, viszont több lelkes értékelés kellene a regényt nem ismerőktől is, hogy ne fogyjanak el gyorsan a nézők. Illetve a dátum sem túl szerencsés, hiszen ha van egy dráma egy tehetséges, pláne komoly díjjal rendelkező színésszel, akkor inkább ősszel kellene útnak indítani.
Régebben bemutatott filmek: Közel 60 %-ot esett a Setét torony (Dark Tower), így nem fog kimagasló eredményt elérni, szóval ebből sem lesz franchise. De a sorozat még esetleg kedvelt lehet. Áthaladt a 300 millión a Pókember (Spider-Man) reboot, illetve a Nyomd, bébi, nyomd (Baby Driver) is átgördült a százason. Persze a legnagyobb nyertes az Emoji animáció, hiszen egy ótvar, mindenhol lehúzott alkotás csak kitermelt eddig 64 millió dollárt és továbbra is vígan gyűjti a milliókat.
|
Cím |
Hétvégi bevétel |
Eddigi bevétel |
Változás %-ban |
Büdzsé |
|
Annabelle: A teremtés |
35.04 |
35.04 |
– |
15 |
|
Dunkirk |
11.40 |
153.71 |
– 33.4 |
100 |
|
A mogyoró-meló 2 |
8.93 |
8.93 |
– |
40 |
|
Setét torony |
7.87 |
34.30 |
– 58.9 |
60 |
|
Emoji film |
6.58 |
63.59 |
– 45.2 |
50 |
|
Girls Trip |
6.52 |
97.19 |
– 42.8 |
19 |
|
Pókember: Hazatérés |
6.10 |
306.45 |
– 31.0 |
175 |
|
Kidnap |
5.22 |
19.39 |
– 47.8 |
20 |
|
The Glass Castle |
4.87 |
4.87 |
– |
|
|
Atomszőke |
4.57 |
42.81 |
– 43.9 |
30 |
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.