3

Michael Bay így képzeli el A szikla folytatását

thecok„Akarod tudni, ki ölte meg Kennedy-t?” – kérdezi Goodspeed egy régi mikrofilmet nézegetve A szikla (The Rock) végén. Michael Bay régen még tudta, hogyan kell remek akciót tető alá hozni, és bizony a Nicolas Cage és Sean Connery főszereplésével készült alkotás eléggé jónak mondható. Folytatás nem készült, hiszen akkoriban még nem gyártottak azonnal újabb részt mindenhez, ami hozott némi profitot. De Bay most elárulta, hogy mégis milyen lehetne  a következő rész.

„Nic Cage elveszi Carlát, majd megszerzik a mikrofilmet, amin titkos kormányzati információk vannak, például Kennedy gyilkosának a kilétét is tartalmazza. A kormány a nyomába ered, akár ki is nyírhatják. Sokkal inkább thriller lett volna. Cage nem tud kihez fordulni, mivel épp akarja kézre keríteni. Talán a feleségétől elszakadna, nem tudom. Szerintem jó ötlet lett volna elválasztani őket, majd Nic megkeresi Sean Connery-t. Tulajdonképpen ott folytattam volna, ahol az első rész véget ért.”

A szikla végével nem volt kibékülve Bay, Jerry Bruckheimer producer erőltette rá. De amikor látta a filmet, pláne azután, hogy a közönségnek is bejön, megváltozott a véleménye. Igenis működött, és ez Bruckheimernek köszönhető.

3 komment

  1. Nagyon remélem hogy nem készül el soha, mivel egyrészt nem kéne EZT IS elcseszni egy bugyuta folytatással, mert ez a story borzalmasan gyenge és klisés lenne, másrészről Cage annyira le van csúszva, hogy rossz nézni de félő pont ebben látnák a újra felemelkedését.

  2. Akkoriban még Bay meg Bruckheimer is nagyon érezte a filmeket. Arany volt minden amihez nyúltak. Bruckheimernek vannak buktái azóta.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *