A 2000-ben bemutatott Gladiátor (Gladiator) korrekt eredményt produkált, a kritikusoknak is tetszett és 5 Oscart is kapott. Anno komolyan elgondolkodtak, hogy folytatnák, Ridley Scott és Russell Crowe is benne lett volna. Szerencsére a stúdió nem akarta bármi áron megcsinálni a következő részt, a Nick Cave által írt forgatókönyv nem nyerte el a tetszésüket és a tervezet szép lassan elfelejtődött. Azt hihetnének, hogy végleg letettek a Gladiátor 2-ről.
Ám Scott valamiért a fejébe vette, hogy csak össze kellene hozni a filmet. Egy interjúban elmondta, hogy jelenleg is egyeztet a stúdióval. Nem gond, hogy elhunyt a főhős? Egyáltalán nem, hiszen a direktor tudja miképp hozza vissza a halálból. Egyelőre csak beszélnek róla, nincs kőbe vésve, hogy hozzá fog látni, mellesleg Crowe is eléggé máshogyan néz ki, mint 17 évvel ezelőtt.
Cave 2013-ban ezt mondta a régi elképzelésről: Crowe felhívott és megkérdezte, hogy megírnám-e a második részt. Én ekkor még csak egy forgatókönyvet tettem le az asztalra, így eléggé meglepődtem. ‘De Russell, nem haltál meg a Gladiátor végén?’ – kérdeztem. De, viszont szerintem ezt meg tudod oldani.’- válaszolt. Szóval Maximumus a purgatóriumban volt éppen, de az istenek visszaküldik a Földre. A mennyben ők éppen haldokolnak, csak egy akad köztük, aki nem, mivel ő elküldte a Földre Krisztust, akinek a segítségével egyre ismertebbé válik, míg a többi isten állapota egyre csak romlik. A tervük az, hogy a Gladiátorral megöletik Krisztust és követőit. Christ Killer címre akartam keresztelni. A végén Maximus rájön, hogy átverték, Krisztus valójában az ő fia és neki kell őt kicsinálnia. Majd a végén halhatatlan harcosként egy 20 perces háborús jelenetben Maximus végigverekszi magát történelem híres csatáin egészen Vietnámig.”
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Ez a sztori csak egy vicc, ugye?
Cave 4 éve ezt mondta:) Lehet, hogy Scott más forgatókönyvből akar majd dolgozni. De azért az se biztos, hogy összejön a dolog. Szerintem esélytelen, meg én valahogy nem hiszem, hogy Crowe egyáltalán újra izmossá akarná valaha gyúrni magát:)
Remélem ez csak valami rossz vicc. Ez még a ZS-kategóriás Asylum gagyistúditól is szánalmas lenne nemhogy Ridely Scott-tól.
Jézusom… AZ, hogy ez (a baromarcú) sztori egyáltalán szóba kerül, vagy egyáltalán a folytatás gondolata, az igen elképesztő elme-kórképet fest jónéhány emberről… :/
Ha egyáltalán lesz folytatás, remélem nem ilyen történettel állnak elő, hanem valami sokkal értelmesebbel. Nagyon jó filmet készítettek 17 éve, szeretem, de nem kellene elszúrni egy hülye folytatással.