2

Dolgoznak a Borderlands forgatókönyvén

borderlandsMég tavaly adtunk hírt arról, hogy a Lionsgate-nél készülhet el a Borderlands számítógépes játék filmverziója. A stúdió csak most lépett egy nagyot a megvalósítás irányába, ugyanis Aaron Berget szerződtették le a forgatókönyv megírására.

Az RPG first person shooter játék 2009-ben került piacra. A történet a jövőben játszódik, ahol az emberiség más bolygókon próbálja megvetni a lábát. Habár a Pandora planéta nem volt túl barátságos, de egyesek mégis ott maradnak egy legenda alapján egy idegenek által épített kaput próbálnak megtalálni.

A produkciót elvileg úgy kell elképzelni, mint az űrbe helyezett Mad Max-et. Ha minden igaz a fejesek rábólintottak, hogy R kategóriás film születhessen, szóval nem a fiatalabb korosztályt célozzák meg.

Berg adta ki kezei közül a Section 6 szkriptjét is, amely az MI6 megalapításáról szól. Az Universal vette meg a sztorit. Majd a Paramount állította rá a G.I. Joe 3-ra.

2 komment

  1. A Borderlands eleve a Mad Max univerzumot vette alapul, a második részben egészült ki az űrös történetszállal. A játék tele van filmes utalásokkal, idézetekkel, helyszíneket és jeleneteket vettek át. A tavalyi Fury Road már egészen “borderlandsesre” sikerült, szóval felmerül a kérdés: ez most minek?
    Ha kerülik a mai trendet és foglalkoznak a forgatókönyvvel is, akár jó is kisülhet belőle.

  2. Egyetértek, a forgatókönyv lesz a kritikus pontja a filmnek. Bár ha Claptrapet sokat szerepeltetik rossz nem lehet!:-)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *