0

A vihar előtti csend

intothestorm3A korrigált Fujita skála szerinti legerősebb, EF5-ös tornádó tölcsérében a szélsebesség nagyobb, mint 322 km/óra. Egy ilyen erősségű forgószél el tud pusztítani – és többnyire el is pusztít – mindent, ami az útjába kerül. A vihar magja című thriller egyenesen egy EF5-ös kellős közepébe repíti a nézőket, egy viharéba, amely egyszerre lélegzetelállítóan szép és pusztítóan tomboló.
„Mit teszel, ha egy három kilométer széles tornádó közeledik feléd? – teszi fel a kérdést Steven Quale rendező. – A földre veted magad, elrohansz vagy éppen a vihar felé rohansz? Úgy gondoltam, nagyon izgalmas lenne megmutatni, mennyire másképp reagálnak egy ilyen helyzetre a különböző személyiségű emberek.”
A vihar magja alapötlete Todd Garner producertől származik, aki annak akart utánajárni, mi történhet, ha az anyatermészet beveti az egyik legrémisztőbb és legpusztítóbb fegyverét.
„A tornádók olyanok, mint a szörnyetegek – meséli Garner. – Úgy érezheted, mintha üldöznének, miközben teljesen kiszámíthatatlan, merre mennek. Los Angelesben nőttem fel, ami azt jelenti, hogy folyamatosan földrengések fenyegettek minket. Ez nagyon félelmetes, mert nem igazán lehet megjósolni őket. Jönnek, és általában néhány másodperc után már mennek is. A tornádóknál pontosan lehet tudni, hogy közelednek, ezért már előre meg lehet becsülni, mekkora rombolást fognak végezni.”
A producer úgy érezte, a nézők izgalmát még jobban fokozná, ha a filmet szubjektív nézőpontból forgatnák le, ezzel azt az érzést keltve, mintha ők is ott lennének az események közepében. „Tetszik, ahogy beszippantja a történetbe ez a stílus a közönséget – fejtegeti a producer. – Olyan, mintha a néző is egy láthatatlan szereplő lenne, aki a saját bőrén tapasztal meg mindent.”
Quale szerint remek ötlet a szubjektív kamerakezelést egy katasztrófafilmben használni. „Mindig is úgy gondoltam, hogy minél közelebb van egy film a valós idejű történésekhez, annál izgalmasabb” – mondja a rendező.
Garner az ötlet kidolgozására John Swetnam forgatókönyvírót kérte fel. „Amikor Todd Garner felvetette a szubjektív nézőpontból készült tornádófilm ötletét, azonnal tudtam, hogy meg szeretném írni – meséli Swetnam. – Tennessee-ben éltem éveken át, és még mindig sok barátom van ott, akik személyesen tapasztalták meg a tornádók pusztító erejét. Az ő történeteiket is bele akartam dolgozni, és alapvetően egy szívhezszóló, ugyanakkor szórakoztató történetet akartam írni, amely arról szól, meddig hajlandók elmenni az emberek, hogy segítsenek a szeretteiknek, és hogy ha az emberek egymásra vannak utalva és összefognak, akkor szinte bármit le lehet győzni.”
„Az tetszett John forgatókönyvében, hogy nem egyszerűen egy látványos katasztrófafilm sztorija volt – meséli Quale. – Sok izgalmasintothestorm2 karaktert vonultatott fel. Érezzük, milyen feszült egy gimis srác, amikor el akarja hívni randira a lányt, aki régóta tetszik neki, de azt is látjuk, milyen egy egyedülálló apa és kamasz fiai kapcsolata. Megismerünk egy viharvadász csapatot, amelynek tagjai másképp gondolkodnak arról, meddig hajlandók elmenni és mit hajlandók kockáztatni egy jó felvételért. És olyan figurákat is megismerünk, akiket csak az érdekel, hogy minél többen nézzék meg videójukat az interneten.”
Richard Armitage alakítja az egyedülálló apát. Számára az volt a legvonzóbb a filmben, hogy egy hétköznapi embert kellett alakítania, aki rendkívüli körülmények közé keveredik. „Mindegy, hogy milyennek gondoltad magad, ha egy tornádó lecsap a városodra, akkor tudod meg, hogy valójában ki vagy – mondja a színész. – Egy átlagembert játszom, aki olyan helyzetben találja magát, amire soha nem készült. Ahhoz tudnám hasonlítani, hogy ha meglátsz egy lángoló házat és csecsemősírást hallasz bentről, akkor berohansz, hogy megmentsd vagy körbenézel, hogy ki más fogja megtenni helyetted?”
Sarah Wayne Callies számára szintén az volt a legvonzóbb, hogy hogyan változnak, mélyülnek a kapcsolatok egy katasztrófa sújtotta napon. „Amikor minden a feje tetejére áll, akkor olyan emberek, akik korábban soha nem találkoztak, elképesztő eseményeken mennek át együtt, és ez örökre össze fogja kötni őket – mondja a színésznő. – Ezt csak olyanok érthetik, akik már átmentek együtt valami hatalmas krízisen.”
A filmkészítők tudták, hogy bár nagyon fontosak az emberi kapcsolatok, a nézőket legalább ennyire fogják érdekelni a viharszörnyek. A kamerás mobilok, a 24 órás hírcsatornák és az internet világában a nézők pontosan tudják, hogy néz ki egy valódi vihar. Quale vizuális effekt csapatának Randall Starr vezetésével az volt a feladata, hogy megteremtsen egy EF5-öst, amit még a megszállott viharkutatók is leesett állal figyelnek.

intothestorm


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *