Bűbáj és kéjelgés (Las Brujas de Zugarramurdi)

Képzeljük el, hogy a egy keresztet cipelő ezüstszínűre festett Jézus fiával, az ólomkatonával, Spongyabobbal, Minnie egérrel és a Láthatatlan emberrel kirabol egy zálogházat. Megvan? Álex de la Iglesia nem csak elképzelte, hanem le is forgatta. Nem, nem animációs filmről van szó, hanem lemázolt, elmaszkírozott színészekkel dolgozott. És ez még csak a kezdet.

Néhány legatyásodott szerencsétlen végső elkeseredésében úgy dönt, hogy szépen megszabadítják a zálogfiókot az értékes gyűrűktől. A rablás kicsit Woody Allen-es lesz, csak itt éppen nem a cicón vitatkoznak a jelenlevők, hanem a tartásdíjról. A kigondolt terv felemás sikerrel ér véget, némi tűzpárbaj után Jézus fiával és katonával bepattan egy utast szállító taxiba, ahol megszabadulván a rengeteg felesleges testükre kent festéktől úgy határoznak, hogy másik országba szöknek, csakhogy út közben pont olyan helyen állnak meg pihenni, amelyet boszorkányok laknak. A menekülő balfácánok nyomában pedig ott lohol a srác édesanyja és a nőt követő nyomozók.

Utoljára a direktor úr nevével a hazai mozikban Az egy őrült szerelem balladája kapcsán találkozhattunk, amely egy furcsa, de abszolút élvezhető bizarr horrorelemekkel megspékelt dráma volt. Ezúttal valami hasonlót kapunk, bár a néhol eléggé abszurd történetből kimarad a cirkusz, helyette egy boszorkányperrel kapcsolatos közösségbe csöppenünk, ahol természetesen akad egy-két nem csak vén, hanem szexi feminista asszonka.

Végre valami eredeti – gondolhatnánk, de ha itt-ott lenyesegetünk belőle és hozzáadunk ezt-azt eszünkbe juthat az Alkonyattól pirkadatig. Robert Rodriguez akkoriban még tudta, hogy miképp kell különféle zsánerekkel bűvészkedni, hogy maximálisan szórakoztató legyen, de la Iglesia korai művivel (sajnos) nem vagyok tisztában, de ő is hasonló bravúrt hajt végre, mint mexikói kollégája. Egy őrületes, groteszk humorral vegyített üldözést tárnak elénk, amiben a nő és a férfi küzdelméről szól, amiben a metaforák és a szimbólumok szakértői kedvükre találnak kivesézni valót. Ugyanakkor aki nem koptatta a filmművészeti és más ehhez hasonló intézmények padjait kényelmesen hátradőlve élvezheti a féktelen hajszát, jobbnál jobb helyzeteket és vizuális téren is kiemelkedően teljesít, illetve néhány klisét alaposan kifiguráz. A férfiak ugyan ledöbbennek a boszorkák láttán, de továbbra is saját problémáikkal vannak elfoglalva, míg a a másik – elvileg gyengébbik – nem pedig elnyomott, meg nem értett bosszúért lihegő csapatként van ábrázolva.

A lehengerlő ötletességgel és fantáziával megvalósított film színészi teljesítményére sem lehet egy árva panaszunk sem. Feltűnik a nálunk Torrentével arató Santiago Segura, a jó néhány spanyol produkcióban játszó (Goya-díjakra jelölt) María Barranco és a szépséges Carolina Bang sem maradhatott ki. A bűbáj és kéjelgés egy groteszk humorú veszettül szórakoztató műfajegyveleg, ha az elején elkap a hangulata garantáltan élvezni fogod a végéig. 85 %