1

Box Office: A Kapitány udvariasan átengedte az első helyet a csajoknak

csajokbosszÉszak-Amerikai box office

Új bemutatók:

Mikor volt utoljára csak csajoknak szóló film? Tehát eléggé ki lehettek már éhezve, pláne elnyerhette tetszésüket, hogy egy sármos csaló gazembert leckéztet meg három nő. A csajok bosszúja jól időzített és közel 25 millió dollárral könnyítette meg a nézők zsebét. Pedig a kritikusokat jó 3/4-e megpróbálta lebeszélni az embereket a filmről, de ezúttal nem hallhattak rájuk. Legalább Cameron Diaz ismét bizonyította, hogy sikerre tud vinni egy produkciót, illetve Kate Upton fehérneműmodellnek is remek marketingnek bizonyult a vígjáték.

Luc Bessontól nem áll távol a remake, a 90-es években a Nikitából készülhetett el az amerikai közönség igényeire szabott új változat, később a Taxi-ból jöhetett egy jenki koppintás Majd A bűnös negyedet alakította át, a Veszélyzónában Paul Walker hajthat végre parkour akciókat, ám a 9,6 millió dolláros eredmény azt mutatja, hogy a közönséget nem érdekelte túlzottan a veszélyes, hajmeresztő mutatványok.

Az angol horrorokkal foglalkozó Hammer Films-be néhány évvel ezelőtt leheltek életet, azóta A fekete ruhás nővel tudták csak igazán megfogni a műfaj rajongóit. Itt volt az ideje, hogy újabb filmmel jelentkezzenek, Az elnémultak eléggé ígéretesnek tűnt, ám minden szinten elbukott. Manapság főleg Jason Blum producer tud aratni a horrorokkal, illetve a célközönség valószínűleg még megpróbálja elfelejteni az idei silány darabokat, a jobb kritikákat kapott Oculus-ra sem özönlöttek.

Régebben bemutatott filmek: Amerika Kapitány három hétvégén birtokolta az első helyet, de végül udvariasan átadta a pozíciót Cameron Diazéknak. A folytatás 16 millió dollárt tett hozzá eredményéhez, 224 millió dollárnál jár, ami 48 millió dollárral több, mint az első által elért összeg. A Heaven is for Real dráma a harmadik a listán, átjutott a félszázmillión. 62 %-kal hozott kevesebbet a Transzcendens, orbitális leégés, a 100 millióba kóstált sci-fi thriller 18 millió dollárnál pihent le és sejthető, hogy csak kínkeservesen tud magából kinyögni újabb milliókat. A Jégvarázs 23. hétvégéjén átlépdelt a 400 millió dolláron, gratula.

Amerikai becsült bevételek, top 10, az adatok a boxofficemojo-ról vannak és a befolyt összeg millió dollárban értendő.

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

A csajok bosszúja

24,70

24,70

40

Amerika Kapitány: A tél katonája

16,04

224,88

– 37,3

170

Heaven is for Real

13,80

51,91

– 38,7

12

Rio 2

13,65

96,15

– 38,4

103

Veszélyzóna

9,60

9,60

28

Transzcendens

4,10

18,47

– 62,3

100

Az elnémultak

4,00

4,00

Bears

3,60

11,15

– 24,5

A beavatott

3,60

139,46

– 35,8

85

A Haunted House 2

3,26

14,24

– 63,1

4

APphoto_Film Review The Other Woman
tow2

tow3

Egy komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *