Miután Will Smith bevitt egy laza harmadik típusú öklöst és amolyan jenki hős módjára elismerést szerzett bolygómegmentésből beállt a fekete ruhások közé és ismét a Földet fenyegető galád űrlények nyomába eredt. Tommy Lee Jones ekkoriban még szó nélkül vállalt be nagyobb költségvetésű filmeket, de később sokkal jobban érezte magát drámákban és nem túl nagy kedvvel beszélt arról, ha mégis bevállalt ezek mellé mást is. Smith és Jones bitang jó párost alkottak a Sötét zsarukban, Barry Sonnenfeld szórakoztató sci-fi vígjátékot készített Lowell Cunningham képregénysorozatából. Öt év múlva érkezett a folytatás, amelyen nem látszott meg, hogy az eltelt időszakot kemény ötleteléssel ütötték volna el, sokan csalódottan távoztak a mozitermekből. Egy ideig nem is erőltették a folytatást, de azért csak előálltak a harmadik résszel, amire Smith úgy bólintott rá, hogy még forgatókönyv sem volt (Kirk Lazarus „szindróma”, nem?), úgy érezte, hogy régen mutatta már meg miképp kell nagy bevételt produkálni és az Andrew Niccol-féle The City That Sailed tervezetnek hátat fordítva inkább újra felvette a fekete öltönyét.