7

Megvalósulhat a Csúcsformában 4

Jackie Chan Cannes-ban a Chinese Zodiac sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy többet nem  fogja megcsillogtatni harcművész tudását filmekben, de azért hozzátette, hogy a Karate kölyök folytatásában és a Csúcsformában negyedik részében biztos benne lesz. Igen, kicsit furcsa, hogy azt mondja, hogy nem fog bunyózni, de ettől függetlenül bevállalná, hogy ismét eljátssza Lee nyomozót. Nem csoda, hogy Brett Ratner, a franchise rendezője is odarepült a Riviérára, hogy segítsen az Istenek fegyverzete 3 reklámkampányában.

A sajtótájékoztató után az Empire elbeszélgetett a hongkongi színésszel, aki elmondta egyhamar nem lesz semmi a Csúcsformában 4-ből. “Jelenleg semmiképpen sem szeretnék belevágni. Talán majd úgy 5, esetleg 10 év múlva. Akkor biztos, hogy megcsináljuk a következő részt – bumm, vissza fogunk térni! De addig is visszavonulok. Talán még érdekesebb is lesz a történet, hogy öregebbek leszünk. “

7 komment

  1. Szórakoztató kis limonádék, amik akkor a legjobbak, ha éppen kurvára unatkozol és nincs jobb dolgod. Egye-fene, jöhet!

  2. a csúcsformában szériával aza nagy baj hogy Jackie majd megszakad a bunyóban, a hülye nigger meg csak pofázik.

  3. Szerintem részről részre egyre jobbak. Várom, bár szerintem a hármat nem tudja felülmúlni majd…

  4. Furcsa lenne, ha Jackie nem verekedne, mert a filmjeinek a sztorija általában elhanyagolható, és az ő verekedései az egyetlen értékelhető mozzanat bennük. Verekedős jelenetek nélkül csak a vacak film maradna.

  5. Az első 2 rész teljesen jó volt,de a 3. már erőltetett volt és unalmas. Még jó pár évig biztosan nem lesz folytatás,de akkor már hány éves lesz?!? Komolyan nem értem őket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *