Pierre Morel legutóbb a Dűne (Dune) filmet próbálta összehozni, kevés sikerrel, mindenesetre az Overdrive akció-thriller megvalósulására nagyobb az esély, ám ezúttal csak producer lesz. Alex Pettyfer és Matthew Goode gyorsulhat és lövöldözhet a 30 millió dolláros alkotásban, aminek elvileg egy-két hónapon belül indul a forgatása és valamikor 2012 nyarán kerülne a mozikba a kész mű.
A középpontban egy jóképű, merész és vállalkozó szellemű testvérpár áll, akik nagy értékű autók eltulajdonítására specializálták magukat. Túl jók a szakmában, ezért Dél-Franciaországban utaznak, ahol új kihívásokat keresnek, itt aztán emelkedhet az adrenalin szintjük, mivel a helyi maffiafőnöknek abszolút nem szimpatikusak.
“Az Overdrive egy okosan megírt akciósztori nagy adag humorral, amiben a Holtpont és a Másnaposok elemei is megtalálhatóak” – mondta Gregorie Melin.
“Régóta szeretném magam kipróbálni producerként és kerestem is a megfelelő alkalmat erre. Amikor elolvastam Derek és Michael forgatókönyvét rögtön tudtam, hogy helyben vagyok, ebben az évek alatt megszerzett tapasztalataim könnyedén tudom kamatoztatni.” – örvendezett Morel.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
ez a PettyFer ezen a képen mint a fiatal Stohl András :D:D
Derek és Michael azok akik a Wanted-et meg a Halálos Iramban 2-őt írták?
@mr.roper: Szerintem rájuk gondolt.
@koimbra: akkor ez a film meg jo is lehet:-)