Eddig is sejthettük, de az alábbi jelenet a Tron: Örökségből csak megerősít bennünket abból, hogy remekül fog festeni a film, a látványvilággal nem lesz gond. Ebben az egy percben Quorra (Olivia Wilde) egy járgányt vezet, utasa Sam (Garrett Hedlund).
Day: 2010. október 28.
A Párizs, szeretlek után érkezik a Párizs, kicsinállak
New York, I Love You és Paris, je t’aime – mindkét alkotásban egyes rendezők pár perces rövid történeteket mesélnek el, ami az adott városban játszódik. Néhány horrorrban jártas úriember úgy döntött, hogy elkészíti a Paris, I’ll Kil You filmet, amelynek nem romantikus vagy vidám hangulata lesz, hane a rémisztgetésre mennek rá. A rendezők között megtaláljuk Joe Dante (Szörnyecskék), Paco Plaza ([REC]), Vincenzo Natali (Hobrid), Xavier Gens (Hitman) és Ryuhei Kitamura (Éjféli etetés) nevét is. Rajtuk kívül Christopher Smith (Borzongás), Julien Maury és Alexandre Bustillo (A betolakodó) és Joern Heitmann német kliprendező dirigál le egy-egy rövidebb szegmenst a produkcióban.
Az alkotást a producerek az első “horror city” franchisenak szánják, tehát ha lesz elég nézője, akkor további részek következnek, érkezik a Shanghai I’ll Kill You és Jerusalem I’ll Kill You is.
Transformers 3 ET promó videó
Az Entertainment Tonight 2 rövid Transformers 3 promó videót tett közzé, az egyikben Shia LaBeouf ismét elmondja, hogy a trilógiában ennek van a legjobb forgatókönyve és ez is lesz a legjobb. Reméljük igaza lesz.
Heti néznivaló
Ma sem fukarkodtak a bemutatókkal, 5 film érkezett a mozikba, pénteken pedig még egy premier lesz.
Az amerikai (The American): George Clooney egy bérgyilkost játszik, akinek legutóbbi melója nem sül el a legjobban. Elhatározza, hogy a következő munkája lesz az utolsó, majd Olaszország egyik falujába érkezik, ahol összebarátkozik egy pappal és beleszeret egy prostiba.
Tom Cruise dalra fakad?
Tényleg nincs már semmi eredeti ötlet Hollywoodban? Adam Shankman jelenleg a Broadwayen nagy sikerre játszott darabot, a “szex, drogok és rock & roll életérzés jegyében született ’80-as évek amerikai rock-dalait felvonultató musicalt”, a Rock of Agest filmesítené meg (a darabról bővebben itt olvashatsz). Shankman otthonosan mozog a zenés filmekben, neki köszönhető a Hajlakk (Hairspray) remake és a Step Up trilógia felett producerként bábáskádott, 2 év múlva pedig érkezik a folytatás Step Up 4Ever címmel.
A Rock of Ages főszerepére még nem szerződtettek senkit, de tettek egy ajánlatot Tom Cruise-nak, aki ha elvállalná a szerepet csak egy mellékfigura lenne. Cruise egy csapost játszana, természetesen a 80-as évekre jellemző rockos “frizurában” tűnne fel és még dalra is fog fakadni. A színész állítólag mindig is szeretett volna énekelni, de hogy tud-e az már más kérdés. Ha elfogadja az ajánlatot biztosan vesz néhány leckét, de a mai technikával már meg tudják oldani, hogy úgy tűnjön, mintha kiválóan dalolna. Az imdb-n Taylor Swift és Seth Rogen is szerepel a stáblistán, bár azt megjegyzik, hogy egyelőre csak pletyka szinten merült fel a nevük.
A Top Gunban Cruise megcsillogtatta énekesi tehetségét, így udvarol Kelly McGillisnek. A pult mögött is dolgotott, a Koktélban (Coctail) könnyedén és vidáman készítette a különféle italokat.
Rabbit Hole poszter
David Lidndsay-Abaire Pulitzer-díjas színdarabja alapján saját maga írta meg a Rabbit Hole forgatókönyvét, a filmre Aaron Eckhart és Nicole Kidman írt alá. Egy házaspárt játszanak, akiknek gyereke elhalálozik és ettől kezdve nagy szomorúságban élnek. Amerikában december 17-én mutatják be a drámát, nem elképzelhetetlen, hogy a produkció kap néhány jelölést az Oscaron.

Simon West rendezi a Medalliont
Simon Westre, a Tomb Raider és a Con Air – A fegyencjárat rendezője bízzák a Medallion akciófilmet, amiben egy frissen szabadult bűnözőnek 6 órája van arra, hogy előkerítsen 50 millió dollárt, ellenkező esetben kinyírják elrabolt lányát. A férfi mindent megtesz annak érdekében, hogy meglelje a lányt, kezdetben csak annyit tud, hogy egy new york-i taxi csomagtartójában tartják fogva. Legutóbb úgy volt, hogy Clive Owen játssza a főszerepet, de Nicolas Cage neve is szóba jött.
A forgatókönyvet David Guggenheim tette le az asztalra, a produceri teendőket McG látja el. West legutóbb a The Mechanic feldolgozást készítette el Jason Stathammel, a Medallion nem a következő filmje lesz, előtte megcsinálja a Protection akciófilmet, amire Dwayne Johnson szerződött le.
Remake lesz a Cell 211-ből
A Cell 211 spanyol börtönös film izgalmas thriller és szívszorító dráma is egyben, hazájában a Goya Awardon többek között a legjobb film, rendező és forgatókönyv díjat kapta meg. A CBS Films elhatározta, hogy elkészítik az amerikai feldolgozást és Paul Haggist bízták a szkript megírásával, aki a rendezői teendőket is el fogja látni.
Az eredeti film Juan Oliver, egy új biztonsági őr áll a középpontban, aki egy nappal a munkakezdés előtt bemegy a börtönbe, hogy tájékozódjon. Két kollégája körbevezeti őt, de a plafon egy kisebb része ráesik. Egy éppen üres cellába teszik be, szaladnának az orvosért, de kitör a lázadás, Oliver magára marad. A férfi magához térvén a raboknak beadja, hogy őt most sittelték le, majd várja a felmentő sereget. (Itt írtam a drámáról.)
Jelenet a Skyline sci-fiből
Újabb űrlényes film, ahol emberek milliói halnak meg. A Strause testvérek sci-fije csak néhány személyre koncentrál, az alábbi jelenetben két kocsi próbál csendben elosonni és biztonságosabb helyet keresni, de már a kezdeteknél gondok lépnek fel. Hogy mi lesz a sorsuk novemberben megtudjuk.
