Lassan megoldódni látszik az MGM problémája és mivel Peter Jackson elvállalta a Hobbit rendezést így már csak egyetlen gondot kell elhárítani, a szakszervezetekkel kellene valamiképpen zöld ágra vergődni. Korábban már felmerült, hogy a két Hobbit 500 millió dollárba fog kerülni, ami nevetségesen magas összegnek tűnik első és sokadik hallásra is, ám a New Zeland Herald ma azt írta, hogy valóban ennyibe fog kerülni a produkció.
A Gyűrűk ura három része csupán 300 millió dollárba került és olyan látványos alkotások voltak ezek, amire könnyedén rá lehetett volna mondani, hogy a duplájából hozták tető alá. A Gyűrűk ura fényében az 500 millió tehát nem tűnik reálisnak, ahol egy-egy rész kijött 100 millió dollárból, a Hobbit első és második felvonása külön-külön 250 millióba kerülne. Elég kevés produkció mondhatja azt el magáról, hogy ennél többe került, viszont ezek rendelkeztek olyan látványvilággal, mint pl. A két torony. Kemény pénzmosásnak lehetünk tanúi. Vagy csak Gandalf varázsolgatott a háttérben egy picit?
Évek óta próbálták megfilmesíteni Arthur C. Clarke egyik klasszikusát, a Randevú a Rámával regényt. Legutóbb még David Fincher volt érdekelt a rendezésben és Morgan Freeman lehetett volna a főszereplő, ám 2008 őszén azt mondták, hogy a tervezetből nem lesz semmi. Freeman az MTV-nek árulta el, hogy a produkció nem került teljesen parkolópályára, ő nagyon is szeretné megvalósítani a filmet. „Még nem kell leírni a projektet. Jelenleg is azon vagyok, hogy megpróbáljam összehozni a Randevú a Rámával filmet. Ennek el kell készülnie, csak azt kell kitalálni, hogy miképp valósítható meg. Nem is tudom mennyi ideje már, de talán 15 éve hogy várok egy jó forgatókönyvre. Azt gondolná az ember, hogy ez nem lehet ilyen nehéz, de valójában mégis.” – mondta Freeman – „Fincherrel még mindig beszélünk erről. Kemény dió, de ha egyszer sikerült feltörni, akkor onnantól kezdve már lehet valami a dologból.” – A színész hozzátette, hogy 3D-ben szeretnék elkészíteni az alkotást, az Avatar után ez egyértelmű.




Volt idő mikor Christopher Lambertnek voltak élvezhető filmjei, egykoron neve még nem jelentett egy B kategóriás DVD-re száműzött vackokkal. A színész még olykor tiszteletét teszi egy-egy mozifilmben, feltűnt a A Káosz Birodalmában (Southland Tales) és játszott Sophie Marceau rendezésében, a 401-es szoba titka (La disparue de Deauville) krimiben. Eléggé kevés az esélye annak, hogy valamennyire vissza tudjon kapaszkodni a középmezőnybe, de ez nem akadálya annak, hogy tiszteletét tegye egy megaprodukcióban, ugyanis benne lehet a Szellemlovas (Ghost Rider) folytatásában, a szerződést még nem írták alá, egyelőre csak az egyeztetés folyik. Most még nem tudni, hogy kit játszana az egykori hegylakó.
Még 2008-ban jelentették be a The Courier akciófilmet, akkor még úgy volt, hogy tavaly év elején látnak hozzá a forgatáshoz Adrien Brody főszereplésével és Russell Mulcahy vezényelte le volna a produkciót, még poszter is készült hozzá. Azonban egy ideig csend honolt a tervezet háza táján, mint kiderült, Brody és Mulcahy is lelépett. Ám időközben sikerült megnyerni Jeffrey Dean Morgant a filmhez, ma pedig Mickey Rourke és Til Schweiger szerződött le mellé. A rendezői teendőket Hany Abu-Assad fogja ellátni, aki a Mennyország most (Paradise Now) alkotásáért átvehette a Golden Globe-on a legjobb külföldi filmnek járó elismerést és úgy volt, hogy a 11 Minutes produkciót fogja megcsinálni Vincent Cassel és Alice Braga főszereplésével, ám erről sem érkezett már jó ideje semmi információ.