6

Robert Zemeckis gondolkodik a Roger nyúl folytatásán

Mostanában nagy a nyüzsi, a 80-as évek sikerfilmjeihez készítenének folytatást vagy remake-elnék az akkori művet. Nem is oly rég jelentették be, hogy újrakezdik a Predatort, folytatást kaphat az Alien, elkészülhet a Szörnyecskék harmadik része és a Tini Nindzsa Teknőcök is újra támadnak majd, méghozzá nem animációs formában. Robert Zemeckis is megemlítette, hogy a trükktechnika fejlettsége miatt elgondolkodozott a Roger nyúl a pácban folytatásáról, de többet eddig nem árult el, csak annyit, hogy vannak ötletei.

1988-ban mutatták be a Roger nyúl a pácban filmet, amelyben az élő szereplők mellett rajzfilmfigurák is láthatóak voltak. Az alkotás hatalmas siker volt (330 millió dolláros bevétel összesen) és 7 Oscarra is jelölték, amiből négyet meg is kapott.

Egyébként Roger nyúl először majdnem csak videón jelent meg, ebben Rogernek ki kellett szabadítania Jessicát a nácik fogságából. Később 1998-ban a Disney próbált még egy filmet összehozni, készítettek is olyan részt, amiben kombinálták az animációs technikát az élőszereplős jelenetekkel. Ez be is jött a stúdiónak, de mikor kiderült, hogy a költségvetés minimum 100 millió lenne inkább lemondtak a tervről.

6 komment

  1. Jó a szerkód cerkóF !
    Megjósolom, hogy a kompugraficscsal fogják agyonvágni és nem lesz jobb mint a szokásos számítógéppel készült animációs filmek. Az első rész nagyon magasra tette a lécet. Ja, és persze hiteles, jó karakterek is kellenének bele, nem az agyonjátszott sztárok. El sem kéne kezdeni, mert csak legyaláznák ezt is.

  2. @Elkjaer Larsen:
    Egyetértek!
    Az eredeti annyira egyben van, hogy nem lehet belőle jóizléssel többet kihozni!

    A filmtörténelem egyetlen kivételének tartom a Shrek2-t, ami szinvonalában azonos szinten volt az első résszel, a legtöbb folytatás csak fényéveket ront az eredetin. (persze ha nem alapból többrészes alkotás)

  3. Az jó film volt! 🙂
    Csak magyarul láttam, de Usztics nagyon jól szinkronizálta Roger nyulat 🙂

  4. Kiváncsi vagyok, hányan emlékeznek még a Zűr az űrben c. hibrid-tech filmre. Az volt hivatott felülmúlni a Roger Nyulat. Számítógépes grafika, rajzfilm ikonok-Tapsi Hapsi és a többiek-nagy sztárok, mint Michael Jordan stb. Olyan is lett. Mikor jönnek már rá, hogy a Roger Nyúl az nem csak egy különleges technikai fogás volt? Ugyanez igaz az összes híres első filmre ( Cápa, Star Wars, Indiana Jones, Alien, Terminator, Robotzsaru stb.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *