0

25 éves az Elemi ösztön

1992-ben március 20-án mutatták be az Elemi ösztönt, amelynek már a forgatása alatt is eléggé eléggé felfokozott volt a hangulat. Sokan bírálták a szexualitás és az erőszak ábrázolása miatt, a melegjogi aktivistáknak pedig egyáltalán nem tetszett, ahogyan a kapcsolatokat ábrázolták, illetve azzal sem voltak kibékülve, hogy a Sharon Stone által játszott biszexuális nő egy nárcisztisztikus pszichopata. Mindenesetre a film nagy siker lett, aminek leginkább Stone örülhetett, hiszen a résztvevők többsége már ismert volt. De következzenek az érdekességek.

basicinstinct

Tovább “25 éves az Elemi ösztön” »

1

Life on the Line előzetes

lifeonthelineMagasfeszültség vezetékekkel foglalkozó munkásokról is ritkán készül film. Sőt, volt ilyesmi egyáltalán? Sebaj, mert itt a Life on the Line, a történetet David Hackl, a Fűrészt 5 (Saw 5) és a Grizzly horrorok rendezője próbálta érdekesen tálalni. John Travolta, Devon Sawa, Kate Bosworth, Sharon Stone és Gil Bellows játsszák a főbb szerepeket.

Travolta alakítja Beau-t, aki saját magát okolja testvére haláláért, és ő neveli annak elárvult gyermekét (Bosworth). Sawa udvarol a lánynak és beáll a vezetékek javításával törődő emberek közé. Beaunak nem tetszik a dolog, de éppen egy eléggé kemény vihar van kibontakozóban, minden segítő kéz jól jön.

  Tovább “Life on the Line előzetes” »

2

Steven Soderbergh olyan filmen dolgozik, ahol a néző dönthet a történet alakulásáról

soderberghSteven Soderbergh visszavonult…a tévébe. A rendezőről úgy hírlett, hogy szögre akasztja a kamerát és nem forgat többé. De azért továbbra is aktívan dolgozik, csak éppen a kisképernyős projekteken. A Túl a csillogáson (Behind the Candelabra) tévéfilm és A sebész (The Knick) széria után a Mosaic-ot hozhatja tető alá az HBO-nál.

Ez afféle Te Válaszd Ki Hogyan Folytatódjon A Kaland-stílusú alkotás lesz. Soderbergh ugyanis többféleképpen forgat le egy jelenetet, a nézők pedig egy applikáció segítségével dönthetik el, hogy miképp folytatódjon a sztori. A direktor már 5 éve dolgozik ezen a bizonyos applikáción.

Soderbergh úgy nyilatkozott a Mosaic elsősorban egy teljesen új történetmesélési módszert mutat be, másodsorban pedig az Emmy-n új kategóriára lesz szükség. Garrett Hedlund és Sharon Stone lehetnek a főszereplők.

A forgatás októberben indul.

5

Sztár voltam: Sharon Stone

0st1

A 160-as IQ-val rendelkező Sharon Stone kezdetben megnyert néhány szépségversenyt, aztán modellkedni kezdett. 1980-ban orvosi színjátszást kezdett tanulni, majd úgy határozott a mozifilmekben is szívesen szerepelne. Szerencséje is volt, Woody Allaen Csillagporos emlékekben (Stardust Memories) kapott egy igen kicsi szerepet. Ezután 1981-ben főszerepelhetett Wes Craven Deadly Blessing (bevétel 8 millió dollár) horrorjában és egy francia filmben, az Egyesek és másokban (Les Uns et les autres). Ebben a francia filmben azért szerepelhetett, mert a rendező látta őt a Woody Allan filmben. Ezek után azonban még mindig elkerülték a szerepajánlatok, így a tévé felé vette az irányt, aholis sok sorozatban vállalt szerepet, pl. Bay City Blues, Mike Hammer, T.J. Hooker, de feltűnt a Magnumban és a Remington Steelben is.

Tovább “Sztár voltam: Sharon Stone” »