1

A Blair Witch új előzetese

tn_1blairwitchMint kiderült, a The Woods horror az Ideglelés (Blair Witch Project) folytatása. Nyilván meglepő, hiszen erre azért senki nem számított, ráadásul Adam Wingardból azért kinézhető, hogy készít egy ütősebbnek számító filmet. Még az eredeti film társrendezője, Eduardo Sanchez is odavolt az új részért.

“Már az elejétől fogva CIA-hez mérhető titkoktartással kezeltük a projektet. 16 éve vagyok a stúdiónál, elég sok filmen dolgozhattam, amelyeket szerettem és odavoltam érte. A horroroktól kezdve az akciókon át az Oscar jelölt alkotásokig. De eddig soha ehhez foghatót nem készítettünk és sikerült is titokban tartani. ” – mondta Jason Constantine, a Lionsgate egyik fejese. – “Fantasztikus belegondolni, hogy mennyien tudtak erről és mégis, senki nem szivárogtatott ki semmit.” Olvasd tovább

0

The Woods előzetes

woodsAdam Wingard a remek The Guest és a sokak által kedvelt You’re Next rendezője szeptemberben újra hallat magáról. A The Woods horrorját ismét Simon Barrett írta, akivel Wingard korábbi művein is együtt dolgozott. A történet abszolút sablonos, de bízzunk benne, hogy kihozzák belőle a legjobbat. Néhány fiatal kirándulni indul, majd kiderül, hogy nincsenek egyedül.

James Allen McCune, Callie Hernandez, Brandon Scott, Valorie Curry, Corbin Rein és Wes Robinson próbálhatnak életben maradni. Olvasd tovább