4

Betiltott Sin City 2 poszter

Robert Rodriguez az alábbi poszterrel szerette volna népszerűsíteni a Sin City: Ölni tudnál érte (Sin City: A Dame to Kill) filmjét. És végső soron elérte a célját. Az MPAA-nak azonban nem tetszett. Vagyis éppenséggel kedvelhették a látottakat, csak éppen a szabályaik szerint nem voltak kibékülve, hogy úgymond kivehető a mellbimbó. Sebaj. Adják ki feketébe is.

evagreensincity1

1

Sin City: Ha ölni tudnál érte – kép és tv spot

A Sin City folytatás facebook oldalán újabb képet osztottak meg, ezúttal Jamie Chungról, aki a katanával aprító Miho-t játssza. Az előző felvonásban Devon Aoki formálta meg a karaktert. A kép és a tv spot után a színésznőről láthattak egy-két fotót, amely a Maxim magazinnak készült.

sincitychung

Olvasd tovább

0

Sin City: Ölni tudnál érte – 3 kép a filmből

Nyár végén, augusztus 22-én végre beülhetünk a Sin City következő részére. Robert Rodriguez egy interjúban elmondta, hogy az első felvonás inkább kíséreti jellegű volt, mivel nem voltak biztosak benne, hogy a közönség kedvelni fogja-e a filmet és a stílust. Mivel odavoltak a produkcióért, így a direktor többet fog megvalósítani az elképzeléseiből.

 

sincitydame1 Olvasd tovább

3

Sin City: Ölni tudnál érte előzetes

albacityA Sin City úgy akkortájt készült, amikor Robert Rodriguezben még tombolt a lelkesedés. Frank Miller képregényét kultikus rajongás övezte, ám Miller a Robotzsaru folytatásainál alaposan berágott Hollywoodra és továbbra is tartotta magát fogadalmához, hogy nem adja áldását egyetlen filmre sem, sőt egyáltalán nem hajlandó írni forgatókönyvet és az általa készített anyagok jogait sem adja el. Ám jött Rodriguez és szépen meggyőzte (majd Zack Snyderrel is megbarátkozott).

A Sin City pont jókor jött, mondhatni kellett már mint tikkadó virágnak az éltető eső. Megérdemelten borultak le sokan a film előtt. Csakhogy az elmúlt években annyit beszéltek a folytatásról, annyit ígérgettek, hogy végül már nem lehetett komolyan venni senkit. Majd jött a hír, hogy hozzáláttak a következő részhez és már előzetes is van.  Mit mondhatnék? Vagy nagyot fog szólni vagy Rodriguez eláshatja magát. Olvasd tovább

0

Már a Sin City 3. részén gondolkodnak

sincityMiután bemutatták a Sin City-t, szóba került a folytatás. És gyakorlatilag ez volt a legnagyobb gond, hogy folyamatosan csak beszéltek és beszéltek róla. Mindenki boldogan benne lett volna, de csak nagyon lassan haladtak a forgatókönyvvel, telt-múlt az idő. Majd hirtelen Robert Rodriguez hozzálátott a forgatáshoz, amit egyszerre volt igazán meglepő és nagy öröm. Az is valami, hogy hamarosan befut a Sin City 2, de Rodriguez a Sirius FM egyik műsorában elárulta, hogy Frank Millernek már van ötlete a harmadik felvonásra.

“Tegnap este pont nálam volt Frank Miller és megnéztük a filmet. Befejeztük a vágást, készen vannak az effektek és augusztusban bemutatjuk. Szóval Frank végigülte a filmet velem együtt és a végén nem volt semmi, amit hozzáfűzött volna, egyszerűen csak elégedett volt vele. És máris a harmadik felvonást emlegette, arról kezdett beszélni, hogy miképp kellene a következő részt megcsinálni.”

Oké, oké, az egy dolog, hogy szeretnének Sin City 3-at, de remélhetőleg nem kell irgalmatlanul hosszú időt várni amíg kijön. Meg bizonyára Weinsteinéknek is lesz hozzá egy-két szava, hiszen pár hónapja bejelentették, hogy szeretnének egy sorozatot a képregényből.

evagreensincity

2

Csak 2014 augusztusában jön a Sin City folytatása

A rengeteg ígérgetés után végre úgy tűnt, hogy idén októberben beülhetünk a Sin City: A Dame to Kill For képregényfilm. Sajnálatos módon a Dimension Films bejelentette, hogy a bemutatót elcsúsztatták, méghozzá 2014 augusztus 22-re. Indok? Csak találgatni lehet, ugyanis magyarázatot nem fűztek hozzá. Jövő év augusztusában Robert Rodriguez műve mellett a Guardians of the Galaxy, az Expendables 3 és a Dracula is a mozikba kerül.

A Sin City új része szintén Frank Miller képregénye alapján készült. Érdekesség, hogy a 300: A birodalom hajnala Miller-adaptációnak szintén 2013-ban lett volna a premierje, de azt is átpakolták 2014-re. Olvasd tovább