Hét évvel ezelőtt látott napvilágot a Horrora akadva 4 és valószínűleg senkinek sem hiányzott még egy felvonás Ha akarjuk, ha nem, idén Malcolm D. Lee rendezésében befut az ötödik rész is. Anna Faris, az előző részek sztárja ebben már nem lesz benne, terhessége miatt maradt ki. Regina Hall, Kevin Hart és Anthony Anderson előtt nyitva állt a kapu, azonban nem éltek a lehetőséggel.
Ezúttal főleg a Paranormal Activity, Mama, Fekete hattyú, Evil Dead filmeket parodizálják ki, de azért A majmok bolygója, Eredet, Gyerekjáték, Az éhezők viadala, Végső állomás alkotásokat is kifigurázzák néhány jelenet erejéig. Ashley Tisdale és Simon Rex egy boldog házaspárt formálnak meg, előbbi balett táncos, utóbbi majmokkal kapcsolatos kísérletekben vesz részt. Miután hazahozzák kórházból gyereküket fura jelenségekre figyelnek fel. Több kamerát is felszerelnek, hogy kiderítsék mivel állnak szemben.

A Ha/Ver (Kick-Ass) nem volt nagy siker, így az Universalt sem foglalkoztatta a folytatás. Mark Millar viszont megírta a képregény következő részét és Matthew Vaughn is boldogan benne lett volna, hogy a vászonra vigyék. Végül a fejesek csak rábólintottak a projektre, de Vaughn ezúttal csak producerként vette ki a részét a teendőkből, helyére Jeff Wadlow érkezett.
Sylvester Stallone twitterén osztott meg néhány érdekességet a következő Expendables-szel kapcsolatban. Meglepetéshegyeket ígért (természetesen) és sokkal több humort szeretne a folytatásba, de ezek mellett lesznek új arcok is. Sajnos Steven Seagalt nem sikerült meggyőzni, de Jackie Chan valószínűleg benne lesz. Néhány fiatal, 22 és 27 év közötti színészt is le akar szerződtetni, de őket nem a csatamezőre küldené, hanem a háttérben munkálkodnának, izmok helyett a felszereléssel és a számítógéppel bíbelődnének. Lesz a különítményben egy fiatalabb nő is, aki nem egy cicababa, hanem igazi kemény csaj és e mellett még könnyedén tudja szórni az egysorosakat.
Steven Spielberg és Peter Jackson megbeszélte, hogy a Tintin trilógia első részét Spielberg, majd a folytatást Jackson készíti el és ezt követően megcsinálják a harmadik felvonást is, de még nem tudni, hogy ki fogja levezényelni. A Hobbit forgatása után vágott volna bele Jackson a produkcióba, de ő kitalálta, hogy még egy részt összehoz. A terv viszont nem változott, 2015-ben jön a Tin Tin 2.
2010 telén Danny Boyle megszellőztette, hogy el szeretné készíteni a Trainspotting következő részét, de valószínű, hogy csak 2016-ban kerülne a mozikba a film. A rendező a Playlist oldal szerkesztőjének adott nemrég egy interjút és kiderült, hogy Boyle továbbra sem mondott le arról, hogy 3 év múlva élvezhessük a folytatást.
Bryan Burk producer a DigitalSpy-nak adott interjút és elárulta, hogy a Star Trek következő része három év múlva kerülne bemutatásra. “Már egyeztetünk a következő felvonással kapcsolatban, nem szeretnénk ha ismét négy év telne el, mint az első és a második között. Úgy gondoljuk, hogy 3 év múlva elkészülhetne a Star Trek 3, 2016 egyébként is szülinapozunk”. – Burk ezzel arra célzott, hogy 2016-ban lesz 50 éves a franchise.
Mivel a Förtelmes főnökök (Horrible Bosses) vígjáték kitett magáért a kasszáknál, így a New Line nem is gondolkodott sokat, hogy kellene-e második rész. Az előző rész elégedetlen munkavállalóit alakító Jason Bateman, Charlie Day és Jason Sudeikis aláírta a szerződést és Jamie Foxx is visszatér a gyilkossági tanácsadóként.