0

Home Sweet Hell előzetes – Heigl átmegy pszichóba

heiglKatherine Heigl szépen beskatulyázta magát, senki nem is vár tőle mást, mint romantikus vígjátékokat. Ezúttal nem a megszokott figurát erőlteti, a Home Sweet Hell ugyanis fekete komédia lesz.

Patrick Wilson viszonyba keveredik Jordana Brewsterrel, majd a nő azt állítja, hogy terhes lett. Mit lehet ilyenkor tenni? Szerencsére a feleség segítőkész és úgymond megértő, csak éppen úgy oldja meg a helyzetet, hogy a szerető elhalálozik. És a helyzet egyre durvább lesz.

Anthony Burns, a Skateland író-rendezője készítette a filmet. Bemutató nem ismert. Olvasd tovább

0

Stretch előzetes – Joe Carnahan kisköltségvetésű thrillere

hasselhoffJoe Carnahan az utóbbi években ledirigált pár sorozatepizódot, megcsinálta a Fehér poklot (The Grey) és a Szupercsapatot (The A-Team) Liam Neesonnal és megpróbált egy durva Fenegyerek (DareDevil) filmet összehozni, amire a Fox szerencsére nem volt vevő, így a jogok visszakerültek a Marvelhez. A rendező  most egy újabb kisköltségvetésű thrillert hozott tető alá.

Patrick Wilson egy adósságban fürdő fickót játszik, szerencséjére kapóra jön, hogy egy milliárdost kell furikáznia, így talán a nap végére meglehet a szükséges összeg.  Eléggé furcsa és izgalmas óráknak néz elébe.  A szereplők között megtaláljuk Jessica Alba, Ray Liotta, Randy Couture, David Hasselhoff, Norman Reedus, Chris Pine  és Brooklyn Decker nevét. Olvasd tovább

0

Képek a Stretch-ből, Joe Carnahan filmjéből

Az 5 millió dolláros thrillerben Patrick Wilson egy adósságban fürdő férfit alakít. Bevállal egy kockázatos melót, egy  vagyonos férfinak vállalja, hogy elfuvarozza ide-oda, hogy lebonyolítsa sötét üzelmeit. Chris Pine formálja meg a milliomost, Brooklyn Decker lesz Wilson exe és Jessica Alba is feltűnik. Rendező: Joe Carnahan.

Olvasd tovább

5

Evangeline Lilly lesz Hope Pym a Hangyában

lillyPatrick Wilson, Matt Gerard és Kevin Weisman mégsem fog játszani a Hangyában (Ant-Man). Kiderült, hogy a forgatás ideje alatt Wilsonnak más filmben van jelenése, ezért kénytelen volt távozni, a másik két úriember pedig azért került ki a képből, mert Wright távozása után karaktereiket kiírták a forgatókönyvből.

Viszont a Comic Con alatt jelentették be, hogy Corey Stoll formálhatja meg Darren Crosst, azaz Yellowjacketet. Cross lesz Pym üzlettársa, ám a kiváló tudósnak abszolút ellentétes elgondolásai vannak a cég jövőjével kapcsolatosan és gonoszabb terveket szövöget.

Evangeline Lilly Hope Pym-et formálhatja meg. A hölgy Hank Pym és Janet Van Dyne lánya, akiből idővel a Vörös Királynő szuperbűnöző lesz. Érdemes megjegyezni, hogy Van Dyne nem más, mint Darázs, a képregényben a Bosszúállók csapat oszlopos tagja.

Peyton Reed rendezése 2015 július 17-én fut be. Olvasd tovább

0

Wilson, Biel és Poots A balek adaptációban

bielAndy Goddard leginkább sorozatepizódokat szokott rendezni, ezúttal viszont mozifilmet készíthet. Vászonra viheti Patricia Highsmith 1954-es regényét, A balekot (The Blunderer). Patrick Wilson, Jessica Biel, Imogen Poots és  Toby Jones írt alá a filmre. A forgatás kezdete nem ismert, de még idén szeretnének hozzálátni a munkálatokhoz.

A balek – Walter Stackhouse – nem követett el semmit, csak éppen kiszimatolta, hogy miképpen követhettek el egy másik bűnügyet. Nem is bűnöző típus: gazdag, jó modorú, sikeres ügyvéd, talán a házassága az egyetlen pont, ahol nem volt sikeres a választása. És most, Stackhouse-né váratlan halála után, Corby hadnagy mégis összehúzza a hurkot a nyaka körül. Pedig az asszony öngyilkos lett, nem ő ölte meg, nem, nem és nem! Walter Stackhouse kétségbeesetten harcol előbb a neve tisztaságáért, aztán a szerelméért és barátaiért, aztán a puszta életéért. Úgy látszik, hogy hiába: a nevét az újságok meghurcolják, szerelme és barátai elfordulnak tőle, egyedül marad, tehetetlenül és kiszolgáltatva. Vagy mégis van kiút? (moly.hu)

0

McShane és Wilson a The Man on Carrion Roadban

mcshaneTavaly még úgy volt, hogy Timothy Olyphant játszhatja a főszerepet a The Man on Carrion Road thrillerben, ám az idő múlásával kilépett a projektből, helyére Patrick Wilsont nyerték meg, nemrég az is kiderült, hogy Ian McShane-nel is aláírt a filmre.

Wilson karaktere egy határ menti városka új seriffjét játssza, gyorsan kiderül, hogy a településen sok dolga akad. Egy mexikói drogkartell embere okoz nagy riadalmat, több helyi lakost is eltesz láb alól. A törvény őre gyorsan belátja, hogy egyedül nem bír el a feladattal, ezért a McShane által játszott nyugalmazott, erőszakos tetteiről elhíresült seriffhez fordul segítségért.

A filmet Gonzalo Lopez-Gallego, az Open Grave rendezője készítheti el Nils Lyew forgatókönyvéből. Áprilisban startol el a forgatás.