1

A mi emberünk előzetes

ourkindJohn Le Carre kémregényei nagy népszerűségnek örvendenek. De a filmiparban csak úgy 2000 után figyeltek fel rá igazán, hiszen az ezredforduló óta négy mozis produkciót készítettek (A panamai szabó, Az elszánt diplomata, Suszter, szabó, baka, kém, Az üldözött), illetve hamarosan a tévé képernyőire kerül egy, az író nevével fémjelzett sorozat. Ráadásképpen itt az újabb egészestés alkotás, amely A mi emberünk (Our Kind of Traitor)  alapján készült.

Justin Kurzel dirigálhatott volna a forgatáson, de ő eléggé elfoglalt volt, így Hossein Amini forgatókönyvét a jobbára sorozatokon edződött Susanna White vihette vászonra. Ewan McGregor és Naomie Harris párosa éppen nyaralását élvezné. Megismerkednek egy orosz milliomossal, akiről kiderül, hogy maffiózó és az MI6-nek ki szeretne tálalni.

Damien Lewis, Jeremy Northam és Stellan Skarsgard is részese a történetnek. Itthon május 12-én mutatják be.

Olvasd tovább

0

Carré újabb regényét filmesítik meg

Több évtizede már, hogy az angol titkosszolgálatnak dolgozott John le Carré első kémregényével jelentkezett, népszerűsége nőttön nőtt, köszönhetően annak, hogy újabb és újabb szórakoztató és izgalmas könyvekkel jelentkezett. Számos minisorozat és film készült művei alapján, többek között a Sean Connery és Michelle Pfeiffer főszereplésével készült Oroszország-ház (The Russia House), A panamai szabó (The Tailor of Panama) vagy a több díjat besöpört Suszter, szabó, baka, kém (Tinker, Tailor, Soldier, Spy).

Ezúttal A mi emberünk (Our Kind of Traitor) regényét viszik a vásznakra, a rendezői poszton Justin Kurzel, a Snowtown ausztrál független alkotás készítője álldogál. Hossein Amini szállította a forgatókönyvet, neki köszönhető a Drive, az ő tollából származik a Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman). Ha minden jól megy, meglelik a megfelelő színészgárdát és összeszedik a szükséges büdzsét, akkor ősztől foroghat a film.

A regény tartalma: Nagy-Britannia a válságban vergődik, miközben egy fiatal, baloldali érzelmű oxfordi tanár ügyvéd barátnőjével a Karib-tengeren nyaral, Antigua szigetén. Egy véletlennek köszönhetően megismerkednek egy orosz milliomossal, akinek nemcsak szemtelenül drága, gyémántokkal kirakott karórája, felesége és két gyereke van, hanem a sziget egy része is az övé. A férfiról hamarosan kiderül, hogy orosz bűnözői körök könyvelőjeként tett szert hatalmas vagyonára, és cserébe egy nyugalmas, új életért mindent el akar mondani az angol hírszerzésnek. Az angol pár segít neki felvenni a kapcsolatot a megfelelő körökkel, ám az orosz milliomos saját és családja sorsát bukott kémek, pénzéhes politikusok és elvetemült bankárok kezébe helyezi. John le Carré legújabb regényében a szervezett bűnözés, a nemzetközi pénzügyi körök és a politika világának összefonódásait mutatja be meggyőző erővel és sodró lendülettel.  (bookline)