0

Cary Fukunaga mutatná meg, hogy mi vezetett az első atombomba ledobásáig

shockwAz Universal megmutatná, hogy mi vezetett el azon 1945 augusztus hétfői reggeléig, amikor Hiroshimára atomot dobtak. Több tízezer ember vesztette életét és eljött az atomkorszak.

A stúdió Stephen Walker 2006-ban kiadott Shockwave: Countdown to Hiroshima könyvének a jogait szerezte meg, ebből építkezne a film. Természetesen szó esik a Manhattan Projectről, kiderül, hogy attól tartottak, hogy a nácik lesznek a gyorsabbak és hogy Truman elnök úgy gondolta, hogy a japánok nem fogják csak úgy megadni magukat.

Cary Fukunagát nézték ki a produkció ledirigálására, vele egyeztetnek éppen. A rendező több vasat tart a tűzbe, szárnyai alatt formálódik a Maniac és az Alienist sorozat, de a Thumper thriller utómunkálatain is rajta tartja a szemét. A forgatókönyvet Hossein Amini írja.

1

A mi emberünk előzetes

ourkindJohn Le Carre kémregényei nagy népszerűségnek örvendenek. De a filmiparban csak úgy 2000 után figyeltek fel rá igazán, hiszen az ezredforduló óta négy mozis produkciót készítettek (A panamai szabó, Az elszánt diplomata, Suszter, szabó, baka, kém, Az üldözött), illetve hamarosan a tévé képernyőire kerül egy, az író nevével fémjelzett sorozat. Ráadásképpen itt az újabb egészestés alkotás, amely A mi emberünk (Our Kind of Traitor)  alapján készült.

Justin Kurzel dirigálhatott volna a forgatáson, de ő eléggé elfoglalt volt, így Hossein Amini forgatókönyvét a jobbára sorozatokon edződött Susanna White vihette vászonra. Ewan McGregor és Naomie Harris párosa éppen nyaralását élvezné. Megismerkednek egy orosz milliomossal, akiről kiderül, hogy maffiózó és az MI6-nek ki szeretne tálalni.

Damien Lewis, Jeremy Northam és Stellan Skarsgard is részese a történetnek. Itthon május 12-én mutatják be.

Olvasd tovább