1

Brimstone előzetes – Pearce a báránybőrbe bújt farkas

brimstoneGuy Pearce, Mia Wasikowska és Robert Pattinson lehettek volna eredetileg a főszereplők a westernben, ám egyedül csak Pearce tartott ki. Wasikowska kimerültségre hivatkozva mondta vissza a felkérést, a színésznőt Dakota Fanning váltotta. Pattinsonnak más elfoglaltsága akadt, helyére Kit Harrington érkezett.

Martin Koolhoven, a Téli háború (Oorlogswinter) rendezője készítette a filmet. A direktor 7 éve már, hogy próbálja összehozni a produkciót. A forgatás kezdete előtt úgy tűnt, hogy mégsem lesz meg a szükséges költségvetés, emiatt kórházba került szívroham gyanújával, viszont kiderült, hogy „csak” pánikrohama volt.

A történet szerint egy pap (Pearce), akit úgy is lehetne jellemezni, hogy báránybőrbe bújt farkas, megvádolja Lizt (Fanning) egy szörnyű tett elkövetésével. Habár a fiatal nő ártatlan, mégis arra kényszerül, hogy lányával együtt a túlélésért küzdjön. Olvasd tovább

0

Harrington és Fanning a Brimstone-ban

kitharringtonRobert Pattinson ismét együtt játszhatott volna Guy Pearce-szel és Mia Wasikowskával a Brimstone-ban. A forgatás nemrég elstartolt, viszont az említett színészek közül csak Pearce nevével találkozhatunk a stáblistán. Kit Harrington és Dakota Fanning vette át Pattinsontól és Wasikowskától a stafétabotot.

Fanning alakítja a múltja elől menekülő Lizt, a Pearce által megformált Prédikátor néven ismert ördögi alak próbálja elkapni. Harrington egy törvényenkívüli figurát kelt életre. Martin Koolhoven, a Téli háború (Oorlogswinte) alkotója írta a forgatókönyvet, illetve a rendezői feladatokat is ellátja.

Els Vandervorst producer elmondása szerint Wasikowska előre nem látott személyes problémákra hivatkozva távozott, Fanning éppen elérhető volt és be is ugrott a megüresedett helyre. Harrington pedig odavolt a szkriptért, lelkesedése és teljes alkotói elkötelezettsége miatt úgy döntöttek, hogy inkább őt szerződtetik le.