4

Frank Darabont dirigálhatná a Hófehér és a vadász 2-t

snowwhiteFrank Darabont néhány évvel elkeseredetten úgy nyilatkozott, hogy túlságosan is megváltozott a stúdióvezérek gondolkodása. Amikor egyik forgatókönyvével házalt az egyik fejes körbedicsérte művét. Majd a végén azt mondta, hogy van egy kis bökkenő. Hogyan tudnák a behúzni a tiniket a filmre?

Úgy tűnik, hogy Darabont csak beadta a derekát és ízig-vérig stúdiófilmet készíthet. A Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman) rendezői széke üresen árválkodott, Gavin O’Connor és Andy Muschietti is esélyes volt, hogy beleüljön, de az Universal és a producerek Darabont mellett tették le voksukat. Egyelőre a szerződés még nem köttetett meg, de elvileg erre hamarosan sor kerül.

Ezúttal nem Hófehér lesz a főszereplő, hanem a Vadászra fókuszálnak. Éppen ezért Kristen Stewart nem tér vissza, azonban nincs kizárva, hogy pár perc erejéig látható lesz. A bemutató 2016-ban esedékes.

0

Clouds of Sils Maria előzetes

cloudsofsils3Olivier Assayas, a Május után (Après mai) rendezője készítette a drámát, amelyben Juliette Binoche egy ismert, de már megkopott hírnevű színésznőt formál meg. Maria Enders két évtizede futott be egy darabbal, azt a lányt formálhatta meg, aki miatt egy öregebb hölgy öngyilkos lesz. Mivel újra napirendre tűzik az előadást felmerül Enders neve is, de ezúttal ő testesíthetné meg az idős nőt, de előtte még elutazik az Alpokba. A feltörekvő ifjú lányt, Chloe Moretz alakítja. Binoche asszisztensét Kristen Stewart játssza.

0

Clouds Of Sils Maria poszter

Juliette Binoche fejéből pattant ki a film ötlete, majd tárcsázta Olivier Assayas-t, aki forgatókönyv formába öntötte a gondolatokat. Binoche alakíthatja Maria Enderst, az ismert, de már nem igazán foglalkoztatott színésznőt. 20 évvel ezelőtt vált híressé egy darabbal, amiben egy olyan lányt játszhatott, aki miatt egy öregebb, idősebb nő, Helena öngyilkos lett. Tervezgetik az előadás újabb változatát és Enderst is felkérik, hogy szerepeljen benne, de ezúttal ő lehetne Helena. Chloe Grace Moretz kapta a főszerepet.

cloudsofsilsmaria

2

Hófehér és a vadász interaktív előzetes

Az idei második Hófehérkés fantasy, amelyben Kristen Stewart és Chris Hemsworth száll szembe Charlize Theronnal. Az Universal ugyan abban bízik, hogy hatalmas siker lesz, de ugyanakkor egy másik stúdió szép csendben jégre tette saját verzióját, a The Order of the Sevent, ahol harcművész törpék verekedtek volna a főhősnő mellett. A Disney ugyanis a John Carter buktáján okulva gyorsan átgondolta, hogy lenne-e értelme egy igen nagy költségvetésű akció-fantasyt egy elsőfilmessel (Michael Gracey) elkészíttetni.

A Hófehér és a vadászhoz ezúttal egy interaktív előzetest tettek közzé, amihez kell egy kis angol tudás. A trailerben kattintgatva egy-két soros érdekességeket osztanak meg az érdeklődőkkel. 12 éven aluliaknak nem ajánlott a megtekintése.