1

Lesz Minecraft film

minecraftRoy Lee producer elégedetten látta, hogy a részvételével készült  Lego-kaland (The Lego Movie) oltári sikert aratott, ezért a Warnerrel közösen úgy határoztak, hogy a Minecraft játékot is vászonra viszik. A stúdió a héten állapodott meg a Mojang AB céggel, a játék fejlesztőjével. Az elképzelések szerint élőszereplős film fog készülni, tehát nem egy hibrid vagy CGI produkcióra van kilátás. Rendező még nincs és még nem nézték ki a forgatókönyvírót sem, de hamarosan erre is sor kerülhet.

1

A WarCraft szereplőgárdája

pattonA Legendary közzétette, hogy kiket szerződtették le a WarCraft filmhez. E szerint Ben Foster, Travis Fimmel, Paula Patton, Toby Kebbell, Rob Kazinsky és Dominic Cooper játszhat a fantasy-ben. Egyelőre nem árulták el, hogy a színészek mely karaktereket fogják megformálni.  A forgatás januárban indul Duncan Jones vezényletével.

Korábban Colin Farrell, Paul Dano, Anton Yelchin és Anson Mount neve is megfordult a projekt körül, de a hivatalos közleményből kimaradtak. Farrell ugyan egy interjúban elmondta, hogy olvasta a forgatókönyvet és szerinte remek lett, de ezek szerint nem jutottak dűlőre a tárgyalóasztalnál.

2

Butlert és Dieselt akarják a Kane & Lynch főszerepeire

kaneandlynchÉvekkel ezelőtt vették tervbe a Kane & Lynch számítógépes játék vászonra vitelét, még a forgatás kezdete is ki volt tűzve, de csak nem akart megvalósulni a produkció. Egy ideje csend honolt a tervezet környékén, de a Nu Image/Millennium Films új életet lehelt bele. Gerard Butler asztalán landolt egy ajánlat, ő alakíthatná Kane-t és ha minden jól megy talán Lynchet Vin Diesel formálhatja meg. A rendezői székben F. Gary Gray üldögél, ő dolgozhatott együtt mindkét színésszel. Butlerrel közösen készítette el a Törvénytisztelő polgárt (Law Abiding Citizen), Diesellel pedig a Túl mindenen akciót hozta össze.

Kane egy zsoldos, míg Lynch egy skizofrén pszichopata. Éppen átszállítanák őket a halálsorra, de Kane társai kiszabadítják őket, majd fel kell kutatniuk egy ellopott mikrochipet.

2008-ban Bruce Willis-t nyerték meg a filmhez, majd Jamie Foxx-t bevállalta, hogy eljátssza Lynch-et. Simon Crane kaszkador üldögélt a rendezői székben, de Patrick Alessandrin, a District 13: Ultimatum alkotójára cserélték le. Ő sem tartózkodott sokáig a projekt környékén, majd Wayne Kramer neve is felmerült, de végül Grayre esett a választás. Alant egy régebbi posztert szemrevételezhettek. Olvasd tovább

9

A Need for Speed előzetese

A Need for Speed franchise nagy múltra tekint vissza, a játék gyártója, az EA a DreamWorksnek szavazott bizalmat, amikor úgy döntött, hogy elkészülhetne a filmverzió. George és John Gatnis írta a forgatókönyvet, akik egy teljesen új sztorit találtak ki, a rendezői székbe Scott Waugh, az Act of Valor alkotója ülhetett.

Már a kezdet kezdetén igyekeztek megnyugtatni a rajongókat, hogy egy nagy fordulatszámú, pörgős alkotást akarnak készíteni, ami a 70-es évek népszerű autós filmjeiből merít, de megőrzi a játék szellemiségét. A főszerep kapcsán először Taylor Kitsch nevét hozták szóba, majd Aaron Paul írhatta alá a szerződését, mellé érkezett Imogen Poots, Dominic Cooper és Michael Keaton.

Paul játssza Toby Marshallt, aki kiváló eredményeket ér el az utcai gyorsulásokon, egy gazdag helyi, arrogáns üzletemberrel társul, ám átverik és gyorsan a rácsok mögött találja magát. Miután kiszabadul esélye nyílik arra, hogy induljon a New York – Los Angeles versenyen, ahol bosszút állhat. Olvasd tovább

1

Írják a Ghost Recon forgatókönyvét

Az UbiSoftnak szépen bejött, hogy Tom Clancy regényeire alapozva elkészítették a Ghost Recon számítógépes játékot, amely azóta több folytatást is megélt. A történet nagy vonalakban annyi, hogy egy elit kommandóval kell sikeres küldetéseket végrehajtani. A megfilmesítési jogok a Warnernél pihennek, idén az is kiderült, hogy Michael Bay lesz az egyik producere a mozis verziónak.

Épp itt lett volna az ideje, hogy valaki hozzálásson a forgatókönyvnek, a stúdió Matthew Federmant és Stephen Scaiát szerződtette le a feladatra. A duó dolgozott A tökéletes célpont (Human Target) és a Jericho sorozatokon, illetve az egyelőre mellékvágányon pihenő Y: The Last Man szkriptjét is ők adták ki kezeik közül.

A rendezői szék üresen áll, az Ubisoft Motion Pictures vezérigazgatója Bayt az akciófilmek mesterének nevezte, nem lehetetlen, hogy végül ő dirigálja le a Ghost Recont.

1

Az Evil Dead remake rendezője megcsinálja a Dante poklát

Dante pokláról egyeseknek a klasszikus Isteni színjáték, másoknak a tűzhányós film juthat eszébe. Ám Fede Alvarez, az Evil Dead remake alkotója nem Dante Alighieri költeményét adaptálja, sőt nem is a 90-es években készült produkció remake-jét készíti el, hanem a Dante’s Inferno számítógépes játék filmverzióját hozza tető alá.

Ugyanakkor valamennyire mégis köze lesz Alighieri-hez, mivel a játék az EA játékában magát Dantét irányíthatjuk, amint a Pokol kilenc bugyrát bejára megpróbálja kiszabadítani szerelmét.

Dante’s Inferno játéka elkalauzol a nyugati kultúra legmeghatározóbb túlvilág-víziójába, melyet az itáliai költő, Dante Alighieri a 14. században írt, „Isteni színjáték” című elbeszélő költeményének első része tartalmaz.

A forgatókönyvet Jay Basu szállította le, ő írta a Monsters folytatását és a The Dinosaur Project sci-fi thrillert.

5

Khadgar és Medivh a Warcraft filmben

warcraftKét év múlva érkezik a Warcraft mozifilm, Duncan Jones rendezheti a produkciót. Túl sok konkrétumot eddig nem lehetett tudni a tervezetről, azonban a Bleeding Cool oldal a következő információk birtokába jutott.

A főhős neve Khadgar lesz, aki Kirin Tor mágusa, Dalaran városállamban él. A történet kezdetén különös bűnesetek ügyében vizsgálódik, amelyek a lakókat félelemmel töltik el. Az ügy szálai a városfalakon kívülre vezetnek, ő pedig bátran elindul, hogy végére járjon az ügynek.

Mentora és egyben mestere Medivh mágus lesz, aki az emberiséget védelmezi a démonok ellen. Johnny Depp nevét pletykálták a karakter kapcsán még régen, de az oldal úgy tudja, hogy nem ő játszhatja a varázslót.

Jelen lesz még Lothar, Azeroth Oroszlánja, a lovag a király seregének a vezére. Bátor, kissé túlságosan is vakmerő. A Király és neje fontos mellékszereplők lesznek, nevüket sajna nem tudni, mindenesetre valószínűleg ismert színészek fogják őket megformálni.

Rengeteg ork felbukkanására számíthatunk, de lesznek törpék, trollok, elfek és lidércek is.

0

Ismét napirenden a Dead Space mozifilm

deadspaceAz Electronic Arts tovább üti a vasat, nem hagyja, hogy lecsillapodjanak a kedélyek a Dead Space számítógépes játékuk háza táján. A sci-fi horror sztori mellé készült animációs film is, ám ezúttal élőszereplős alkotásnak is utat fognak engedni. Régebben már gondoltak erre, a produkció egy ideje a tervezőasztalon pihent, most kiderült, hogy nem tették jégre az ötleteket.

Neal H. Moritz lesz a producer, a nagy bökkenő az, hogy Justin Marks-t szabadították rá a forgatókönyvre. Az úriember vetette papírra a Street Fighter: Chun-Li legendája rettenetet. Volt már egy szkript, amelyet Philip Gelatt, az Europa Report írója szállított le, de azzal nem voltak teljesen kibékülve. Rendező még nincs, korábban D.J. Caruso neve keringett a film körül és John Carpenter is legyeskedett a túlélőhorror háza táján.

2008-ban adták ki a Dead Space játékot, ebben Isaac Clarke mérnököt lehetett irányítani, aki az űrben feltámadt emberi hullákkal harcolt.

0

Seth Rogenék nem vállalják az Uncharted filmet

Az Uncharted játék filmadaptációjáról évek óta beszélnek, David O. Russell dolgozott 2010-ben a projekten, de a Sonynak nem tetszett a forgatókönyve, túl hosszúnak találták és azt is kifogásoltak, hogy olyan tele van olyan karakterekkel, akik nem szerepelnek a programban. Mark Wahlberget akarták főszereplőnek, az internet népe azonban Nathan Filliont akarta, illetve a színész maga is erősen kampányolt azért, hogy leszerződhessen a produkcióba. Később Neil Bruger vehette kezébe a gyeplőt, bár azóta sem mozdult előre a tervezet szekere.

És egy ideig valószínűleg nem is lesz semmi a filmből. Seth Rogen az IGN-nek elárulta, hogy a Naughty Dog, a játék alkotói őt és Evan Goldberget akarták megnyerni a projekthez,  4 éve győzködik őket, de biztos, hogy nem fogják bevállalni. “Állandóan azzal jönnek, hogy én és Evan csináljuk meg az Unchartedet. Amúgy is egy Indiana Jones koppintást akarnak megvalósítani. Nagyszerű lenne, ha esetleg valahogy meg tudnánk beszélni, hogy ne egy Indiana Jones film legyen belőle.”

0

A Far Cry, a Rabbids és a Watch Dogs is a mozik felé tart

farcryMiután az Ubisoft elhatározta, hogy saját maga fogja felügyelni az általa készített számítógépes játékok filmverzióinak megvalósulását bejelentette, hogy az Assassin’s Creedből, a Ghost Reconból és a Splinter Cellből várható a mozis verzió. Ugyan más stúdióknál készülhet el a film, de teljes beleszólásuk van a munkafolyamatba, a rendező, a forgatókönyvíró és a színészek kiválasztásába.

Jó ütemben haladnak a projektek, tehát a cég tovább léphet a következő fázisba. A Watch Dogs, a Far Cry és Rabbids kezdte meg hosszú útját a vászon felé.

A Watch Dogs lopakodós játék, ahol az emberek telefonjait és számítógépet lehet feltörni, de még a város lámpáit, kamerát is irányíthatjuk annak érdekében, hogy elkaphassuk a bűnözőket. A Far Cry-ban egy volt kommandós eredet egy eltűnt újságíró nyomába és útja egy különös szigetre vezetett. A harmadik rész tavaly került a boltok polcaira, amiben turistákat rabolnak el kalózok és átadják őket egy drogkereskedőnek, aki szeret emberekre vadászni. Uwe Boll néhány évvel ezelőtt készített egy “jobb, ha efelejtük” verziót.  A Rabbids a Rayman spin off-ja és egy kissé őrült, de vicces nyulas játék volt.

Utóbbit úgy képzelik el, mint a Hupikék törpikéket, ahol a szereplők mellett CGI karakterek fognak rohangálni. Az Ubisoft szándéka szerint mindegyikhez teljesen új történetet fognak kitalálni, elmondásuk szerint nem a játékokban elmesélt sztorit fogjuk látni a vásznakon.

Vajon az Ubisoft az összes játékából filmet akar csinálni? Nem. Belátták, hogy néhányból sehogyan se tudnának egy olyan produkciót összehozni, ami a mozikban is megállná a helyét.