0

UIP hírlevél

0uip

Önálló sorozatot kaphat Csizmás, a kandúr

             Igen jó közönségvisszhangot kapott a Csizmás, a kandúr az elővetítéseken, ezért könnyen lehet, hogy ugyanolyan sorozat lesz belőle, mint a Shrekből, amelynek a kardos macsek egyik mellékszereplője volt. A címszereplőt angolul, spanyolul és olaszul megszólaltató Antonio Banderas természetesen nem bánná, ha ez így lenne. – A Csizmás nekem olyan kikapcsolódás, mintha elmennék nyaralni – árulja el a spanyol sztár. – Évente forgatok egy-két roppant súlyos drámát, aztán jön ez a teljesen rám szabott macska, és végre szabadon engedhetem a gyermeki énemet. Nem csodálkoznék, ha a macskás kalandok folytatódnának, mert nagyon gazdag a matéria, és szerintem a közönség ugyanúgy imádja a karaktert, mint én.

            (Puss in Boots – hazai bemutató: 2011. december 1.)

0

Suhanj a Delfinnel!

Végre Magyarországra is megérkezett a Delfines kaland 3D (Dolphin Tale, hazai bemutató: október 20.) című film és vele a különleges, igaz történet, amelynek hőse megváltoztatta sok fogyatékkal élő ember életét. A 16-án, vasárnap délután zajló gálavetítést azt tette kivételessé, hogy a meghívottak a Suhanj! Alapítvány javára adakozhattak is. A vetítés végére a helyszínen összegyűlt adományokból, és az internetes előrendelésekből megközelítőleg összegyűlt egy 800 ezer forintos, speciálisan kialakított aktív – sportolásra, mozgásra alkalmas – kerekesszék ára.

A teltházas bemutatón – melynek háziasszonya a Suhanj! Alapítvány egyik vezetője, a film szinkronmunkájában is részt vállaló Kovács Patrícia valamint Pásztory Dóra, kétszeres paralimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok úszónő volt – számtalan híresség is megjelent. Gyerekével, családjával együtt érkezett Árpa Attila, Várkonyi Andrea, Bocskor

Gábor, Azurák Csaba, Tornóczky Anita, Kiss Gergő. Giorgio édesanyját, Kárász Róbert lányait Patai Anna a szüleit hozta el a vetítésre, hogy megismerkedjenek Winter történetével, aki az újrakezdés, a remény szimbóluma, és ami napig a Clearwater Marine delfinárium sztárja.

– Nagyon örülök, hogy sok kisgyerek volt a vetítésen, mert biztos van köztük olyan, aki most szembesült először fogyatékos emberekkel – mondta a vetítés után Pásztory Dóra –, és a film segítségével nem félelem, hanem egy pozitív érzés köti majd őket a témához. Winter, a delfin Magyarországon is hatalmas sztár lesz, ebben egészen biztos vagyok.

A Delfines kaland 3D vetítése nagy sikert aratott: a filmet a végén megtapsolták a nézők, adományaik pedig a mozgás öröméhez segíthetnek olyanokat, akik – a filmbeli delfinhez hasonlóan – saját erejükből akarják, de kemény küzdelem árán képesek újra élvezni a mozgás örömét.

0

Intercom hírlevél

0intercom

SJP szilveszter éjjele

Ez a Szilveszter éjjel biztosan bekerül a Guinness rekordok könyvébe: a Valentin nap rendezőjének új vígjátékában 22 A-listás színész szerepel: csupa olyan híresség, aki többnyire egyedül is sikerre visz egy filmet. A hollywoodi szuperválogatott egy New York-i szilveszter párhuzamosan zajló, egymást keresztező történeteit kelti életre ebben a romantikus vígjátékban – és mindennek a tetejébe, a film nem is került sokba.
Amikor Sarah Jessica Parker-t arról kérdezték, a közös ügy érdekében mennyire kis gázsival kellett beérnie, az örökifjú színésznő kinevette az újságírót.
– Milyen kis gázsiról beszél? – kérdezte. – Fizetni is hajlandó lettem volna, hogy benne legyek a Szilveszter éjjel-ben (New Year’s Eve, hazai bemutató: december). Ez a film New Yorkról szól, a kedvenc városomról, és aki fontos New Yorkban és New Yorknak, az mind benne van Robert De Niró-tól Jon Bon Jovi-ig. Nem akartam kimaradni belőle: úgy sírtam volna, mint az ikreim szoktak, ha nem kapok szerepet.
IC Press

23

Az ember tragédiája december 8-tól a mozikban!

2011-jankovics-az-ember-tragédiájaMegállapodás született Az ember tragédiája moziforgalmazásáról, így 2011. december 8-án bemutatásra kerül Jankovics Marcell 23 évig készült nagyszabású Madách Imre-adaptációja. A filmet a Mozinet Kft. forgalmazza.

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas Jankovics Marcell korábbi animációs nagyjátékfilmjei a János Vitéz (1973), Fehérlófia (1982) és az Ének a csodaszarvasról (2002), de dolgozott többek között a Gusztáv és a Magyar népmesék sorozatokon is. Sisyphus című 1974-es animációs rövidfilmjét Oscar-díjra jelölték, 1977-ben pedig a háromperces Küzdőkkel Arany Pálma-díjat nyert a cannes-i filmfesztiválon.

Az ember tragédiája forgatókönyve 1983-ban született. A gyártás 1988-ban kezdődött, és hosszú hányattatások után csupán nemrégiben ért véget. A film érdekessége, hogy Jankovics mind a 15 színt más-más stílusban készítette el. Az egyes színekből már kaphattunk ízelítőt az elmúlt évek során a különböző fesztiválokon és a Duna Televízióban, azonban a teljes, közel 160 perces mű most először kerül a közönség elé.

A film bemutatóját mind a szakma, mind a közönség érdeklődéssel várja: Madách 150 évvel ezelőtt megjelent színműve ugyanis a magyar irodalom egyik legfontosabb és legismertebb műve, mely mind a mai napig érettségi tétel a középiskolások számára.

0

A Télapó a megoldás a lezuhanó műhold rejtélyre?

Intercom hír: Az elmúlt napokban a világsajtót bejárta a hír, hogy egy 6 tonna összsúlyú műszaki hibás műhold lezuhan, és – bár nagy része megsemmisül a légkörben – alkatrészei elérik a Földet. A lezuhanó fémtörmelék végül a Karácsony-szigetek környékén, egy kb. 300 mérföldes körzetben csapódott az óceánba. Névtelenséget kérő forrásaink szerint azonban az űrszemét nem is a műhold maradéka: ez csupán egy egészen más eset fedőtörténete. A hatóságok régóta sejtik, hogy a Télapó és manói az Északi-sark egy különösen elhagyott részét használva operációs bázisul, speciális, ultramodern technikával felszerelve éves próbarepülésüket tartják. Több nemzeti hírszerző hatóság is megerősítette, hogy a Télapó és csapata titokban az egész világra kiterjedő karácsonyi akciójára készül.

Modern, túlnépesedett korunkban a Télapónak nincs is más lehetősége arra, hogy ajándékok milliárdjait kézbesítse egyetlen éjszaka alatt, mint egy hatalmas, egy mérföld széles, lopakodó technikával felszerelt, high-tech szán alkalmazása: ez a jármű pedig nem veszítheti el egy-egy alkatrészét az óceán fölött.

Abban viszont semmi meglepő nincs –bár a szigorúan vett konspirációs szabályok szempontjából hiba – hogy a titokban működő társaság (Télapó és legénysége) éppen a Karácsony-szigetek környékén gyakorlatozik.

A vezető űrügynökség arra figyelmeztet, hogy nincs közvetlen bizonyítékunk, mely megerősítené a télapó és a tengerbe zuhant roncsok közötti kapcsolatot, ezért nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonnunk. Médiafigyelő szervezetek már egyenesen felelőtlennek nevezik az eset és Télapó ultramodern óriásszánja összekapcsolását, mert így sok gyerek megijedhet, hogy a balesetben esetleg a Télapó is megsérült – márpedig erre semmilyen jel nem utal.

Munkatársaink az elmúlt napokban folyamatosan hívták az Északi-sarkot, ám ott senki nem vette fel a kagylót.

A Columbia Pictures és a Sony Pictures bemutatja az Aardman Animations produkcióját a Karácsony Artúrt – mely éppen a témába vág. Az animációs vígjáték november 24-től 3D-ben is látható a mozikban.

0

UIP hírlevél

0uip

Tweetelj a Parajelenségekért!

Egyedülálló akciót indított a Paramount stúdió: tweetelésre buzdítja a Parajelenségek-sorozat rajongóit, s az első 20 városban, ahonnan a legtöbb üzenet érkezett, három nappal a hivatalos világpremier előtt, azaz október 18-án mutatják be a Parajelenségek 3-at. Az akció neve Tweet to See It First, azaz Tweetelj, hogy elsőként láthasd.

            Az ötlet onnan származik, hogy a Parajelenségek-sorozatnak rengeteg rajongója van az internetes közösség tagjai között,  aktivitásuk most elnyerheti méltó jutalmát. Aki minél hamarabb látni szeretné a P3-at, menjen fel a www.ParanormalMovie.com oldalra, válassza ki városát a világtérképről, tweeteljen egyet, és ezzel már szavazott is.

            A Parajelenségek a filmtörténet egyik legjövedelmezőbb franchise-a, az első két részt összesen 18 millió dollárból készítették, összbevételük viszont meghaladta a 310 millió dollárt. Hollywood rengeteget költ marketingre, a 1-2. rész esetében azonban a Paramount ezzel is sokat spórolt, mert jórészt internetes vírusvideókkal gerjesztette a közönség érdeklődését, a bemutató után pedig már működésbe lépett a suttogó propaganda.

            (Paranormal Activity 3 – hazai bemutató: 2011. október 20.)

0

Intercom hírlevél

0intercom

Egy delfin Budapesten – Jótékonysági vetítés a Suhanj! Alapítvány javára

Ha az Egyesült Államokban a fogyatékkal élők új lehetőségei kerülnek szóba, mostanában mindenki ugyanarra gondol: egy Winter nevű delfinre, aki néhány évvel ezelőtt igazi médiaszenzációvá vált. Egy súlyos sérülésekre specializálódott orvos különleges művégtagot tervezett a főszereplő sérült delfin számára, aki megtanulta használni a pótuszonyt, és így életben maradt.
A Winter történetét feldolgozó családi film, a Delfines kaland 3D (Dolphin Tale, hazai bemutató: október 20.) hazai premierje alkalmából különleges, jótékony célú vetítésre kerül sor október 16-án. Az összegyűlt adományokból a Suhanj! Alapítvány – a mozgás- és látássérültek sportolását segítő jótékony szervezet – sportolásra alkalmas „aktív” kerekesszéket vásárol.
– A világot meg lehet változtatni, és mindenki maga is tehet érte, hogy jobb legyen a saját és a többiek világa – mondta Kovács Patrícia színésznő, aki a Suhanj! Alapítvány egyik vezetője, és a Delfines kaland magyar változatának elkészítésében is közreműködött: Phoebe-nek, az egyik delfinápolónak kölcsönözte a hangját. – Minden olyan történet, mint amilyen ez a szerethető film is, segít abban, hogy kicsit más szemszögbõl nézzünk rá a problémáinkra, és segít abban, hogy előre lendüljünk. Mélyen hiszek abban, hogy nincsenek leküzdhetetlen akadályok.
További részletek a Suhanj! Alapítvány facebook oldalán találhatóak:
www.facebook.com/suhanjalapitvany.
IC Press

4

20 éves a magyar HBO

0hbo

Budapest, 2011.09.28. – 20 éve, azaz 1991. szeptember 28-án kezdte meg magyar nyelvű, előfizetéses műsorának sugárzását Magyarországon az HBO (Home Box Office). Az eleinte VHS-ről terjesztett adás műsorideje és minősége is folyamatosan nőtt, a heti 120 órát a napi 24 órás műsoridő, a VHS-t a műholdas sugárzás váltotta fel, ma pedig már ötcsatornás moziélményt és extra szolgáltatásokat kínál az HBO.

Az HBO különlegessége mindig is az volt, hogy reklámok helyett az előfizetői díjból tartotta és tartja fent magát. Ehhez a prémium minőségű tartalomszolgáltatás mellett minden esetben meg kell tudni felelni az előfizetők által is elvárt, aktuális technikai színvonalnak. Az elsődleges tartalmakat természetesen a filmek és sorozatok adják a csatornán, amelyek már a mozis premier után 6-9 hónappal láthatóak a képernyőn, míg a kereskedelmi tévék esetében ez 3-5 év. Ráadásul egy 2010-ben elindult tendenciát követve az HBO saját gyártású sorozatai esetében a magyarországi premierek egyre többször egybeesnek az amerikai premierrel vagy szorosan követik azt.

0

UIP hírlevél

0uip

Helen Mirren főállású akcióhős akar lenni

0hmKedvet kapott az akciófilmekhez Helen Mirren, miután Az adósságban belekóstolhatott a műfajba. – Az a pláne benne, hogy nem kell játszani, csak az a dolgom, hogy a lehető leghatékonyabban eljussak A-ból B-be, és leüssem vagy lelőjem, akivel útközben találkozom – magyarázza az Oscar-díjas színésznő. – Ehhez képest egy Shakespeare-adaptációban hosszú tirádákat kell bevágni és előadni középkori angolul, amikor például a Vihart csináltuk, azt hittem, beleőszülök. Az is jó, hogy az akciófilmekben megtanítanak különböző fegyverekkel lőni, nekünk, csajoknak ritkán jut ki az ilyen szórakozásból. Az egésznek annyi hátulütője van, hogy be lehet szerezni pár horzsolást, de ennyit igazán megér.

            Helen Mirren Az adósságban Moszad-ügynököt alakít, aki társaival egy náci tömeggyilkost akar elfogni Kelet-Berlinben a hatvanas években. A filmet részben Budapesten forgatták, magyar színészek is felbukkannak benne.

            (The Debt – hazai bemutató: 2011. október 13.)

0

Intercom hírlevél

0intercom

Brad Pitt és a pénzcsinálás

– Baseballról keveset tudok, leszámítva, hogy a gimnáziumban kaptam egy nagyot a képembe, és 18 öltéssel varrtak össze utána.
Brad Pitt nyilatkozata azért is különleges, mert igen nagy az esélye az Oscar-díjra, méghozzá egy baseball-játékosból lett sportszakember megformálásáért. A rangos Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon zajló bemutatója óta egyre több szaklap írja, hogy a Pénzcsináló (Moneyball, hazai bemutató: december) az év nagy Oscar-nyertese lehet.
Bár a történet egy különleges módszereket alkalmazó szakvezetőről szól, aki nagy kockázatot vállalva, elhanyagolt játékosokból szervez új csapatot, a szakírók sok közöset találnak a Pénzcsináló és a tavalyi nagy Oscar-nyertes, a Social Network – Közösségi háló között. A Social Network két producere, Scott Rudin és Michael De Luca működött közre e film elkészítésében, Aaron Sorkin forgatókönyvíró (aki a netes film megírásáért kapott Oscart) is a stáb tagja volt, és végül, de nem utolsósorban, ugyanaz a stúdió az évnek ugyanabban a hetében tartja a premiert.
Brad Pitt a nyilatkozatai szerint nem az Oscar-díjra hajt, bár örül a sikernek. A film történetének helyszínén, Oaklandban tartott gálavetítésen és utána jelét is adta elégedettségének: a bejáratnál engedelmesen pózolt a rajongóival, idős hölgyekkel ölelkezett egy-egy kép kedvéért, azután a partin boldogan táncolt és pezsgőzött.
IC Press

0

UIP hírlevél

0uip

Eddie Murphyn megnyomták a Reset gombot

            Kétszáz százalékon fog teljesíteni Eddie Murphy az Oscar-gála házigazdájaként, mert tudja, hogy aligha lesz még egy ekkora dobása. A hajdan Hollywood első számú komikusának számító színész a nagy visszatérésre készül: azt ígéri, olyan one man show-t fog nyomni február 26-án, hogy világszerte behorpadnak a képernyők. – Továbbra is ő napjaink legnagyobb komikusa, csak ez valahogy kiment a köztudatból – mondja Brett Ratner, az Oscar-gála producere, aki nem mellesleg Murphy legújabb filmjének elkészítésénél is bábáskodott. – Sokat gondolkoztam azon, milyen legyen az új Oscar-show. Többször is bevált, hogy két sztár interakciójára építjük a műsort, de szerintem most érdemes visszatérni a gyökerekhez: legyen egyetlen komikus, aki kiáll, vállára veszi az egész cirkuszt, és végigcipeli. Biztos vagyok benne, hogy Eddie a tökéletes választás.

            Ratner a Hogyan lopjunk felhőkarcolót producereként szeretett bele – újra – Eddie Murphybe, aki ebben a bűnügyi akcióvígjátékban hasonló rokonszenves svihákot alakít, mint legnagyobb sikereiben, a 48 órában vagy a Beverly Hills-i zsaru sorozatban. A film másik sztárja, Ben Stiller úgy jellemzi a produkciót, hogy bizonyos távolságról, fél szemmel hunyorítva az Ocean’s Eleven-filmek radikális proletár változatának tekinthető, amennyiben nem Armaniba bújt elit bűnözők, hanem overallos kétkezi dolgozók szívatnak meg egy elvetemült milliárdost.

            (Tower Heist – hazai bemutató: 2011. november 10.)

5

A végső állomás első állomása

A stúdió először tiltakozott: úgy vélték, nem lehet maga a Halál a főszereplő, egy horrorfilm akkor lesz sikeres, ha a főgonoszt végül le lehet győzni. A Végső állomás végül mégis hatalmas sikert aratott, és már az ötödik résznél, a Végső állomás 5.-nél (Final Destination 5, már a mozikban) tart: a főszerepben a halállal, aki bosszút áll.
A nagy ötlet egy horrorspecialista, Jefrrey Reddick fejéből pattant ki: ő küzdött meg a producerekkel, hogy elfogadják főszereplőnek a sértődött halált. A főfoglalkozású horroríró sokáig azt mondta, hogy egy újságcikkből vette az ötletet, amely egy Chicagóból New Yorkba repülő nőről szólt, akit felhívott az apja, és megkérte, ne üljön fel a gépre, mert rossz előérzete van. A nő átcserélte a jegyét, és ezzel megúszott egy repülőszerencsétlenséget.
Ám legutóbb Reddick leleplezte magát: bevallotta, hogy egészen máshonnan származik a Végső állomás alapötlete. – Az unokaöcsém imádja a történelmi könyveket – mesélte az író. – És az egyikben van egy szöveg, ami görögül maradt fenn egy sírban, de eredetileg az Egyiptomi birodalomból származik. És ebben a szövegben nagyjából le van írva a Végső állomás első részének a szinopszisa. Őrület: nekem szinte csak a helyszínt meg a kort kellett megváltoztatnom. Most már elmondhatom, a Végső állomás egy négyezer éves történetből készült.
IC Press