0

Intercom hírlevél

0intercom

Brad Pitt és a pénzcsinálás

– Baseballról keveset tudok, leszámítva, hogy a gimnáziumban kaptam egy nagyot a képembe, és 18 öltéssel varrtak össze utána.
Brad Pitt nyilatkozata azért is különleges, mert igen nagy az esélye az Oscar-díjra, méghozzá egy baseball-játékosból lett sportszakember megformálásáért. A rangos Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon zajló bemutatója óta egyre több szaklap írja, hogy a Pénzcsináló (Moneyball, hazai bemutató: december) az év nagy Oscar-nyertese lehet.
Bár a történet egy különleges módszereket alkalmazó szakvezetőről szól, aki nagy kockázatot vállalva, elhanyagolt játékosokból szervez új csapatot, a szakírók sok közöset találnak a Pénzcsináló és a tavalyi nagy Oscar-nyertes, a Social Network – Közösségi háló között. A Social Network két producere, Scott Rudin és Michael De Luca működött közre e film elkészítésében, Aaron Sorkin forgatókönyvíró (aki a netes film megírásáért kapott Oscart) is a stáb tagja volt, és végül, de nem utolsósorban, ugyanaz a stúdió az évnek ugyanabban a hetében tartja a premiert.
Brad Pitt a nyilatkozatai szerint nem az Oscar-díjra hajt, bár örül a sikernek. A film történetének helyszínén, Oaklandban tartott gálavetítésen és utána jelét is adta elégedettségének: a bejáratnál engedelmesen pózolt a rajongóival, idős hölgyekkel ölelkezett egy-egy kép kedvéért, azután a partin boldogan táncolt és pezsgőzött.
IC Press

A delfin segít

Alig két évvel ezelőtt egy floridai akvárium és állatkórház vezetője megmutatott néhány munka közben felvett videót egy újságírónak. A felvételek bekerültek az NBC-be, és Winter, a videón szereplő súlyosan sérült delfin híressé vált: a művégtaggal újra úszni tanuló víziemlős a csökkent képességgel élő emberek példaképe lett, és azóta igazi sztárrá vált – legújabban saját magát alakítja a róla készült látványos,  szívhez szóló mozifilmben, a Delfines kaland 3D-ben (Dolphin Tale, hazai bemutató: október 20.).
Az elmúlt héten két premierje is volt a filmnek: az elsőre az eredeti történet helyszínén került sor – méghozzá különleges helyen, a helyi közösségi házban, a Tampa Bay-i Ruth Eckert Hallban, melyet erre az alkalomra egy 15 méter magas vetítővászonnal szereltek fel. A film szereplői és a helyi nézők közös örömét még a vetítést megszakító áramszünet sem zavarta meg. A két nappal később következő, hollywoodi gálán a delfin kivételével szinte az összes fontos szereplő, köztük Morgan Freeman és Harry Connick Jr. is részt vett, utóbbi mindhárom lányát is magával vitte – de a vetítés általában a hollywoodi gyerekes sztárok nagy találkozójává vált: Teri Polo-tól Marcia Gay Harden-ig számos sztáranyuka és velük sok gyerek érkezett a moziba.
Mindkét vetítés vendégei jótékonysági alapon meg is vásárolhatták a jegyüket: a bevételen a filmben is szereplő Clearwater Aquarium és egy fogyatékkal élő sportolókat segítő alapítvány, a Challenged Athletes Foundation osztozik.
IC Press

Számos barátnő

Ha a filmek nem hazudnak, Anna Faris-nak bőven vannak férfibarátai: Számos pasas (What’s Your Number, hazai bemutató: november) című új vígjátéka ugyanis egy szingliről szól, aki úgy érzi, már megtalálta az igazit, csak nem tudja, mikor, és ezért sorra látogatja régi szerelmeit. De a barátsággal Faris sokkal rosszabbul áll. Nemrégiben azt nyilatkozta, hogy barátnőkre vágyik, de Hollywoodban az ilyesmi szinte lehetetlen: a színésznők csupán premiereken és reprezentatív partikon találkoznak, ott meg túl nagy a zaj, és mindenki bután mosolyog, mert lehet, hogy éppen fotózzák.
– Már arra is gondoltam, hogy felkérek egy házasságközvetítőt, szerezzen nekem barátnőket – kesergett a vadítóan szőke színésznő. – De féltem, hogy bolondak néznek. Pedig, ha összejönnék néhány belevaló csajszival, akkor nekiláthatnánk együtt filmezni: szükség van a lányos vígjátékokra!

IC Press

0af

A Sandler-lány

Adam Sandler született komédiás: mindent kipróbál és semmit sem szégyell, ami megnevettetheti nézőit. Legújabb filmje, a Jack és Jill (Jack and Jill, hazai bemutató: 2011. december) is ezt bizonyítja – a Nagyfiúk és a Kellékfeleség producer-főszereplője kettős szerepben bolondozik: a saját, rá megtévesztésig hasonlító ikerhúgát is alakítja. És azt állítja, a parókán és rúzson kívül nem volt semmi nehézség abban, hogy női szerepbe bújjon.
– A két lányommal és a feleségemmel élek, ott az anyám, az anyósom, két lánytestvérem, egy nőstény kutyám… – nyilatkozta Amerika egyik legnépszerűbb viccmestere. – Tudom, hogyan beszélnek, hogyan viselkednek a nők. Többet tudnak a világról, mint a férfiak, és amíg a jelmezt hordtam, úgy érezhettem, részese vagyok ennek a tudásnak. A forgatás közben végre beszélő viszonyba kerültem a női oldalammal – más ezért tíz évig jár pszichológushoz, és még fizetést sem kap érte. Arról nem is beszélve, hogy a szoknya kényelmesebb viselet, mint a nadrág…
IC Press

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *