0

UIP hírlevél

0uip

Beyoncét és Biebert követelik az új filmsikerbe

Teljesen bezsongtak a Tökéletes hang című zenés film rajongói, amióta kiderült, hogy már előkészületben van a folytatás. Az interneten adnak tippeket a film készítőinek, mit várnak el a következő résztől. A szerényebb rajongók két táborra oszthatók: az egyikbe azok tartoznak, akik több szexet követelnek, a másikba meg az ábrándosak, akik több romantikára vágynak. Sokan pedig annyira nem tudnak betelni a filmmel, hogy örülnének, ha tévésorozat készülne belőle. A legvérmesebbek viszont egyenesen azt szeretnék, ha Justin Bieber és Beyoncé is szerepet kapna a folytatásban.

Az egyetemi dalversenyek világában játszódó Tökéletes hang a tavalyi év nagy mozimeglepetése volt Amerikában. A kis költségvetésű produkció a ráfordított összeg hatszorosát hozta a mozipénztárakban, és hatalmas rajongótáborra tett szert. A film kultikus rangját jól mutatja, hogy sok rajongó statisztának szeretne jelentkezni a folytatásba, mivel állításuk szerint annyiszor látták az első részt, hogy már kívülről tudják az összes koreográfiát.

(Pitch Perfect – hazai bemutató: 2013. március 28.

Előzetes: http://youtu.be/sTnJ6Kho1sI)

0bjb

Olvasd tovább

4

UIP hírlevél

0uip

Csúfolták az új sikerfilm sztárját

Víziló, traktor, gigantikus rém – ezzel a három durva jelzővel illeti egy amerikai kritikus Melissa McCarthyt, a Személyiségtolvaj című vígjáték sztárját. Rex Reed, a New York Observer internetes lap veterán kritikusa, nyolc sikerkönyv szerzője nagyon berágott a filmre, de különösen McCarthyra. Azt írja, a népszerű komika az egész nyomorult karrierjét arra alapozza, hogy kövér és idegesítő, és ezt a két tulajdonságát most csúcsra járatja a Személyiségtolvajban. A kritikus kirohanása hatalmas botrányt kavart, az olvasók kommentek százait írták, kifogásolva, hogy miért a 100 kilós színésznő testi tulajdonságaival foglalkozik Reed, ahelyett, hogy a filmet értékelné szakszerűen. Az egyik olvasó szerint a kritikus megérdemelné, hogy stílszerűen vízilovak tapossák agyon.

Melissa McCarthy egyébként nemes bosszút állt a kritikuson: a Személyiségtolvaj az idei év legjobb nyitását produkálta Észak-Amerikában. A film a legszebb várakozásokat is felülmúlva 36,6 millió dollárt hozott a mozipénztárakban. Ha nincs a hóvihar, az összeg akár 40 millió fölé is mehetett volna, vélekednek iparági bennfentesek.

(Identity Thief – hazai bemutató: 2013. február 21.) Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

0intercom

Hitchcock arca (12)

Alfred Hitchcock végre megmutathatja, hogy nemcsak ijesztgetni tud. Az élete egy izgalmas epizódjáról készült film, a Hitchcock (12) (Hitchcock, hazai bemutató: február 7.) inkább bájos és szórakoztató, fantasztikus játéklehetőség a főszereplőinek. Anthony Hopkins-nak, Helen Mirren-nek és Scarlett Johansson-nak… és nagy lehetőség tehetség és technika fitogtatására a maszkosoknak: Anthony Hopkins átalakítása a kövér, elegáns angollá valószínűleg Oscar-díjat is hoz Howard Berger-nek, aki a Narnia első részének maszkjaiért már átvehette egyszer a díjat.

– Ez nem egy nagy költségvetésű film volt – magyarázza a hamarosan kétszeresen Oscar-díjas. – Nem volt rengeteg pénzünk a maszkra, de én azt az előzetes próbákra költöttem főleg. Hatféle Hitchcock-arcot és –testet próbáltunk ki Anthony Hopkins-on mielőtt döntöttünk a végleges változatról. Naponta több órát töltött a kezem alatt, felvételek közben sok kiló anyagot cipelt a pocakjában meg az arcán, bele kellett nyugodnia a kontaktlencse viselésébe… pedig ő nem olyan, aki rögtön farmerra vetkőzik, ha nem kell a kamera előtt állnia. De a forgatás befejezése utáni reggelen kaptam tőle egy sms-t: “rossz érzés, hogy ma reggel már nem dolgozol rajtam.”

IC Press

0htc

Olvasd tovább

0

UIP hírlevél

0uip

Az oroszok is imádják a Boszorkányvadászokat

Nemcsak Észak-Amerikában taroltak a Boszorkányvadászok, hanem a premierek második hullámában a világ többi részén is, ami eddig 19 országot jelent. Főleg az orosz, brazil és mexikói mozikat rohanták meg a nézők, hogy tanúi lehessenek, amint a szipirtyók darabokra robbannak a felturbózott Grimm-hősök tevékenysége nyomán. A fejvadásszá lett felnőtt Jancsi és Juliska, azaz János és Júlia (Jeremy Renner, Gemma Arterton) története most több mint 96 millió dolláros összbevételnél tart, ami azt jelenti, hogy miután mindenhol bemutatják, jóval túl fogja lépni a 100 millió dolláros álomhatárt. Ezzel a film norvég rendezője, Tommy Wirkola szilárdan megvetette lábát Hollywoodban, és bármiben lehet fogadni, hogy hamarosan újabb őrülettel jelentkezik.

(Hansel and Gretel: Witch Hunters 3D – csütörtöktől a hazai mozikban!)

0hg

Olvasd tovább

0

Intercom hírlevél

0intercom

Lincoln a legnépszerűbb (12)

Amerika Lincolnra szavaz. Az Oscar-díj kiosztása egyre közeledik, és mindenki egyre izgatottabban találgatja, hogyan döntenek idén az Amerikai Filmakadémia tagjai. A mozirajongók és szakírók mellé most a közvélemény-kutatók is beszálltak az össznépi játékba, és az Ipsos szerint egyértelmű az eredmény. A Reuters megbízásából készített felmérés szerint az USA lakosságának elsöprő többsége úgy véli: a legjobb film és a legjobb rendező kategóriájában is a Lincoln-nak (12) (Lincoln, hazai bemutató: január 31.) jár a legnagyobb filmes elismerés, sőt, a legjobb férfi főszereplő kategóriájában is az elnök megformálóját, Daniel Day-Lewis-t tippelték befutónak, és két társát, Sally Field-et és Tommy Lee Jones-t is biztos győztesnek hozták ki.

A megkérdezettek között hatalmas az egyetértés: míg 25%-uk volt a Lincoln és 36%-uk Steven Spielberg mellett, a másik nagy esélyes, Az Argo-akció csupán 4%-ot gyűjtött.

A közvélemény és a szakemberek úgy tűnik, teljesen egyetértenek: idén a Lincoln kapta a legtöbb – összesen 12! – Oscar-jelölést, épp annyit, amennyit Spielberg ’94-ben a Schindler listája-val szerzett. Így az amerikai polgárháború utolsó, legvéresebb hónapjaiban játszódó történet alkotói nagy izgalommal várhatják a február 24-i gálát, melyet Seth MacFarlane vezet majd – e döntéssel az amerikaiak 42%-a ért egyet.

IC Press

0lm

Olvasd tovább

1

UIP hírlevél

0uip

Bruce Willis a Boszorkányvadászok előtt

Négyperces ízelítőt láthatnak a G. I. Joe: Megtorlás 3D című akciófilmből azok, akik jegyet váltanak a Boszorkányvadászokra. A nagy sikerű G. I. Joe: A Kobra árnyéka folytatásában mindent felvonultatnak, amit a rajongók az előző részből hiányoltak, azaz nagyobb szerep jut a nindzsás összecsapásoknak, több figyelem szentelődik a női harcosoknak, és megjelenik végre “az igazi G. I. Joe”, azaz Joe Colton tábornok, méghozzá Bruce Willis értő megformálásában, aki két akció között a poénokat ontja hunyorogva.

(G.I. Joe: Retaliation – hazai bemutató: 2013. április 4.)

0bw

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

0intercom

Az igazi gengszter (16)

Kemény ököl, puhakalap, kegyetlenség és egy cigi a szája sarkában: Sean Penn tökéletes gengsztervezér és főgonosz a Gengszterosztag-ban (Gangster Squad, hazai bemutató: január 31.). Olyan, amilyen csak a filmekben létezik.

De a látszat csal: a New Yorkból érkezett, átmenetileg Los Angeles korlátlan urává váló bandavezér valóban élt, és valóban olyan volt, mintha valaki kitalálta volna. De a filmkészítők azért jó néhány fontos részletben eltértek az igazi eseményektől.

Az igazi Mickey Cohen szülei Ukrajnából érkeztek az USA-ba és a múlt század elején New York legszegényebb negyedében született. 9 évesen már – akkoriban tiltott – alkoholt árult, és mire 19 éves korában először letartóztatták több mint 100 fegyveres rablás volt mögötte. A legnagyobbakkal dolgozott: Al Capone testvérének és Bugsy Siegelnek lett az embere, foglalkozott profi bunyóval, alkoholcsempészéssel, bankrablással, védelmi pénzek szedésével, ha kellett gyilkolt is. Senkihez nem volt hű, és mindig többet akart.

Mire harminc lett, ő volt Los Angeles császára. Frank Sinatra, Judy Garland barátja lett, soha nem vette fel kétszer ugyanazt az öltönyt, soha nem titkolta miből él, és szívesen osztogatott autogramot. Igazi híresség vált belőle, miközben a kaszinóiból befolyt pénzt egy svájci bankba gyűjtötte. Jól tette: bár rendőrök, bűn- és cellatársak többször is próbáltak végezni vele, sőt, a gengszterosztag igyekezetének köszönhetően – csak adócsalásért – néhány évre le is csukták, végül nyugdíjas gengszterként, Las Vegas-i luxusotthonában érte a halál. És ötven évvel később támadt fel újra: most Sean Penn játssza, a barátnőjét Emma Stone, az ellene felsorakozók között pedig ott van Ryan Gosling, Josh Brolin és Giovanni Ribisi is.

IC Press

0sp

Olvasd tovább

3

UIP hírlevél

0uip

Az oroszok szerint Keira Knightley túl vékony Anna Kareninának

Már Oroszországban is látható az Anna Karenina új adaptációja, amelyben Keira Knightley játssza Lev Tolsztoj tragikus sorsú hősnőjét. Az orosz kritikusok egy része nincs elragadtatva a filmtől, de nem annak művészi kvalitásait hiányolják, hanem mellékes dolgokba kötöttek be. “Az angol Karenina túl gebe” – írja például sommásan a Trud című napilap, melynek kritikusa szerint az orosz ember inkább teltebb asszonyt képzel el maga előtt, amikor a regényt olvassa. Az Izvesztyija ítésze viszont azt kifogásolja, hogy Anna Karenina olyan csodálatos és változatos ruhakölteményekben jelenik meg, ami még az orosz arisztokratákra sem volt jellemző. (A filmet 4 Oscarra jelölték, többek között legjobb jelmez kategóriában.) A kritikus szerint a XIX. századi orosz felső tízezer asszonyai néhány alapruhát váltogattak mindig az alkalomnak megfelelően átalakítva, és nem volt szokás minden napra más méregdrága estélyit fölvenni. A Novaja Gazeta megint Keira soványsága miatt panaszkodik, érvként azt hozva föl, hogy a klasszikus szovjet adaptációk Annái, a jó húsban lévő Alla Taraszova és Tatyjána Szamojlova után furcsa egy ennyire vékony színésznő ebben a szerepben. Az Afisa portál kritikusa rögtön utólagos javaslattal állt elő: szerinte Keirának 15 kilót kellett volna híznia, hogy úgy nézzen ki, mint egy normális orosz nő.

Ugyanakkor a snob.ru weboldal szavazása a második legjobb Anna Kareninának hozta ki az angol színésznőt Tatyjána Szamojlova után.

(Anna Karenina – hazai bemutató: most csütörtöktől a mozikban!)

0kk

Olvasd tovább

2

Django győzött!

Django nem okoz csalódást. Quentin Tarantino új filmje, a Django elszabadul (18) (Django Unchained, már a mozikban) az elmúlt hetekben az Egyesült Államokban aratott, és alig három héttel az ottani bemutató után már a megzabolázhatatlan rendező legsikeresebb filmjévé vált.

A héten a vadul humoros véres akciófilm átlépte az USA határait. 54 ország 6235 mozijában kezdték vetíteni, és újra bebizonyosodott, hogy Jamie Foxx, Christoph Waltz, Leonardo DiCaprio és Samuel L. Jackson ellenállhatatlan társaság: a bevételek 30%-kal magasabbak, mint ugyanezekben az országokban a Becstelen brigantyk-é volt.

A magyarországi nézettségi adatok még ennél is jobbak: nálunk a film 46%-kal múlta felül az előző – legalább ilyen véres – Tarantino-opusz nézettségét. A filmre egyetlen hétvége alatt majd 50 ezren, pontosan 48 616-an voltak kíváncsiak, és ezzel a Django elszabadult megszerezte a mozis toplista első helyét, a második helyre szorítva a 3 hete sikert sikerre halmozó Pi életét.

IC Press

djangokezdet

2

Django elszabadul – már az első hazai nap is nagy siker!

Django megérkezett – és nem lett hűtlen a híréhez: Magyarországi belépője is robbanásszerűre sikerült. Quentin Tarantino új filmjét, a Django elszabadul-t (18) (Django Unchained, már a mozikban) hazai bemutatója első napján többen nézték meg, mint a megzabolázhatatlan mozimágus bármelyik korábbi filmjét. A siker arányát jól érzékelteti, hogy a toplista második helyén lévő filmet csütörtökön kevesebb, mint harmadannyian látták.

A Jamie Foxx, Christoph Waltz, Leonardo DiCaprio és Samuel L. Jackson főszereplésével készült vad és viccel teli akciófilm az egész világon hasonló pályát fut be, és már eldőlt, hogy ez lesz Tarantino eddigi pályájának legnagyobb sikere. Mindehhez csupán ráadás a szakmai elismerés: a filmet öt Oscar-díjra jelölték, és alkotói már átvehették a legjobb forgatókönyvnek és a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Golden Globe-díjat is.

IC Press Olvasd tovább

0

Intercom hírlevél

0intercom

Pi 11 Oscar-jelölése (12)

0lop2Nem létezik, de lehetne: a Pi-város. A Pi élete (Life of Pi, már a mozikban) készítői annyian voltak, hogy egy egész kisváros kitelne belőlük – mondta büszkén Gil Netter producer, amikor a film és alkotói 11 Oscar-jelöléséről nyilatkozva megköszönte a közreműködők munkáját. – 2600-an dolgoztak a film elkészítésén, 23 országból jöttek, és én például 10 évvel ezelőtt kezdtem a film ügyeit intézni.

A Pi élete díjait megköszönők tulajdonképpen mind ugyanezt mondták más-más szavakkal. Nyilatkozataikból az derül ki, hogy ők voltak azok, akik először elhitték, hogy moziba vihető a megfilmesíthetetlennek tűnő történet, melyben egy indiai kamasz srác és egy éhes bengáli tigris kettesben sodródik egy mentőcsónakban a Csendes-óceánon.

A producerek, akik talán átvehetik majd a legjobb filmnek járó Oscar-díjat, abban is egyetértettek, hogy mindenki között Ang Lee rendező volt a legbátrabb: már csak azért is, mert előtte nem kisebb nagyságok, mint M. Night Shyamalan, Alfonso Cuarón és Jean-Pierre Jeunet is foglalkozott a forgatókönyvvel: ők azonban visszariadtak a feladattól, és visszaadták a megbízást. Mostanra valószínűleg megbánták az óvatosságukat.

IC Press Olvasd tovább

1

Die Hard – Drágább, mint az életed: magyarok akcióban

diehardA kör bezárult. A Die Hard – Drágább, mint az életed (16E) (A Good Day to Die Hard, hazai bemutató: február 14.) jórészt Magyarországon készült: nyáron Budapesten forgatták a világ egyik legismertebb, legmogorvább és legbátrabb zsarujának új kalandját. Mostanra a film elkészült, elkezdődött a magyar változat készítése, és ezen a héten azok a magyar színészek is a szinkronstúdióba vonultak, akik eredetileg szerepet kaptak a filmben: Kamarás Iván, GanxstaDöglégy” Zolee, Árpa Attila, Fenyő Iván, Takátsy Péter és Kertész Péter a szinkronstúdióban saját magukat szinkronizálták magyarra.

Kamarás Iván-nak Bruce Willis-szel van közös jelenete, melyet az Üllői úton vettek fel, bár a legizgalmasabb részleteket nem engedték Kamarásnak eljátszani: több snittben egy kaszkadőr helyettesíti; Fenyő Iván a legendás Mi-26-os helikopter pilótájaként száll harcba; Ganxsta és Árpa az orosz maffiózok csapatát erősíti, méghozzá nem is akár hogyan: A tetovált rapper valóban maga vezette azt az óriási páncélautót, amely a posztszovjet főgonosz mozgó főhadiszállása és ostromgépezete. Mielőtt a volán mögé engedték volna, egynapos kiképzésre vitték Zolee-t, és ő tökéletesen helytállt. A brit kiképző-kaszkadőr legalább is nem volt hajlandó elhinni neki, hogy még sosem vezetett ilyenfajta harci járművet. Olvasd tovább