2

A Godzilla 2. és a Tűzgyűrű 2. részének a címe

GODZILLAMár 2014-ben kiderült, hogy a Legendary is dolgozik egy filmes univerzumon. Ebben Godzilla és King Kong is létezik, ráadásul találkozni is fognak. A stúdió hozzálátott a munkához, jövőre befut a Kong: Skull Island is.

De gőzerővel dolgoznak, hogy a 2014-ben bemutatott lény is visszatérjen a vászonra. 2019. március 22-én düböröghet ismét, Michael Dougherty rendezésének a címe Godzilla: King of the Monsters lesz. Érdekességképpen megemlíteném, hogy Amerikában 1956-ban mutatták be ezen a címen az 1954-es japán filmet.

A Legendary egyúttal bejelentette, hogy a Pacific Rim Mealstrom – vagyis a Tűzgyűrű 2. része – mostantól a Pacific Rim: Uprising elnevezés alatt fut. 2018 február 23-án csaphatnak össze az óriáslények és a hatalmas, emberek által irányított jaegerek.

1

A Godzilla Resurgence következő előzetese

godzillajapoNem tétlenkedik a Toho Company sem, közeleg a következő japán Godzilla. Hideaki Anno & Shinju Higuchi dirigálta a filmet, hamarosan be is fogják mutatni, így itt az újabb előzetes. Láthatunk néhány lenyűgöző képet és bizony a címszereplő ezúttal is eléggé méretes lesz. Jun Kunimara, Shin’ya Tsukamoto, Satomi Ishihara és Hiroki Hasegawa neveit olvashatjuk a színészek között.

Hozzá kell tenni, hogy a filmnek sem köze nem lesz az amerikai verzióhoz, két teljesen különálló alkotásról van szó. Bár lehet, hogy a későbbiek folyamán kitalálják, hogy milyen jó lenne összeereszteni őket. Mellesleg a stúdió ígérete szerint az eddigi legnagyobb Godzillát fogják prezentálni. Majd meglátjuk. Olvasd tovább

0

Csak 2019-ben jön a Godzilla 2

godzillakigkongA Warner a DC filmeken kívül megpróbálkozik más „univerzumépítéssel” is. A Godzilla után kiderült, hogy King Konghoz is köze lesz a stúdiónak, sőt, a két lényt össze fogják ereszteni. A Kong: Skull Island-en már az utómunkálatokat végzik és 2017-ben be is mutatkozhat az óriásmajom. 2018-ban jött volna a Godzilla folytatása, ám toltak pár hónapot a premieren.

Jelen állás szerint 2018. június 8-a helyett 2019. március 22-én kerül a vásznakra a következő rész. Az indokok nem ismertek, de nyilván több esélye lesz a filmnek nagyobb bevételt termelni egy viszonylag nyugodtan mondható márciusban, mint a túlzsúfolt nyári időszakban. Főleg, hogy ugyanazon a napon kezdett volna a Transformers 6 is. A Godzilla vs King Kong 2020. május 29-ig indulhat útnak.

 

3

A Godzilla: Resurgence következő előzetese

japangodzillaNem is oly rég Hollywoodban Godzilla sikerrel vette az akadályt és a stúdió vissza fogja hozni a vásznakra az óriáslényt. De egyúttal a Toho Company-nál is belevágtak egy filmbe, amely különálló és semmi köze nem lesz az amerikai verzióhoz. Tavaly nyáron startolt el a forgatás Hideaki Anno és Shinji Higuchi vezényletével. A történet Japán játszódik, az alkotók ígérete szerint a valaha volt legnagyobb Godzillát fogják bemutatni. Bemutató: július 29. Olvasd tovább

3

Godzilla: Resurgence előzetes

gojiraNem csak az amerikai Godzilla fog visszatérni, hanem a japán is. Hideaki Anno és Shinji Higuchi rendezésében készül a film. Teljesen különálló produkcióról van szó és a hatalmas lény nem fog találkozni (legalábbis most még nem) a Gareth Edwards-féle gigantikus teremtménnyel. A történet Japánban játszódik és azt ígérik, hogy a valaha volt legnagyobb Godzillát fogjuk látni. 2016 július 29-én mutatják be. Olvasd tovább

3

2020-ban jön a Godzilla vs. King Kong

kingkongNéhány héttel ezelőtt hintették el, hogy a Warner megpróbálja összeereszteni Godzillát és King Kongot. Ma végképp hivatalossá vált: Elkészül a film. Sőt, be is lőtték a Godzilla vs King Kong bemutatóját 2020-ra, bár ennél közelebbi dátumot sajnos nem lehet tudni.

A Kong: Skull Island 2017 március 10-én nyit, a Godzilla folytatása 2018 június 8-án érkezik. Mindkét filmnek részese lesz a Monarch szervezet is, amely a Gareth Edwards rendezésében készült Godzillában is megjelent.

Történet? Rendező? Erről még nincs információ. De előbb a két lény méreteit kellene tisztába tenni.

0

A Skull Island, a Godzilla 2 és a Kong vs Godzilla egy trilógia lenne

konggodzillaVolt már szó arról, hogy a Legendary és a Warner össze fogja ereszteni Godzillát és King Kongot. Habár a két cég különvált egymástól, de mivel manapság franchise-ban gondolkodik mindenki, így a két gigalány miatt újra egymásra találtak.

Előbb még elkészül a Kong: Skull Island és a Godzilla 2, aztán jöhet a nagy csata. Bár ehhez az is kell, hogy a két teremtmény méretben valamennyire azonos nagyságú legyen. Úgy tűnik, hogy az első összekötő kapocs a Monarch csapat lesz, a Godzillában Sally Hawkins és Ken Watanabe dolgozott a „cégnek”. A Kong: Skull Island-ben ismét szóba kerül a Monarch és a Godzilla 2-re is lesznek utalások és úgyszólván felvezeti a Kong vs Godzillát. Minderre a fejesek egy trilógiaként tekintenek.

1

Elképzelhető, hogy közeleg Godzilla és King Kong összecsapása

kong1A Legendary és a Warner útjai 2013-ban elváltak egymástól, de mivel az évek folyamán szorosan együttműködtek így jó néhány projekten osztoztak és osztoznak továbbra is. A Godzillát közösen hozták tető alá, de a King Kong előzményt a Legendary az Universallal akarta megvalósítani.  Ám ötöltek-hatoltak és arra a döntésre jutottak, hogy mégis inkább a Warnerrel szövetkeznek a Kong: Skull Island-del kapcsolatosan. Ami arra enged következtetni, hogy hamarosan összecsaphat a gigamajom Godzillával.

2017-ben mutatnák a Kong filmet, egy évre rá jönne Godzilla 2, ami már előkészíteni a két hatalmas lény összecsapását. A hivatalos megerősítés még várat magára, nagyon is valószínű, hogy a Legendary azért tette meg ezt a lépést, hogy a két franchise-t összegyúrják.

A Kong: Skull Island főszereplői Brie Larson, Tom Hiddleston, Corey Hawkins, Samuel L. Jackson és John C. Reilly lesznek. Jordan Vogt-Roberts rendezi a filmet John Gatins és Max Borenstein forgatókönyvéből, a forgatás 2016 elején indul. Gareth Edwards 2017-ben vághat bele a Godzilla 2-be.

2

Del Toro Godzillát is szeretne betenni a Tűzgyűrű 3-ba

godzillaMár tudjuk, hogy a Tűzgyűrű 2 (Pacific Rim 2) 2017-ben kerül a mozikba. De Guillermo del Toro rendező itt nem állna meg, már a harmadik felvonáson gondolkodik és szeretné, ha abban Godzilla is benne lenne.

Persze jelen állás szerint nem valószínű, hogy szó lehet egy crossoverről, de korábban voltak pletykák, hogy a Legendary a Godzilla 2 után elgondolkodik más eshetőségeken is.  Még del Toro is elmondta egy interjúban, hogy ő nagyon is szeretné, de egyelőre nincs betervezve, hogy az esetleges harmadik részben ez az óriásszörny is feltűnjön. Mindenesetre ő boldog lenne, ha jaegerek mellett megjelenne Godzilla is.

3

A Godzilla folytatás nagyobb lesz és persze jobb is

GODZILLA2014-ben dübörgött ismét az amerikai Godzilla, Gareth Edwards filmje meggyőzően teljesített a stúdió számára, így nem csak a folytatásnak adtak zöld utat, hanem hozzáláttak a King Kong előzmény előkészületeihez. is. Godzilla 2018-ban térhet vissza, szóval egyelőre nincs nagy nyomás Max Borenstein forgatókönyvírón. Borenstein a Collider oldalnak elárulta, hogy már formálódik a szkript, nem árulhat el részleteket, de nyilatkozatának lényege nagyjából annyi, a nagyobb és sokkal jobb lesz a következő rész. Még szép, hogy gigantikusabb lesz, hiszen megjelenik még benne három hatalmas szörny is.

A Godzilla 2-t szintén Edwards dirigálhatja, ő jelenleg a Star Wars spin off filmen dolgozik és Borenstein sem lógathatja a lábát. Tollából származik a Kong: Skull Island korai szkriptje és a Különvélemény (Minority Report) sorozatot felügyelete.

1

A Toho is betervezett egy újabb Godzilla filmet

godzillaGojira vissza fog térni. A Legendary-nél éppen gőzerővel dolgoznak a következő Godzilla forgatókönyvén, ám a gigantikus szörny otthonában,a Toho-nál is formálódik egy újabb film. A japán stúdió bejelentette, hogy 2016 nyarán mutatnák be a produkciót, a forgatáshoz 2015 nyarán látnának hozzá. A Toho utoljára 2004-ben hozta le a felhőkarcoló méretű teremtményt, a Godzilla: Final Wars volt a 29. felvonás és pontosan a szörny 50. évfordulójára készült el, de csalódást keltő eredményt tudott felmutatni.

Rendező még nincs, de akárkit választanak ki, csupán szűkös költségvetésből gazdálkodhat. De ettől függetlenül profi munka várható, hiszen a producerek elmondása szerint olyan film fog születni, amely Japán képviselné és mindenki büszke lesz rá.

4

Godzilla 4 év múlva térhet vissza

godzillaEgy sikerfilm folytatására általában 2-3 évet kellett várni, attól függően, hogy a stúdió mennyire gyorsan akarja a következő részt. Godzilla visszatérése viszont négy év múlva lesz esedékes. A Legendary 2018 június 18-ra időzítette be a filmet. Gareth Edwards rendezőre más feladat is vár, hiszen jelenleg a 2016-os Star Wars spin off előkészületein dolgozik és csak ezt követően tudja teljes figyelmét szentelni a Godzilla 2-nek.

A Godzilla reboot több, mint 500 millió dollárt kasszírozott világszerte. A kultikus lény mellett ezúttal 3 gigantikus szörnyet  láthatunk, néhány felhőkarcoló nagyon bánni fogja az összecsapást.