Májusban érkezik az Angry Birds animációs film. Ha siker lesz várhatjuk, hogy a többi közkedvelt mobilos játékból is készül valamilyen mozis produkció. Na de vajon miért is oly dühösek a madarak? Ebből az eredettörténetből kiderül, hogy miért haragszanak egymásra a tollasok és a zöld malacok.
animációelőzetes
A gyilkos tréfa előzetes
Tavaly a nyári Comic-Conon hintették el, hogy a The Killing Joke közkedvelt, 1988-as Alan Moore és Brian Bolland Batman történetből animációs film készül. Megerősítették, hogy Kevin Conroy és Mark Hamill a Batman: The Animated Series után ismét hangjukat kölcsönözhetik a két fő figurának. Előbbi a sötét lovagot, utóbbi Jokert szólaltatja meg, felbukkan még Batgirl és Gordon felügyelő is.
Joker kereket old az Arkhamból, majd megtámadja Gordont és lányát. Barbara súlyos sérülést szenved, tolószékbe kényszerül, a felügyelőt pedig a gonosztevő elhurcolja magával egy vidámparkba. Célja, hogy bebizonyítsa, hogy bárkit képes egyetlen nap alatt az őrületbe kergetni. Olvasd tovább
Jön a következő Final Fanatasy animációs film
Bejelentették, hogy hamarosan elkészül a következő Final Fantasy CGI film. A Sony és a Square Enix közösen dobják piacra a produkciót, de ezen kívül lesz anime sorozat és új játék is.
A Kingslaive: Final Fantasy XV animációban Sean Bean kölcsönzi Regisnek, Lucis királyának az orgánumát, aki a felesküdött arra, hogy megvédi a birodalmat. Lena Headey adja Luna hercegné hangát és Aaron Paul szólaltatja meg Nyx-t. Olvasd tovább
Újabb teaser a The Lego Batman Movie-nak
Épp a minap dobta ki a netre a Warner a Lego Batman animációs film teaserét és most ismét közzétett egy kedvcsinálót. A bemutató ugyan még messze van, csak februárban kerül a vásznakra, de valamelyest kihathat Az igazság hajnalára (Dawn of Justice) pozitívan is kihathat bármilyen jó anyag a sötét lovagról. Olvasd tovább
Robinson Crusoe előzetes
Vincent Kesteloot és Ben Stassen, a Sammy nagy kalandja 2 (Sammy’s avonturen 2) rendezői készítették az animációs filmet. A belga produkció itthon Robinson Crusoe címen fog futni, Amerikában átkeresztelték The Wild Life-re.
Robinson Crusoe hajótörést szenved és kutyájával együtt egy kis szigetre kerül. Ám a történetet nem az ő szemszögéből láthatjuk, hanem néhány állat a középpontban. Mak, a papagáj, Rosie, a tapír, Scrubby, a kecske és barátaik már régóta itt élnek és mindennapjaik alaposan megváltoznak az ember érkezésével. De ha már így alakult, akkor együtt húznak fel egy faházat és segítenek egymásnak. Ám akad nagyobb gond is, amikor néhány vadmacska megpróbálja átvenni a szigeten az irányítást. Olvasd tovább
Sausage Party előzetes
2010-ben szellőztette meg Evan Goldberg, hogy Seth Rogennel közösen dolgozik a Sausage Party top secret projekten. A rendezői feladatokat Mark Osborne-ra és Conrad Bernonra bízták. Később kiderült, hogy R kategóriás 3D-s animációs filmről van szó. 2013-ban a Sony és az Annapurna közösen vállalta, hogy állják a költségvetést. Majd 2014 elején kiderült, hogy Jonah Hill, Seth Rogen, Kristen Wiig, Edward Norton, Michael Cera és James Franco szolgáltatja a hangját az alkotáshoz, de azért később Paul Rudd, Danny McBride, Bill Hader és Salma Hayek is csatlakozott a csapathoz.
Az ételek a boltokban csak arra várnak, hogy valaki hazavigye őket. Végtelen örömmel tölti el őket, ha bekerülnek valakinek a bevásárlókocsijába. De a szörnyű igazságra csak ezután jönnek rá. A főhős egy kolbász lesz. Olvasd tovább
A Storks következő előzetese
Újabb előzetest kapott a Storks animációs film, amelyet szeptemberben mutatnak be. Nicholas Stoller és Doug Sweetland rendezése a Warner falai között készült, így idén nem csupán a Disney, a DreamWorks és Laika termékeit nézhetjük.
Minden gyereket a gólya hoz, ezt tudjuk is. De most már csomagokat szállít a Cornerstore globális internetes vállalat megbízásából. Junior is itt dolgozik és véletlenül beindítja a Gyerekkészítő Gépezetet, amely elő is állít egy aranyos kislányt. Minél előbb kézbesítenie kell, viszont az igazán vad kaland talán sokkal többről is szól. Előfordulhat, hogy a gólyák visszatalálnak egykori nagy munkájukhoz? Olvasd tovább
A Kubo and the Two Strings következő előzetese
A Laika következő animációs stop motion produkciója kapott egy újabb előzetest. És mivel az augusztusi bemutató még messze van, biztosak lehetünk benne, hogy lesz még egy-kettő. A Japánban játszódó fantasy-ben Kubo különféle történeteket mesél el a tengerparti városkában, majd véletlenül gondot okoz, ami miatt fel kell kerekednie. Látványos kalandok, lenyűgöző történet és remek szórakozás – röviden, tömören ennyit ígér a sztori.
A Szenilla nyomába új előzetese
2003-ban ismerhettük meg Némót és még mindig rengetegen emlékeznek a Disney animációs filmjére. Ebben volt egy igen vicces mellékkarakter: Szenilla. Miért is ne kaphatna külön történetet? Feltette a kérdést a stúdió is, majd belevágtak a projetkbe. A sztori pár hónappal később a Némó nyomában (Finding Nemo) után veszi fel a fonalat. Olvasd tovább
Az Angry Birds következő előzetese
Májusban megérkezik az Angry Birds animációs film is. Sok millióan kipróbálták mobilon a játékot, ismeri mindenki. Most kiderül, hogy érdemes-e telefonos programból mozis produkciót készíteni.
Sing előzetes
Az Universal és az Illumination nem csak egy animációs filmmel fog szolgálni idén. A kis kedvencek titkos élete (The Secret Life ot Pets) után év végén kerül bemutatásra a Sing, amelyet Garth Jennings dirigált. A rendező korábban olyan produkciókat készített, mint a Rémbo fia (Son of Rambow) és a Galaxis útikalauz stopposoknak (The Hitchhiker’s Guide to the Galaxy).
A Life olyan világot mutat be, mint a miénk, csak itt nem emberek, hanem állatok laknak. Buster Moon egy öltönyös koala, akinek színháza nehéz időket él. De nagyon is optimista és megpróbálja egyenesbe hozni az életét. De mivel arathatna sikert, mivel csalogathatná be a nézőket. Egy nagy jutalommal kecsegtető énekes tehetségkutatóval! Olvasd tovább
A Jégkorszak 5 következő előzetese
A Fox akkor robbant be az első Jégkorszakkal (Ice Age), amikor amikor a DreamWorks vetélkedett a Disney-vel az animációs piacon. És azóta több stúdió is bebizonyította, hogy helye van a palettán. De talán csak a Foxnak sikerült egy olyan közkedvelt franchise-t létrehozni, amelynek a negyedik felvonásáért is odavolt a közönség. Idén jön a következő rész, a 3D-s alkotás júliusban mutatkozik be. Olvasd tovább


