1

Box Office: Vadnyugati fenegyerekek

magneficAmerikai box office

Lehet, hogy véget ér a westernkorszak, de a műfaj nem nevezhető halottnak. Még csak azt sem lehet mondani, hogy mostanság ritkán készül valamilyen témába vágó produkció, legalábbis kisebb költségvetésű művek mindig akadnak. De nagyobb büdzsével bíró westernek is vannak, Quentin Tarantino Django-ja elég szép bevételt hozott, de az Aljas nyolcas (Hateful Eight) már nem igazán volt sikeres. Meg lehetne említeni még A félszeműt (True Grit) is, azonban A magányos lovas (The Lone Ranger) csúnyán kudarcot vallott, köszönhetően annak, hogy túl sokat költöttek rá. De még lehetne sorolni.

Ezúttal egy közismert klasszikus új változata próbálkozott. Néhány hete szintén egy kultfilm remake-je futott be, viszont a Ben Hurra annyira nem voltak kíváncsiak és ez már az első előzetesnél kiderült. Ugyanakkor A hét mesterlövészt (The Magneficent Seven) nem fogadta elutasítás és az előrejelzések nem tartották kizártnak, hogy egy combos 40-50 millió dolláros nyitányt fog produkálni Antoine Fuqua rendezése. Ennél némiképp gyengébben, 35 millióval kezdett, ami felfogható akár csalódásnak is, de semmiképpen sem lehangoló eredmény. Olvasd tovább

0

A Storks következő előzetese

storksÚjabb előzetest kapott a Storks animációs film,  amelyet szeptemberben mutatnak be. Nicholas Stoller és  Doug Sweetland rendezése a Warner falai között készült, így idén nem csupán a Disney, a DreamWorks és Laika termékeit nézhetjük.

Minden gyereket a gólya hoz, ezt tudjuk is. De most már csomagokat szállít a Cornerstore globális internetes vállalat megbízásából. Junior is itt dolgozik és véletlenül beindítja a Gyerekkészítő Gépezetet, amely elő is állít egy aranyos kislányt. Minél előbb kézbesítenie kell, viszont az igazán vad kaland talán sokkal többről is szól. Előfordulhat, hogy a gólyák visszatalálnak egykori nagy munkájukhoz? Olvasd tovább

0

Storks előzetes

storksNicholas Stoller készített már néhány vígjátékot, most pedig a Pixar veterán, Doug Sweetlanddel közösen rendezi a Storks animációt. A bemutató szeptemberben esedékes, de a Warner már közzétett egy egészen muris teasert.

Szóval a gólyák hozzák a babákat. Legalábbis régen így volt. Most már inkább csomagokat szállítanak. Junior egy igen jól teljesítő gólya és amikor véletlenül aktiválja a Gyerekkészítő Gépezetet egy aranyos, de nem igazán azonosítható lány lesz a végeredmény. Kézbesíteni kellene, mielőbb bajba kerül. Olvasd tovább