Még májusban jött ki a The Legend of Conan posztere, amiről leolvasható volt, hogy 2015 decemberében szeretnék közönség elé tárni a folytatást. Sajnos mégsem ülhetünk be rá ekkor. Legalábbis Fredrik Malmberg producer a TheArnoldFans honlapnak elárulta, hogy a produkciót jövő év tavaszán kezdik el forgatni. Így esélytelennek látszik a decemberi premier. Malmberg elégedett Andrea Berloff forgatókönyvével, de még csiszolgatni kell rajta.
“Kicsit alakítani kell még a szkripten és itt leginkább a karakterekre gondolok. De ez nem fog sok időt igénybe venni. Valószínűleg a nyári szünet végén, szeptemberben el is készül és bemutatjuk a stúdiónak. Ha ők is boldogak lesznek, akkor elképzelhetőnek tűnik, hogy tavasszal belevágunk a filmbe.” – Hozzátette, hogy még nem egyeztettek egyetlen rendezővel sem. Többen jelezték már, hogy kedvelik Conant és érdekelné őket a tervezet. Csakhogy a stúdió világosan közölte, hogy előbb a forgatókönyv környékén kell rendbe tenni mindent és csak ezután ülhetnek le bárkivel hivatalosan tárgyalni a rendezéssel kapcsolatban. A főszerepet Arnold Schwarzenegger fogja alakítani.
