Pár posztert és előzetest már láthattunk Roland Emmerich mammutos-kardfogú tigrises filmjéhez, most pedig (ahogy mostanában lenni szokott) egy filmbeli jelenetet is megnézhetünk.
Nekem így elsőre A barbár (Pathfinder) film ugrik be a filmrészlet láttán.
Megfilmesítik a Cirque du Freak vámpíros könyvsorozatot
Az eredeti hír arról szólt, hogy egy vámpíros vígjátékot készítenek, azóta ez megváltozott.
Darren Shan 12 kötetes gyerekeknek szóló könyvén alapul a film. Rendező Paul Weitz lesz, aki talán nem készít majd oly nagy buktát, mint Chris Weitz (Az arany iránytű). A forgatókönyvírő Brian Helgeland.
Ken Watanabe most csatlakozott a produkcióhoz, John C Reilly és Salma Hayek már aláírt a filmhez.
A forgatás februárban kezdődik. A középpontban egy félvámpír áll, akinek a szolgálataira egy 14 éves srác tart igényt, ezért felbérli.

Bush film, rendező: Oliver Stone
Oliver Stone visszatér abba a műfajba, ahol sikeres volt. A következő filmje a Bush lesz, George W. Bushról fog szólni a film. Stone azt mondta, hogy egy igaz, hiteles filmet fog megalkotni. Na majd meglátjuk mennyire lesz az.
Áprilisban nekikezdhetnek a forgatásnak, mivel a forgatókönyv már kész volt a sztrájk előtt. Busht Josh Brolin fogja alakítani, akit legutóbb az Amerikai Gengszterben láthattunk. A Pinkville meg addig jégre kerül?
The Chronicles of Narnia: Prince Caspian képek
Pár kép a Narnia folytatásából. Valahogy olyan “műnek” tűnik az összes, tehát látszik, hogy ezek itt díszletek meg játékfegyverek. Olyan érzést kelt, mintha egy színpadon lennének. Mintha nem is film lenne
Egy legenda kezdete

Fülöp-szigeteki szörnyűség
Fülöp-szigetekről érkezik a Resiklo film. Látott már valaha valaki fülöp-szigeteki filmet?
2021-ben a Földet földönkívüliek támadják meg, a túlélőknek küzdeniük kell az űrlényekkel és mutálódott emberektől. A túlélés érdekében óriás robotokat alkotnak.
Missing in Action: Kathleen Turner

1954. június 19.-én született Mary Kathleen Turner néven. Apja diplomata és iskolai tanár volt. Turner fiatalkorát Kanadában, Kubában, Venezuelában, Angliában és Washingtonban töltötte. 1972-ben diplomázott a londoni American School-ban. Mikor az apja meghalt a család az Államokba költözött. 1977-ben a természettudományok baccalaureusa diplomát is megkapta (University of Maryland Baltimore County).
Filmes idézetek
-Szent szar!
-Semmi szent nincs ezen a szaron
Decoys
Összegyűjtöttem, hogy mi tetszik benned. Az első ötöt nem olvasom, az mind testrész.
Szívem csücskei
Box Office: Tarolt a Cloverfield
Második helyen nyitott a 27 Dresses romantikus film 22,4 millió dollárral. Főszerepben Kathrine Heigl
A The Bucket List a harmadik helyre csúszott vissza, az előző hétvégéhez 22 %-ot esett a bevétel, ez igazán jónak mondható. 15,1 millió dollárt hozott Jack Nicholson és Morgan Freeman filmje, 45 millióból készült és 42,7-nél jár éppen.
Negyedik helyen tanyázik a Juno, ezen a hétvégén 10,2 millió dollárt hozott a film, jelenleg 85,3 milliónál jár. Az Oscaron az egyik főesélyes. A 100 millió dollárt jócskán meg fogja haladni a bevétele, színtiszta nyereség egy 2,5 millióból forgatott filmnek.
A nemzet aranya: A Titkok Könyve az ötödik helyen áll, 8,1 millió dollárt hozott, 198 millánál jár éppen. Az első részt túlszárnyalta bevétel tekintetében, a harmadik részt is érzésem szerint majd leforgatják pár év múlva.
Jégkocka, azaz Ice Cube First Sunday filmje a hatodik helyen áll, 7,8 millió dolláros bevétellel, ezzel együtt 28,4 milliónál tart.
Queen Latifah, Katie Holmes és Diane Keaton filmje, a Mad Money 7,7 millióval nyitott a hetedik helyen. Ennél érzésem szerint mindenképpen többet vártak, de a 22 milliós előállítási költségekhez képest annyira nem csúnya bukta.
A lista alján kullog a Blonde and Blonder film 26.500 (azaz huszonhatezer-ötszáz) dolláros bevétellel. Csak a főszereplők miatt említem meg: Pamela Anderson és Denise Richards. Csak 14 moziban mutatták be. Elég gyengus
Trailer: Meet the Spartans
A fő célpont a 300 kifigurázása, de azért kapnak bőven más filmek is szerepet. Az tuti, hogy én ezt csak akkor nézem meg moziban, ha valaki fizeti a jegyem (meg a kólát, meg a popcornt, esetleg utána egy hamburgert és egy felest).
This is my fight
Trailer: Never Back Down
Illegális küzdősport, nem is kell többet írni erről, a trailer elárul mindent. Nem lesz nagy dráma, nem lesz Oscar-díjas alakítás. Olyan pofonok lesznek, amelyből én ha egyet is bekapnék a fal adná a másikat.
A jó öreg Indy lakása
Indiana Jones nem nagyon volt otthon, kalandozott erre-arra. Most megnézhetjük a lakását az alábbi videón.