A Warner Brothers Dan Lin producerrel készül egy új Tomb Raider mozira, amely nem folytatás lenne, hanem egy reboot, azaz újrakezdik az egészet.
Korábban a Paramountnál voltak a népszerű számítógépes játék megfilmesítési jogai, csakhogy ez időközben visszakerült az Eidoshoz, amit a Warner stúdió szerzett meg. A filmbe beszáll producerként Ian Livingstone, aki az Eidos fejese. Korábban az úriembernek sok kaland-játék-kockázat könyvet köszönhettünk (nekem megvan mind).
Jelenleg még nincs se rendező, se forgatóköny, az viszont biztos, hogy teljesen máshogy képzelik el a filmet, ahogy a Paramountnál. Az első két Tomb Raiderben Angelina Jolia alakította a hősnőt, múlt héten pedig a pletykák szerint Megan Fox bújhatott volna Lara Croft cuccába, amit azóta megcáfoltak (szerencsére).
Az első Tomb Raider volt talán az eddigi legdrágább film, amit játék alapján készítettek, Simon West 115 millió dollárból hozta tető alá a produkciót és Amerikában 131 milliót hozott (összesen pedig 274-et), a második felvonást Jan De Bont dirigálta, aki Lara Crofttól remélte, hogy visszatérhet majd az élvonalba, csakhogy a 118 millió dolláros alkotás megbukott, Amerikában csak 65 milliót hozott a mozikban, amihez nemzetközileg még 91 társult.
Én játszottam réges-régen az első résszel a P1-esemen, majd a másodikat is végigvittem, igaz azt már hang nélkül, mert valamiért nem akart megszólalni.
A Szupercsapat (A-Team) körül elég sok a bonyodalom, a forgatókönyvet már többször átírták, szereplőket sem sikerült még szerezni, habár biztosra mondták Woody Harrelson és Tyrese Gibson jelenlétét. Tavaly októberben azonban Singleton kiszállt a rendezői székből, egy ideig hűlt is a helye, most pedig John Carnahan (Füstölgő ászok) csüccsenhet a helyére. Ridley és Tony Scott pedig az executive producerek lesznek, akcióban tehát nem lesz hiány. Stephen J. Cannel nevéhez fűződik az eredeti Szupercsapat, ő is részt vesz producerként a produkcióban Jules Daly-vel.
Megfilmesítik Neil Gaiman gyerekkönyvét, amely tegnap Newberry-érmét kapott, ezt az elismerést a legjobb amerikai gyerekkönyvnek adják. A The Graveyard Bookban egy családot kicsinál egy úriember, a házban lévő csecsemő azonban elmenEkül és a temetőben lel új otthonra, itt a holtak nevelik fel, bővebben




Tegnap Steven Spielberg hozzálátott a Tintin forgatásához. Néhány hete akadt némi gond, ugyanis az Universal végül kihátrált a produkció mögül, mvel túl soknak találta a költségvetést, helyére viszont a Paramount stúdió lépett. A filmet 3D-s technikával forgatják.

