Korábban már írtam róla, hogy a stúdió elégedett volt az Underworld harmadik részének a bevételével, ezért hozzálátott a negyedik felvonás előkészületeihez, amiben ismét feltűnne Selene, a vámpír harcos. Annyit lehet még tudni a folytatással kapcsolatban, hogy 3D-ben forgatnák és ez egy új trilógia első része lenne.
Szó volt arról is, hogy Kate Beckinsale ismét visszatér és eljátssza Selene-t, a vámpír harcost. A színésznő a következőt mondta a folytatással kapcsoltban: “Nem szerződtem le a következő Underworld-re. Mindig is arról volt szó, hogy ez egy trilógia lesz, aminek a harmadik részében én már nem fogok játszani. De ha fel tudnak mutatni egy fantasztikus forgatókönyvet, akkor természetesen elvállalom.”
Aztán Beckinsale-t felvilágosították, hogy nem csak egy részt, hanem újra hármat akarnak tető alá hozni. “Istenem, még hármat? Nem hiszem, hogy a lányomnak arra van szüksége, hogy a következő tíz évben azt nézze ahogyan gumiszerkóban mutogatom a fenekemet.”-reagált erre a színésznő
Ezek szerint Beckinsale nem nagyon érdekli az Underworld, ám egy jó zsíros csekk-kel a kezében az ember gyorsan meg tudja változtatni az álláspontját.





Robin Williams szerintem teljesen eltűnt az élvonalból, egy ideje már beéri mellékszerepekkel (Éjszaka a múzeumban) és rajzfilmekhez adja a hangját (Robotok), a 2007-ben látott Nászfrász pedig egyszerűen borzalmas volt, a Rumlis vakációt pedig be se mutatták itthon a mozik. Utoljára talán a Sötétkamra és az Álmatlanság volt az, ami igazán jó volt, arra pedig már nem is merek gondolni, hogy mikor volt utoljára olyan film, amelyben ő volt a főszereplő, én pedig felhőtlenül szórakoztam rajta.
A Bloody-Disgusting oldal úgy tudja, hogy a Fox stúdió folytatná a 2008-ban bemutatott Tükrök horrort. Matt Venne (Fear Itself, Masters of Horror sorozatok, Fehér zaj 2) már végzett is a forgatókönyvvel. Azt még nem tudni, hogy mi a sequel története és, hogy az első rész főszereplője (Kiefer Sutherland) vagy rendezője (Alexandre Aja) vissza fog-e térni. Ha Aja nem vállalja a rendezést, akkor elképzelhető, hogy a folytatás elkerüli a mozikat és csak a tékákban lesz fellelhető.