A 70-es évek egyik nagy klasszikusa a Jézus Krisztus szupersztár volt, Andrew Lloyd Webber és Tim Rice rockoperája hatalmas sikernek örvendett, az albumot vitték mint a cukrot, majd a Broadwayen is játszották. Az évtized elején Miklós Tibor írta át magyarra a szöveget és az előadás sikeres volt, ám a felsőbb vezetés betiltotta (csak úgy, mint pl. Litvániában).
Tavaly az Universal hatalmas sikert könyvelhetett el a Mamma Mia!-val, ezért a stúdió jelenleg olyan filmtémát keres, amiben szintén dalolgatnak. A választás a Jézus Krisztus szupersztárra esett, ezt szeretnék remake-elni. Felvették a kapcsolatot az Marc Webb-bel, egyrészt a legutóbbi filmje,az (500) Days of Summer sikere, másrészt a videóklipes háttere miatt. A stúdió és Webb még nem értek a tárgyalás szakaszába, csupán csak beszélnek a dologról, még állítólag vannak más rendezők is a pakliban.
Az original film tartalma: A sivár, félsivatagi táj közepén ősi romok mesélnek a régmúlt nagy eseményeiről. Ütött-kopott autóbusz áll meg előttük, a társulat tagjaival, akik a jelmezek kicsomagolása után nyomban nekiállnak, hogy ellőadják minden idők legnagyobb történetét. Júdás egy szirt fokán ülve végigtekint a pusztaságon, s azon elmélkedik, minő veszedelmeket zúdított Jézus a szegény zsidó népre. Ám a Messiás eljövetele nem csupán előtte talány. Kezdetben a többi tanítvány is értetlenül áll a Megváltó cselekedeteti, s önkéntes áldozatvállalása előtt – egészen a szükségszerű végső áldozathozatalig: a keresztig.
És a filmből látható egy részlet



Jó pár évtizeddel ezelőtt Kertész Mihály rendezésében mutatták be a Blood kapitányt, amelyet 5 Oscarra is jelöltek, a főszerepet pedig Errol Flynn játszotta. Ebben a filmben egy doktort bebörtönöznek, de a rá váró büntetés elől megszökik és kalóznak áll. Az új változat forgatókönyvét John Brownlow készíti, aki eddig minisorozatokat és tévéfilmeket írt.




A Fox stúdió csúnyán befürdött az Alien vs Predator filmekkel, mindenki szidta ezeket az alkotásokat. Szóval a két űrbéli szörny ismét külön fog akciózni és embereket irtani, a Ragadozók jövőre teszik tiszteletüket a mozikban Antal Nimród rendezésében.