Mostanában George A. Romero csöppet megfáradni látszik, ám régi művei közül jó pár kultstátusznak örvend. A zombifilmek mesterétől 1968-ban mutatták be Az élőhalottak éjszakája horrort, ezt a klasszikus alkotást fogja remake-elni Zebediah de Soto, aki eddig még nem rendezett, sőt a filmiparban is csak egy alkotáshoz köthető a neve, abban is a digitális effektekért felelt.
Az új verzió a Night of the Living Dead: Origins névre hallgat, az alkotók pedig 3D-s CGI filmet szeretnének összehozni. De Soto azt mondta, hogy leginkább a karakterek háttérsztorijára fog koncentrálni és a célja az, hogy egy amerikai stílusú animét tegyen le az asztalra.
A fegyencjárat és a Tomb Raider rendezője, Simon West lesz az egyik producer, a forgatókönyvet pedig De Soto írja David R. Schwartz-cal közösen. Romero nem vesz részt a produkcióban.
Tegnap jelentették be, hogy Peter Berg rendezi hivatalosan a Torpedó filmet a Hasbro játéka alapján. Tehát Berg nem ér rá túlzottan, ráadásul a Hancock 2-ben és a Dűnében is érdekelt. Szintén ő rendezte volna a Red Steel produkciót, de erre már nem lesz ideje, az utódját gyorsan meglelték Shawn Levy (Éjszaka a múzeumban) személyében.


Korábban arról szóltak a hírek, hogy Anand Tucker (Az eladlólány) rendezheti a The Danish Girl drámát, ám végül Thomas Alfredson (
Tia Carrere lesz a főszereplője és a producere a Wave Dancer filmnek. Carrere a Hawaii szörflegendát Rell ‘Queen of Makaha” Sunn-t formálja meg.