Két éve nyitottam meg a Filmdroidot, hogy pontos legyek október 28-án köszöntünk be. Én személy szerint azóta közel 5000 posztot szültem meg, konkrétan 4955-öt.
Kezdetben a hírek még naponta csak röviden, összegyűjtve egy posztban voltak olvashatóak, kicsivel később indult be a „tömegtermelés”. Azt hiszem nagyképűség nélkül állíthatom, hogy már jó ideje sikerült arra a szintre eljutni, hogy egy filmes blogon sem található ennyi frissítés naponta, itt olvashatóak az új hírek, megnézhetőek az éppen kijött előzetesek, naprakészen szállítom a friss-ropogós infókat a mozi világából. A mennyiség megvan, havonta több, mint 200 poszt születik, de még így is marad olyan hír vagy trailer, ami nem kerül ki a blogra. A minőséggel viszont akadnak gondok, tudom, hogy nem fogalmazok egyesek számára megfelelőlen, a magyar tanároknak is sokszor égnek meredhetnek a hajszálai és figyelmetlenség miatt akadnak elütések.
Naponta 3500-4000+ oldalletöltést számlál a blogos statisztika – érdekes, hogy ehhez képest elég kevés hozzászólás születik, nem tudom miért nem szeretnek az emberek hozzászólni – mikor pedig kikerülünk az indexre, akkor természetesen megugrik ez a szám pár ezerrel. Az index blogketrecében elég gyakori vendégek vagyunk, hetente többször (előfordult párszor, hogy naponta többször kétszer, háromszor) is kitesznek oda. Úgy gondolom az indexre való kikerülés nem számít elismerésnek, sokkal jobban örülök annak, ha egy oldalon vagy egy fórumban lelek rá a Filmdroid linkjére, előfordult olyan is, hogy a gyöngyösi mozi honlapjáról egy filmre kattintva az én blogomra jutott el az érdeklődő.
Miecs: Én csak meghúzodva szólok ehhez hozzá, hisz nem vagyok túl aktív. Minden érdem Koimbra-jé, ha ő nem lenne ez a blog sem élne már. Ami csak hobbinak indult, az nála már hivatássá vált. Igyekszem én is aktivizálni magam, de néha csak olvasgatásba merül ki nálam a blogolást. Néha egy kis kitérőt teszünk és a filmek világát összekötjük más “műfajjal”, de ígérem, nem fogunk soha végleg eltérni az eredeti koncepciótól, csak néha jó akitekintés. El sem hiszem, hogy megéltük a 2. évet. Isten éltessen Filmdroid! Remélem eljutunk a 3. szülinapig is! Köszi Koimbra érte! És természetesen az olvasókon is múlott!
Köszönet mindenkinek aki látogatja az oldalt, remélem a továbbiakban is kitartotok a blog mellett és sok érdekességgel tudunk szolgálni a későbbiek folyamán is.
Liv Tyler lett volna az egyik főszereplő a The Romantics vígjátékban, de kilépett, a szerepét pedig Mrs. Tom Cruise, azaz Katie Holmes kapta meg, aki produceri teendőket is el fogja látni. Ám mielőtt még valaki azt mondaná, hogy ez őt nem érdekli, el kell, hogy mondjam Anna Paquin, Josh Duhamel, Malin Akerman, Elijah Wood, Adam Brody és Jeremy Strong is leszerződött a filmre. Úgy gondolom, hogy ez így már sokkal inkább vonzóbbá teszi a produkciót.
Wes Anderson eddig kisebb költségvetésű mozikat készített, ám most már nagyban gondolkodik. “Szeretnék filmet készíteni az űrben” – mondta a rendező az AccesHollywoodnak a Fantastic Mr. Fox premierjén. “Ha lehetséges lenne, szeretnék az űr különféle pontjain forgatni”.
Morgan Freeman lesz az egyik főszereplő Peter Segal következő, egyelőre cím nélküli vígjátékában. A forgatókönyv korábban Dirty Old Men címen futott és Josh Cagan írta Greg Coolidge-dzsel közösen.
A táblás játékok alapján is filmek készülnek Hollywoodban. Tudjuk, hogy Ridley Scott fogja rendezni a Monopoly-t, Peter Berg pedig a Torpedót, de a többi hasonló játék sem ússza meg. Az Ouija azonban nem az a megszokott táblás játék, nem tudom ki hallott már róla, én speciel eddig még nem, szóval utána is néztem, az astroneten találtam leírást. “Talán az egyik legveszélyesebb, legmisztikusabb eszköz a szellemvilággal való kapcsolatban. Sokan meglepő dolgokat tapasztaltak a használata során, pedig csak egyszerű válaszokat kerestek.
Papírforma szerint az első helyen nyitott a Michael Jackson’s This it It. Néhány hónapja elhunyt Michael Jackson, a pop királya, meg is érkezett az első dokumentumfilm vele kapcsolatban Kenny Ortega rendezésében, melyben az új koncertjére való felkészülést követhetjük figyelemmel, illetve egy-két klipje is látható.. Szerdán mutatták be a produkciót és két nap alatt 11,2 millió dollárt hozott. A hétvégén ehhez még 21,3 millió társult. Ennél azért valamivel többet vártak, de koncert-vagy dokumentumfilmhez képest elég szép teljesítmény, legalábbis elég kevés hasonló produkciónak adatik meg, hogy hasonló eredményt produkáljon.
Három hete