A Platinum Dunes remake-gyár A texasi láncűrészes után rukkolt elő az 1979-es A rettegés háza új feldolgozásával. 19 millió dollárból jött létre a Ryan Reynolds és Melissa George főszereplésével készült produkció, ami világszerte 108 millió dollárt termelt a kasszáknál.
Ezek után azt gondolná az ember, hogy a Bőrpofához hasonlóan ennek is adnak egy második részt, ám nem így lesz, hanem még egy feldolgozást csinálnak. Már van is egy (meg nem nevezett) rendező, aki leforgatná a remake remake-jét.
A 2005-ös tartalma ez volt: Szörnyű bűntény történt 1974-ben a Long Island-i Amityville-ben: meggyilkolták az Ocean Avenue 112. szám alatti házban lakó családot. Kiderült, hogy Ronald Defeo végzett a szüleivel és a négy testvérével. Azt állította, hogy a házból hallható “hangok” sarkallták arra, hogy elkövesse a gyilkosságokat. Egy évvel később a Lutz házaspár költözik a házba a gyerekeivel, abban a boldog hitben, hogy megtalálták álmaik otthonát. Ám hamarosan bizarr és megmagyarázhatatlan dolgok történnek, jelezve a még mindig ott ólálkodó Gonosz jelenlétét.

A 80-as évek egyik legjobb akciófilmje a Kommandó volt, bár azt azért hozzá kell tenni, hogy az ebben az időszakban készült filmek 

.jpg)

Stephen King új regénye, az Under the Dome már kapható (külföldön), ezért a szerző elég sok interjút ad mostanában, ilyenkor pedig elő szokott jönni a szokásos kérdés: És mi lesz a következő? King pedig elárulta, hogy az új könyvének a címe Doctor Sleep lesz, ami nem más, mint a régi nagy sikerének, a Ragyogásnak a folytatása.