Prachya Pinkaewtól olyan filmeket láthattunk, mint a Ong-bak – A thai boksz harcosa és a Harc szelleme (Chocolate), A sárkány bosszúja. Ezekben a produkcióban nem láthattunk Oscar-díjas alakításokat, a történetüket is el lehet intézni fél mondattal, az egész nem más, mint egy igazán profin kivitelezett egyszemélyes harcművészeti bemutató (Tony Jaa vagy JeeJa Yanin előadásában), meg kell hagyni, igen-igen szórakoztató művek kerültek ki a keze közül.
Pinkaew a Millennium Films égisze alatt készíti el első angol nyelvű filmjét, az Elephant White akció-thrillert, a főszerepre pedig Djimon Hounsou-t és Kevin Bacont sikerült megnyerni. Március 8-án kezdődik a forgatás Thaiföldön.
Hounsou egy zsoldost fog alakítani, Bacon pedig a figura egyik régi ismerősét játssza, akiben nem lehet megbízni. Azt sajnos még nem tudni, hogy látványos lövöldözések vagy pedig kemény harcművészeti jelenetek lesznek az Elephatn White-ban.



David Twohy és Vin Diesel évek óta próbálja összehozni a Riddick harmadik részét, ami érhető módon elég nehezen ment az elején, mivel a második rész túl keveset hozott a mozikban a költségei mellett. Az Universal végül beadta a derekát, legutóbb annyit lehetett hallani a filmről, hogy szimplán csak Riddick lesz a címe és hangulatban közelebb fog állni a Pitch Black – 22 évente sötétséghez. Most pedig a történetre is fény derült:
Többször előfordult már, hogy az Oscar-díjátadón néhányan több percig darálták azokat a neveket, akiknek szerették volna megköszönni a szobrocskát. Ezért vezették be a 45 másodperces szabályt, ami azt takarja, hogy a színpadra lépett díjazott(ak) csak ¾ percig beszélhet(nek) a mikrofonba. Akadt azonban egy-két kivétel, akit nem mertek vagy nem akartak lekeverni (pl. Jack Nicholson), de volt olyan is, aki már nem jutott szóhoz, Jon Stewart igazán jó fej volt, mikor az Egyszerért Oscarral jutalmazott Glen Hansard után már Markéta Irglová már nem jutott szóhoz, ezért a showman a reklám után visszahívta a hölgyet színpadra, hogy mondjon ő is pár szót.


