
Valentin napon mészárlás folyt Chicagoban, mindenkit kinyírtak és elátkozták a Chicago Cubs baseballcsapatot – vág közbe egy diák, miközben Julia Fitzpatrick (Jennifer Garner) elmesélné a Valentin nap történetét. De aztán megtudjuk miről is nevezetes ez az időpont. A III. században Claudius császár betiltotta a házasságot, mivel szerinte a katonák így nem fognak az asszonyukra gondolni és jobban belevetik magukat a csatákba. Egy Valentin nevű pap ellenszegült a császár akaratának és titkon többeket összeadott. Tette kitudódott és börtönbe vetette Isten szolgáját. Mielőtt kivégezték volna írt egy levelet annak a lánynak, aki sokszor meglátogatta őt, a levél végén pedig az állt, hogy „Ég Veled, a Te Valentinod”.

De sokszor hallottuk már azt, hogy egy nagy sikerű film kapcsán megjegyzik az alkotók, hogy trilógia lebeg a szemük előtt. A Karib-tenger kalózaiból letudták mindhárom részt, ám a kalózok nem ülnek nyugodtan a kincsükön, a jól megérdemel rumoshordójukon, hanem további kalandokra vágynak, pontosan olyanokra, amiket a forgatókönyvíró kieszel számukra.
A harmadik Die Hard után elég sokat kellett várni a következő részre, a negyedik szépen hozott a kasszáknál, a stúdió látta, hogy van még erő ebben a franchise-ban, így felvetődött a folytatás lehetősége. Bruce Willis is benne lenne, de nem igazán hallhattunk arról, hogy valaki írná a forgatókönyvet. Willisszel nemrég az MTV Newsnak sikerült beszélni a Cop Out sajtókonferenciáján, az akciósztár pedig azt mondta, hogy jövőre látnak hozzá az ötödik Die Hard forgatásához. Willis megjegyezte, hogy a legutóbb epizód direktorát Len Wisemant ültetné a rendezői székbe.
Wesley Snipes karrierje a Penge 3 után erős mélyrepülésbe kezdett, ráadásul a színész csak ezzel a franchise-zal tudott valamirevaló bevételt produkálni. A harmadik rész eredményeivel nem voltak túlságosan megelégedve a stúdiónál, így hiába mutatták be a Fénybenjáró segítőit (Nightstalkers), nem kaptak külön sorozatot, csak egy lagymatag, erőtlen 1 évadot megért Penge szériát hoztak össze.
Stephen Chow a CJ7 – A kis zöld látogató óta nem csinált semmi érdemlegeset. Eredetileg úgy volt, hogy a Zöld Lódarázs rendezője és egyik főszereplője lesz, ám végül kreatív nézetkülönbségek miatt kliépett átengedte másnak a film dirigálását, majd nem sokra rá teljesen kliépett a produkcióból. Szóba jött ezután, hogy megcsinálja A pofonok földje folytatását, de úgy tűnik arra még várni kell ugyanis előtte a Bruce Lee főszereplésével készült A Sárkány visszatér akció-harcművész film feldolgozását fogja összehozni, amelynek forgatókönyvén két évig dolgozott. A főszerepet Chow fogja játszani, Anne Hathaway és Jack Black is csatlakozott az alkotáshoz. A 60 millió dolláros, Tai Chi című produkció forgatása nyáron indul az Államokban.



Curtis „50 Cent” Jackson és Randall Emmett lesznek a producerei a Things Fall Apart sportdrámának, a főszerepet pedig maga a rapperből színésszé avanzsált Jackson fogja alakítani, aki közel 30 kiló súlyt is le fog adni, hogy eljátszhassa a főhőst, sőt a forgatókönyvet is maga írta Brian Millerrel közösen. „90 perced és 120 oldalad van egy filmnél, még egy dalnál csak 3 perc áll rendelkezésedre. Szenvedélyemmé vált a filmezés” – mondta Jackson.
Már javában folynak a Verdák 2 munkálatai, Brad Lewis rendezi a Pixar nagysikerű animációs filmjének a folytatását. Azaz csak rendezte, ugyanis a cég nem volt elégedett Lewis munkájával, a Blue Sky Disney oldal úgy tudja, hogy leváltották posztjáról és helyére John Lasseter lépett. Még nincs veszve semmi, a produkció premierje továbbra is 2011-re van kitűzve, ráadásul Lasseter sem most kezdte a szakmát, nevéhez fűződik a Toy Story két része, az Egy bogár élete és a Verdák első felvonása is, szóval biztos kezekbe került az animációs film.
Egy hétig folyt a harc a stúdiók között az Abduction forgatókönyvéért, amely mellett Taylor Lautner már elkötelezte magát és a projektet a Bourne filmekhez hasonlították. A licitből a Lionsgate jött ki győztesen, már csak rendezőt kell találniuk.