A Columbia bejelentette, hogy a Hupikék törpikék mozifilm forgatása március 26-án kezdetét vette, a rendezői székből Raja Gosnell, a Gazdátlanul Mexikóban készítője osztja az utasításokat. A produkció élőszereplős/CGI keverék lesz, tehát olyan lesz, mint az Alvin és a mókusok.
Anton Yelchin Ügyifogyinak, Fred Armisen pedig Okoskának kölcsönzi a hangját. Törpapát Jonathan Winters, Törpillát Kate Perry, Dulifulit pedig George Lopez fogja megszólaltatni. Neil Patrick Harris, Jayma Mays, Sofia Vergara és Hank Azaria pedig a normál szereplők lesznek.
A történet csak részben fog a jól megismert és megkedvelt törpök világában játszódni, ugyanis Hókuszpóknak (Azaria) sikerül kiűzni a kis gombaházaikból a kék törpicsekeket, akik a saját mágikus világukból a miénkbe kerülnek, konkrétan New Yorkban, a Central Park közepén találják magukat. A törpikék pedig megpróbálják megtalálni a visszavezető utat.
Hollywoodban erősen próbálkoznak, hogy régi animációs sorozatokból filmet készítsenek, a Totál turbóval rendesen befürödtek, a Dragonball is elhasalt a kasszáknál. De nem adják fel oly könnyen az Álomgyárban, a Robotech produkcióval lassan haladnak, a Voltronnal pedig sehogy.



Javában folyik a Dawn of War szereplőválogatása, a fantasy-kalandfilm Tarsem Singh rendezésében készülhet majd el, történet pedig a görög mitológiába kalauzolja el a nézőt, láthatjuk ahogy Théseus seregei élén és az istenekkel karöltve összecsap a barbár hordákkal, akiket a titánok segítik. Henry Cavill már leszerződött a főszerepre, mellette indul csatába Freida Pinto és Stephen Dorff is. Mickey Rourke Hyperion királyt fogja eljátszani.
Még 2008-ban