A Columbia Ron Howard produkciós cégével, az Imagine Enterainmenttel karöltve készíti el az 1985-ben Val Kilmer főszereplésével bemutatott vígjáték feldolgozását. Ennek tartalma: A három barátot, Chris-t, Mich-et és Lazlót nemcsak az iskola köti össze, hanem magas IQ-szintjük is. Amikor a zsenik összedugják fejüket, szinte a legképtelenebb dolgokra is képesek. Egy alkalommal, amikor éppen pallérozzák az elméjüket, egyszer csak rádöbbennek, hogy professzoruk titkos fegyvert próbál velük kikísérletezni a laboratóriumban. A fiúk bosszút állnak, de persze nem akárhogyan.(port.hu).
A stúdió ezen kívül még munkálkodik egy másik remake-en is, Brett Ratner Rat Entertainment cégével együtt hozza tető alá az 1990-ben mozikba került Micsoda buli új változatát. Ebben egy tinit meghívnak egy nagy buliba, de miután a suliban összeverekedett egy másik sráccal az apja szobafogságra ítéli. De ez nem tartja vissza a fiút, mikor az apja elalszik, kisurran a lakásból, ám a sulinál már várja őt a korábbi bunyó másik résztvevője néhány erős haverjával.
Az Original Media pedig a The Toxic Avenger jogaira tette rá a kezét, azt tervezi, hogy nem csak újraforgatja a horror-vígjátékot, hanem sorozatot is készít belőle és képregényként is kiadná a történetet. Az eredeti alkotásban Melvin, a cingár gimis srác állt a középpontban, akit mindenki lenézett és kiröhögött. Egy nap veszélyes, radioaktív hulladékkal hozza össze a sors, az anyag pedig totálisan átformálja Melvint, egy szörnyű kinézetű “szuperhőssé” válik, aki a gonosztevőket rács mögé juttatja. Akiva Goldsman lesz az egyik producer és PG-13-as besorolású műre lehet majd számítani. Nézzétek meg az eredeti előzetesét. Bámulatos?
Július közepén indul a Caesar: Rise of the Apes forgatása, a filmet Rupert Wyatt fogja dirigálni. A történet hasonlít az original Majmok bolygója IV-re, ahol tudósok azon kísérleteztek, hogy létrehozzanak egy szuperintelligens csimpánzt.


A Disney hatalmas sikert vár a megaköltségvetésű Tron Legacytól, ugyanis a film egy trilógia nyitódarabja lenne, ahogy korábban mondták a Tron csak egy jó start volt. A stúdió nem is várja meg a decemberi bemutatót, máris leszerződtették a forgatókönyvírókat, ugyanazok körmölhetik le a szkriptet, akik a Tron Legacy-t is papírra vetették, Edward Kitsis és Adam Horowitz állhat neki az írásnak.
“Olyan lesz, mint a Cápa csak ez már a 3D-s generáció számára készül” – mondták a Shark Night 3D-re. A Cápa Steven Spielberg egyik legjobb műve, félelmetes, izgalmas, no meg klasszikus. Ha már ilyesmit mondanak, akkor azt gondolná az ember, hogy hozzáértő rendező ül a rendezői székben, de David R. Ellis nem mérhető Spielberghez, eddigi alkotásaiban nem tudta megteremteni a feszültséget, azért legalább annyi elmondható, hogy járt már horror közelében. Ellis dirigálta A végső állomás második és negyedik részét, a legjobb alkotása pedig a Kígyók a fedélzeten volt, amiben kígyók százai randalíroztak egy repülőgépen és ha nem is volt izgalmas, de legalább humoros volt. Ezek előtt pedig second unit directorként tevékenykedett a Háborgó mélység és a Viharzóna produkciókon.
Winona Ryder leszerződött Vince Vaughn és Kevin James mellé a Cheaters vígjátékba. Vaughn produceri minőségben is részt vesz a munkálatokban. Ron Howard fogja rendezni az alkotást, a forgatókönyvet Allan Loeb (Tőzsdecápák 2) körmölte le. Egy ideig úgy tűnt, hogy csak jövőre indulhat a forgatás, ám eléggé mozgásba lendült a projekt és már most, tavasszal elkezdődhetnek a munkálatok.
Csömörünk lehet az űrlény inváziós filmekből a közeljövőben. A népszerű táblás játék alapján készülő Torpedóban a csatahajóknak a földönkívüliekkel gyűlik meg a baja, hamarosan kezdetét veszi a Men In Black 3 forgatása is, ahol Will Smith fogja kiebrudalni a Földről a marslakókat, egy-két éven belül érkezik a
Sokan álmodoznak egy olyan lehetőségről, amely George Lucasnak is megadatott. Lucas anno a Csillagok háborúja segítségével egy életre bebiztosította magát, a franchise-ból befolyó bevételek után soha nem kell attól tartania, hogy egyszer majd koldusbotra jut.
A Walt Disney stúdió szerezte meg Kat Falls májusban megjelenő regényének, a Dark Life-nak a megfilmesítési jogait. Egyelőre még nem bíztak meg senkit a szkript megírásával, de Falls a Northwestern Egyetemen szerzett diplomát forgatókönyvírásból, szóval teljesen logikus döntés lenne, ha ő adaptálhatná saját művét. Rendezője már van a produkciónak, Robert Zemeckis készítheti el a filmet, arról még nem esett szó, hogy vajon a direktor az általa igen-igen kedvelt performance capture technikával készíti-e el a művet. Zemeckis ezzel a módszerrel hozza el a gyöngyvászonra A sárga tengeralattjáró feldolgozását, gőzerővel dolgozik a produkción, amely majd 2012-ben kerül a mozikba, tehát úgy fest, hogy a Dark Life-ból nem lesz egyhamar film. A stúdió azt várja Zemeckistől, hogy alkotása hatalmas sikert arasson, ugyanis a fejesek franchise-ban gondolkodnak. Falls is betervezte a folytatást a könyvéhez és lehetséges, hogy nem áll meg két regénynél, hanem több részt is papírra vet.
A Marvelnek tele lehet a hócipője Emily Blunttal, a stúdió eddig kétszer ajánlott már fel fontos szerepet a színésznőnek, de Blunt nem firkantotta alá a nevét a szerződésre. A hölgyemény lehetett volna a Fekete Özvegy a Vasember 2-ben, ám ennek forgatása egybeesett a Jack Black főszereplésével készülő Gulliver’s Travels kalandfilmével és erre a produkcióra már korábban igent mondott. Az Amerika Kapitány esetében is felajánlották neki az egyik szerepet, ráadásul ismét együtt dolgozhatott volna Joe Johnstonnal (Farkasember), de Blunt tömören ennyit mondott: Kösz, de nem.
2007-ben jelentette be a New Line Cinema, hogy filmet készít a Microsoft népszerű számítógépes játékából, a Gears of Warból. A Collateral – A halál zálogát jegyző Stuart Beattie-t állították rá a forgatókönyvre, néhány hónappal később pedig az Underworld és a Legdrágább az életed rendezője, Len Wiseman elvállalta a rendezést. Wiseman ezután a Wanted forgatókönyvírójával, Chris Morgannel ügyködött a szkripten, ezt később Billy Ray (Az utolsó jelentés) dolgozta át. Elvileg idén már a mozikba kellett volna kerülni a filmnek, de még a forgatás kezdete sincs kijelölve, Wiseman és a stúdió a költségvetésen vitázott.