Még februárban derült ki, hogy Terrence Malick a Tree of Life sci-fi – fantasy filmje után nem pihen le évekre, hanem még idén nekilát új filmjének. Ennek címét nem árulták el, de még a történetről is mélyen hallgatnak, de elvileg romantikus dráma lesz. A szereposztást nem rejtették véka alá, Javier Bardem, Olga Kurylenko és Rachel McAdams fognak játszani a produkcióban, Christian Bale is benne volt a stábban, ám ő elhagyta a fedélzetet és Ben Affleck lépett a helyére, rajta kívül még Rachel Weiszt is sikerült megnyerni az alkotáshoz.
Malick több évtizede van már a szakmában, ám 41 év alatt eddig 6 filmet rendezett. 1978-as Mennyei napok (Days of Heaven) után 20 évig nem készített semmit, majd 1998-ban az Őrület határán (Thin Red Line) sztárokkal zsúfolt háborús drámát hozta tető alá. Idén a Tree of Life-ot láthatjuk tőle, amiben Brad Pitt és Sean Penn fognak a középpontban állni.
A Silent Hill számítógépes játék mozis verziójának bevételével meg voltak elégedve az alkotók és a folytatást is nagyon szerették volna elkészíteni. Roger Avery írta az első rész forgatókönyvét és a második felvonás szkriptjét is ő tette volna le az asztalra, ám úgy esett, hogy 2008-ban ittasan karambolozott, amelynek következtében egyik közeli barátja elhunyt, felesége pedig súlyosan megsérült. Az írót bíróság elé cibálták, az ítélet egy év letöltendő börtön lett, amit le kellett ülnie. A hónapok elteltek, júliusban került szabadlábra, a Fangoria pedig megkérdezte a Silent Hill producerét, Don Carmodyt, hogy lesz-e valami a folytatásból. “Az eredeti terv az volt, hogy Roger megírja és kipofozza a forgatókönyvet és mikor ezzel végzett volna teljes erőbedobással hozzá láttunk volna az előkészületekhez. Annyi biztos, hogy még mindig akarjuk a Silent Hill második részét és az alapsztori is adott. “
James Franco mostanában totálisan be van táblázva, épp hogy befejezte a 127 Hours forgatását, máris jelenése volt A majmok bolygója remake munkálatain, ezen túlmenően pedig az Columbia egyetemre jár, ahol a Crative Writing (talán kreatív/alkotó írásművészet?) szakra jár és ebből akar diplomát szerezni. Gondolhatnánk, hogy a színész forgatókönyvíróként is szeretne érvényesülni, de Franco kijelentette, hogy könyvet fog írni, méghozzá az Alkonyathoz (Twilight) hasonló regényt akarna papírra vetni. Ugyan nem mondta, hogy könnyen leszűrhető, hogy helyet kapnának benne a vámpírok és a romantika is.


A Wolverine után a Deadpool filmet is el akarják készíteni, Rhett Reese és Paul Wernick (Zombieland) javában dolgozik a forgatókönyvön és ha minden igaz Robert Rodriguez fogja dirigálni a projektet. A főszereplő Ryan Reynolds lenne, ám ez most már közel sem olyan biztos.
Jövő hét csütörtökön mutatják be a Semmit magamról ír-holland filmet. Egy fiatal nő (Lotte Verbeek), aki mindent – múltat, lakást, családot – hátrahagyott, és egy magányosan élő, idősebb férfi (az Oscar- és Golden Globe-jelölt Stephen Rea) üzletet kötnek: a nő a ház körüli munkáért cserébe élelmet kap. Csak egy kikötésük van: semmilyen szinten nem avathatják vagy engedhetik be a másikat magánéletükbe. Hamarosan azonban mindkettőjükben kezd kíváncsiság ébredni a másik iránt, így legalább annyira szeretnék áthágni, mint amennyire tartani magukat az egyességhez. A férfi tudja, hogy ha megszegné az alkut és általa személyesebbé válna a kapcsolatuk, a nő védekezésként azonnal elhagyná. A nő úgy érzi, a férfi iránt tanúsított bármilyen érdeklődéssel elárulná a szabadságról vallott radikális elképzeléseit, hiszen számára a szabadság az egyedüllétet és az emberektől való távolmaradást jelenti. Vajon ki lesz az első, aki megszegi a tilalmat és nem fél kimutatni az érzéseit? A csodálatos írországi tájakon, két kiváló színész közreműködésével készült film a 62. Locarnói Filmfesztiválon hat díjat nyert el, köztük a legjobb elsőfilm és a legjobb női főszereplő díját, valamint a filmkritikusok elismerését. A
A boldogság nyomában (The Pursuit of Happiness) írója, Steven Conrad fogja letenni a Warner stúdió fejesei elé a John Belushi életéről szóló forgatókönyvet. A Másnaposok (The Hangover) rendezője, Todd Phillips producerként vesz részt a munkálatokban, jelenleg még nem ismeretes, hogy ki dirigálhatja az alkotást. A színész- komikus Belushi 1982-ben hunyt el drogtúladagolás következében, többek között játszott a Blues Brothers zenés filmben, a Meztelenek és bolondok (1941) vígjátékban és a Party zónában (Animal House).