Hozzáláttak A tetovált lány (The Girls With the Dragon Tattoo) forgatásához, míg a férfi főszereplőt könnyedén meglelték (Daniel Craig), addig a női főhős megformálására rengeteg színésznő szóba jött. Végül Rooney Marát szerződtették le, aki a Rémálom az Elm utcában (The Nightmare on the Elm Street) horror rebootban játszott, illetve a Közösségi hálóban (The Social Network) is látható lesz. Utóbbit David Fincher rendezte, aki A tetovált lányt is dirigálhatja. Mara honlapjára máris kitett néhány fotót a forgatás helyszínéről, sajnos ezek nem túl nagy méretűek, katt az alábbi fotóra és eljuthatsz a színésznő honlapjára és szemügyre veheted a többit.

Jan de Bont operatőrként tevékenykedett, majd első rendezése, a Féktelenül (Speed) nem csak kasszasiker, hanem a 90-es évek egyik legjobb akciófilmje lett. A Twisterrel megerősítette pozícióját, ám a Féktelenül második részével csúnyán megbukott és hiába ért el Az átokkal (The Haunting) korrekt eredményt, a Tomb Raider folytatásával ismét elhasalt. Ennek már 7 éve, azóta próbálta tető alá hozni a MEG címre hallgató cápás horrorját, de nem jött össze és a Stopping Power akciófilmet – melyben John Cusack játszotta volna a főszerepet – a forgatás kezdete előtt tették jégre, pedig a rendező egy 51 perces autósüldözést is tervezett a produkcióhoz.
Sam Mendes (A kárhozat útja), David Slade (Alkonyat – Napfogyatkozás) és Gary Ross (Vágta) neve szerepel azon a listán, amely Az éhezők viadala (The Hunger Games) szóba jöhető rendezőit tartalmazza. Andrew Adamson, a Shrek direktora is a projekt körül keringett, ám ő már nem elhagyta a tervezet környékét. Az alkotás Suzanne Collins regényén fog alapulni és jelenleg Billy Ray, Az utolsó jelentés (Breach) írója polírozza a forgatókönyvet.


A Predator után az Alien is kap egy újabb filmet, a savas vérű űrlényt Ridley Scott, az első rész rendezője fogja elhozni ismét a mozikba, méghozzá 3D-ben. A forgatókönyvön legutóbb a Lost egyik atyja, Damon Lindelof dolgozott és tudni lehet, hogy a sztori az első felvonás előtt 30 évvel fog játszódni, így Sigourney Weaver biztosan nem fog feltűnni benne.

Ki gondolta volna még a Step Up első részénél, hogy végül trilógia lesz belőle. Jenna Dewan és Channing Tatum táncai és a zenei betétek azonban szépen eladták a produkciót, a
Alakul a Man on a Ledge szereplőgárdája, először Sam Worthingtont sikerült megnyerni a filmhez, majd nemrég Anthony Mackie is leszerződött, ma Jamie Bell és Amy Adams lépett fel a projekt fedélzetére.