2006-ban érkezett a mozikba a Silent Hill – A halott város, ami után felmerült a folytatás lehetősége. Ám a forgatókönyvíró, Roger Avary egy időre sittre került, a történet így félkész állapotban pihent. Tavaly augusztusban újra hozzáláthatott a melóhoz, majd az év vége felé rendezőt is kerítettek a projekt élére. Michael J. Bassett, a Solomon Kane dark fantasy készítőjére bízták a második részt, amelyet Silent Hill: Revelationre kereszteltek el. Azt hiszem nem nagy meglepetés, ha azt írom, hogy 3D-s lesz. A két főszereplőt Adelaide Clemens és Kit Harington fogja játszani. Clemens lesz Heather Mason, aki folyamatosan rémálmokat lát apja eltűnéséről. Majd 18 születésnapján rájön, hogy ő valójában nem az, akinek gondolta magát. A felfedezés után eljut Silent Hillbe, ahonnan talán soha nem jut ki.

Guillermo Del Toro következő filmje Az őrület hegyei (At the Mountains of Madness) lesz, a produceri posztról James Cameron fog nézelődni, hogy minden rendben megy-e a 3D-ben készülő produkció körül. A stúdió ugyan mást akart a főszerepre (James McAvoyt), ám a rendező és a producer is Tom Cruise-t szerette volna leszerződtetni a H.P. Lovecraft adaptációra.
A Vasember harmadik részét már nem Jon Favreau, hanem Shane Black fogja dirigálni. A rendező-forgatókönyvíró az Omaha Film Festivalon tette közzé, hogy a forgatókönyvet is rábízták. Black elárulta, hogy a héten fog találkozni Robert Downey Jr.-ral, hogy megvitassák a sztorit. A Marvel tisztában van vele, hogy a második résszel sokan nem voltak elégedettek, ezért a következő felvonásban csakis Tony Starkra fognak inkább koncentrálni, ahelyett, hogy más hősöket vonultassanak fel.
Arnold Schwarzenegger visszatér Hollywoodba, de azért nem fordít hátat politikusi pályájának. Elnök ugyan nem lehet, de azért betölthet még néhány fontos pozíciót. Mindenesetre ettől függetlenül be fog vállalni egy-két filmszerepet. A TheArnoldFans oldalnak alkalma nyílt arra, hogy beszéljen az egykori akciósztárral, aki elárulta, hogy eddig több, mint egy tucat filmtervvel állították be hozzá.
Észak-Amerikai box office. Új filmek:
– Rachel Nichols a twitterén azt írta, hogy a G.I. Joe folytatásában csak Duke, Kígyószem és Strom Shadow tér vissza. 2012 augusztus 10-én mutatják be.
Philip K. Dick elismert sci-fi író volt, akinek művei jelentősen megváltoztatták a műfajt. A cyberpunk stílus előfutáraként tekintenek rá. Több regényt és novellát tett le az asztalra, amelyek nem kerülték el a filmesek figyelmét. Akadt olyan produkció, amely klasszikussá vált, készült szórakoztató akciófilm és felejthető alkotás is. Annak ellenére, hogy alkotásai igen népszerűek mégis elég kevés mozis verzió született. Ezeknek az elkészüléséről esik szó röviden az alábbiakban.
Az
2003-ban került a mozikba a Fenegyerek képregényfilm, amiben Ben Affleck játszhatta a címszereplőt. Korrekt eredményt ért el az alkotás, közel 180 millió dollárt termelt és a második rész s is szóba jött. Mark Steven Johnson a Born Again történettel folytatta volna és Mr. Fear lett volna a főgonosz. Némi idő elteltével azonban Affleck már nem nagyon szerette volna magára ölteni a kosztümöt, de 2008-ban Jason Statham jelezte, hogy nyugodtan bízzák rá a főszerepet, adjanak neki egy esélyt. Még Frank Miller is támogatta a színészt. Ám a Fox bejelentette, hogy nem lesz folytatás, újrakezdik az egészet.