6

Bryan Cranston lesz az Emlékmás gonosza

Bryan Cranston, a Totál szívás (Breaking Bad) sorozat sztárja lesz az Emlékmás remake gonosza. A főhőst Colin Farrell fogja eljátszani, aki szépen ki is gyúrja magát a szerep kedvéért. Len Wiseman, a Die Hard 4 és az Underworld rendezője készíti a filmet, amely Philip K. Dick műve alapján készül. Ebből a 90-es években már összehoztak egy alkotást Arnold Schwarzeneggerrel.

Az új változatban Farrell nem megy el a Marsra, hanem az Euroamerica országaiban és New Shanghai-ban zajlanak a történések. Hősünk egy gyári munkást fog játszani, aki úgy gondolja, hogy egy kém, csak azt nem tudja, hogy melyik oldalon áll. Cranston Vilos Cohaagent, Euroamerica vezetőjét alakítja, aki titkon New Shanghai lerohanását tervezgeti.

0

Pénteken jelenik meg az Üvegtigris 3 DVD-n és Blu-ray-en

0uv3Sajtóhír: A Katapult Film forgalmazásában április 1-jén, pénteken kerül a boltokba DVD-n a tavalyi év legsikeresebb hazai mozija, az ÜVEGTIGRIS 3, mely tartalmazza a film betétdalának, a Pyrogens zenekar Just You című nótájának nemrégiben elkészült videoklipjét is! A rajongók több dedikáláson is találkozhatnak majd a film készítőivel és szereplőivel.

Egy különleges, multikulturális zenekar, az angol, magyar-svéd-madagaszkári, roma és magyar zenészek alkotta banda, a Pyrogens készítette el 2010. novemberében az ÜVEGTIGRIS 3 Just You című betétdalát, amelynek nemrégiben elkészült klipje is megtalálható a film pénteken a boltokba kerülő DVD-változatán. A játékos, vidám hagulatú klipben az együttes tagjai örömmel léptek ki a megszokott zenekari sémákból s öltöttek magukra bohóc-jelmezt. A DVD-s debütálást követő napon, április 2-án újabb megtiszteltetés éri a csapatot, hisz a Quimby előzenekaraként játszhatnak majd Győrött.

Az egy lemezes, néhány extrát tartalmazó DVD ajánlott fogyasztói ára 2.990 Ft, míg a két lemezes, exkluzív csomagolású, limitált példányszámban kiadásra kerülő Rajongói Változat 3.990 Ft-os fogyasztói áron kerül majd a polcokra. Az ÜVEGTIGRIS 3 Blu Ray-kiadása – melynek ajánlott fogyasztói ára 4.990 Ft – igazi különlegesség lesz, hisz ez az első magyar film, mely 1080p-s képpel, és DTS High Resolution Audio (96 kHz/24 bit) hanggal jelenik meg Blu Ray-n. Mindhárom változat tartalmazza a szereplőkkel készített audiókommentárt valamint magyar és angol feliratot is.

0uv32A DVD-premier kapcsán az ÜVEGTIGRIS 3 rajongói több dedikáláson is találkozhatnak majd a film készítőivel és szereplőivel: április 1-jén, pénteken 16:30-17:30 között az Europark Saturn áruházában Pataki Ági, Rudolf Péter, Reviczky Gábor és Horváth Lajos Ottó várja a közönséget, aznap este 18-19 között pedig az Andrássy úti Alexandra Könyvesházban Pataki Ági, Rudolf Péter, Reviczky Gábor és a forgatókönyvíró, Búss Gábor Olivér dedikál majd. Szombaton 10:30-11:30 között a fóti Corában Pataki Ágival, Rudolf Péterrel, Horváth Lajos Ottóval és Szarvas Józseffel találkozhatnak az érdeklődők, aznap 17:30-18:30-kor az Arénabéli Tescóban ír majd alá Pikali Gerda, Pataki Ági, Búss Gábor Olivér és Szarvas József. Április 8-án, pénteken 16:00-17:00 között Szabó Erika és Horváth Lajos Ottó dedikál a budaörsi Tesco-ban, április 9-én, szombaton pedig 15-16 óra között a West Endben található MédiaMarktban várja Szabó Erika, Szarvas József és Horváth Lajos Ottó a rajongókat.

Ez a videóklip is rajta lesz:

8

Sorsügynökség (The Adjustment Bureau)

David Norris (Matt Damon) az álom politikus: fiatal, jóképű, idealista. Elise Sellas (Emily Blunt) az álom barátnő: gyönyörű táncosnő, bohém, spontán, felszabadult. Norris szenátori kampánya kitűnően halad, úgy tűnik testhosszal fog nyerni. Egy utolsó pillanatban kipattant botrány mégis megfordítja a szerencséjét. Akkor találkozik Elise-szel, amikor teljesen padlón van, és a lány egy fergeteges beszédre inspirálja, mielőtt eltűnik az életéből. Mikor véletlenül újra találkoznak, Norris nem akarja hagyni, hogy megint elveszítse a lányt. Ám titokzatos férfiak  mindent bevetnek, hogy elválasszák őket. Norris ebbe nem nyugszik bele, és Elise-ért szembeszáll a sorsával.

8

Stb… Cameron kiviszi a színészeket az őserdőbe, Bond forgatás novemberben, Marshall II. vh-s inváziós filmje

Az eltelt  pár nap kimaradt néhány híre röviden.

– Most már biztos, hogy Sólyomszem benne lesz a Thorban. Nem fogja viselni képregénybeli ruházatát, íj és nyílvessző lesz nála. Coulsen ügynök társaságában bukkan fel.

– A Disney úgy döntött, hogy nekik nem kell az Oblivion sci-fi, amit Joseph Kosinski rendezne.

– A Szörny Rt. folytatásának a címe: Monsters University.

– James Cameron az Avatar 2 szereplőgárdáját el fogja vinni a brazil őserdőkbe, hogy megismertesse velük a bennszülötteket.

– Judi Dench azt mondta, hogy a következő James Bond produkció forgatása novemberben veszi kezdetét.

– David Gordon Green azt szeretné, ha a következő filmje a Suspiria horror remake-je lenne.

– Patrick Tatopoulos helyett Stuart Beattie fogja írni és rendezni az I, Frankensteint.

– Ridley Scott filmet akar készíteni Gertrude Bellről.

– A Paramount égisze alatt születik meg az Earthseed regény filmverziója. A forgatókönyvet Melissa Rosenberg írja. A regény egy űrhajón játszódik, gyereke utaznak rajta, akik lakható bolygókat keresnek.

– Neil Marshall  kiszállt The Professionals sorozat filmváltozatából. Az eredeti szériában  két kemény fickó küzdött a terrorizmus ellen hazai földön és a határon túl.  Tom Hardy, Gerard Butler és Jason Statham nevét emlegetik a főbb szerepek kapcsán. Az ügynökök főnöke vagy Liam Neeson vagy Gary Oldman lesz.

– A Piranha 3D folytatásában az éles fogú kis szörnyetegeknek  csöveken és vízvezetékeken keresztül sikerül eljutniuk egy újonnan megnyitott víziparkba, ahol teszik a dolgukat.

0p3d
Olvasd tovább

4

UIP hírlevél

0uip

Natalie Portman popsija igazi

            Napokig kétségek között hányódtak a rajongók, miután elterjedt a pletyka, hogy a Király! című akcióvígjáték fürdőzős jelenetében nem is Natalie Portman domborít egy szál tangában. Ugyanis kiszivárgott, hogy a film vetkőzős jeleneteiben egy úgynevezett popsidublőz, az ír Caroline Davis helyettesítette a szemérmes színésznőt. A rajongók azonban fáradságot nem kímélve kockáról kockára többször is újranézték a Király! előzetesét, és megállapították, hogy bizony Natalie tangás popsija látható a felvételen, trükközésről szó sincs. A film rendezője, David Gordon Green is sietett nyilatkozni, amivel minden kétséget eloszlatott. Elmondta, hogy Natalie nagyon szívesen vállalta a tangás jelenetet, a dublőzre pedig csak akkor volt szükség, amikor a színésznő karaktere fejest ugrik a tóba, ez a mutatvány ugyanis képzett kaszkadőrt igényelt.

           (Your Highness – hazai bemutató: 2011. július)

0np

2

Murray alakíthatja Roosevelt elnököt

Bill Murray leszerződött a Hyde Park on the Hudson filmre, amiben Franklin Delano Roosevelt amerikai elnököt fogja eljátszani. A produkció Richard Nelson 2009-es rádiójátékon alapszik, Nelson írta a moziváltozat forgatókönyvét is. A rendezői teendőket Roger Michell, az Ébredj velünk (Morning Glory) alkotója vállalta el.

A történet 1939 júniusában játszódik, amikor a brit király és királynő meglátogatta Rooseveltet. Azért is volt történelmi jelentőségű ez az eset, mert a brit királyi család addig soha nem tette tiszteletét Amerikában. De hogy ne csak erről szóljon a sztori, így beleveszik Roosevelt és távoli unokatestvére, Margaret Stuckley szerelmi viszonyát is.

3

Teen Wolf előzetes

1985-ben mutatták be Az ifjú farkasember filmet Michael J. Fox főszereplésével, a produkció leginkább a vígjáték kategória felé húzott. Az MTV úgy döntött, hogy megéri elkészíteni ebből a remake-et, méghozzá sorozat formájában. A trailer alapján leszűrhető, ha akarták volna nem kellett volna emlegetni a 85-ös verziót, mivel csak annyiban hasonlít, hogy egy tini átváltozik farkasemberré. Bár nyilván azoknak a figyelmet is fel akarták kelteni, akik kedvelték a Fox-szal készült alkotást. A főszereplőt Tyler Posey alakítja, őt harapja meg a farkasember (az eredetiben Fox szüleitől örökölte) és ettől kezdve érzékei kiélesednek és még az új csajjal (Crystal Reed formálja meg) is összejön. De feltűnik a színen néhány vadász is. A rendezést Russell Mulcahy vállalta magára.

1

Steinfeld lesz Csipkerózsika

Hollywoodban több klasszikus mesét kotortak elő, ezekhez előzményt (Óz) vagy éppen folytatást (Jancsi és Juliska) készítenek, de lesz olyan történet is, amelyet kissé átalakítanak (akciósított Hófehérke). A kínálatból nem mondanám, hogy hiányzott a Csipkerózsika hiányzott, hiszen már van egy tervezet ebben a témában, Tim Burton a gonosz boszorka szemszögéből fogja előadni a történéseket.

Ám lesz itt még egy változat is, amiben szintén  nem a megszokott sztorit fogjuk látni. Ebben  a címszereplőt követhetjük nyomon, amint az álomvilágban megpróbálja megtalálni a kiutat, azaz minden erejével azon van, hogy a felébredéshez vezető ajtón átlépjen. A főszereplő Hailee Steinfeld lesz, akit A félszeműben (True Grit) ismerhetett meg a világ. A forgatókönyvet Lindsay Devlin írta.

14

Karibi sellők

Ha jól rémlik a Karib-tenger kalózai eddigi részeiben nem voltak sellők. Most lesznek. Vörös, fekete, szőke. Tessék választani. Kopoltyúval rendelkezők előnyben.

59

Batman reboot?

Joel Schumacher a Batman és Robinnal gyakorlatilag kivégezte a Denevérember franchise-t, de aztán jött Christopher Nolan és feltámasztotta a sötét lovagot. A harmadik rész 2012. július 20-án kerül a mozikba, a forgatókönyvet pedig Nolan úgy őrzi, hogy a színészek csak a személyes felügyelete alatt lapozhatták át és a vége állítólag le sincs írva, nehogy véletlenül kikerüljön a világhálóra.

Jeff Robinov a Warner egyik fejese azt mondta, hogy a The Dark Knight Rises címre hallgató rész után az egész franchise-t újrakezdik és Nolan producerként a fedélzeten marad. Jelenleg azon tanakodnak, hogy miként is hozzák ezt össze, mi legyen a következő lépés. Esetleg még kamunak is vélhetnénk, így első olvasatra, azonban a Los Angeles Times filmes blogjának egyik munkatársa ült le Robinovval diskurálni, a hír igaz.

Robinov hozzátette, hogy a Csodanő mozifilmet is tervezgetik. Ha Smallville mellett létrejöhetett a Superman visszatér (Superman Returns), akkor a hamarosan megérkező sorozat mellett is elkészülhet a film. Vélemények?