Miután Darren Aronofsky elhagyta a Wolverine folytatásának a környékét nem sokáig árválkodott meló nélkül, ugyanis a rendező kiszemelte magának a Human Nature sci-fit. A projekt igen sokáig hevert parlagon, Jeff Welch írta a forgatókönyvét még jó 15 évvel ezelőtt. Ám a Warner berkein belül leporolták róla a rárakódott porréteget, Akiva Goldsman be is állt a tervezet mögé producerként, a költségvetést is ő szedi össze. A főszereplő George Clooney lesz, egy lehibernált fickót fog játszani, aki a kissé távoli jövőben “olvad fel”. Az emberek ebben a korban egy másik faj háziállataivá váltak.
Ratner 39 kulcsa
2008-ban még Steven Spielberg szemezett a The 39 Clues családi kalandfilmmel, ám aztán másfelé tekintett el. Jelenleg Brett Ratner próbálkozhat összehozni a produkciót. Jeff Nathanson, a Kapj el, ha tudsz (Catch Me If You Can) írójának a tollából származik a szkript.
A film alapjául szolgáló könyvsorozat első darabját 2008 szeptemberében adták ki, a széria 11. részét idén áprilisban jelent meg. A kiadó célja az volt, hogy a Harry Potter után keletkezett űrt betöltse, ez úgy tűnik sikerült is, mivel a második széria első regénye is hamarosan megvásárolható lesz. A könyvek boltokba kerülésével egy időben online játékokat is készítettek és ehhez kapcsolódó kártyákat is lehet gyűjteni. Az olvasók ráadásul ösztönözve is vannak a kártyák megszerzésére, mivel ezek segítségével akár 10.000 dollár díjat is kaphatnak.
A történet szerint Grace nagymama elhalálozik, összegyűlik a Cahill család, akik nem mindennapi döntés előtt állnak. Az örökség egy millió dollár vagy elfogadják ezt vagy kincsvadászatra indulnak. A 11 éves Dant és a 14 éves Amyt követhetjük nyomon, akik más Cahill csapatok előtt szeretnék megtalálni a 39 kulcsot.
Hunnam lesz a Pacific Rim főszereplője
Guillermo Del Toro 2008 óta nem örvendeztetett meg minket egyetlen új filmmel sem, akkor a Hellboy második részét hozta el a mozikba. Úgy fest a helyzet, hogy jövőre sem láthatunk semmiféle rendezésében készült művet, hiába lát hozzá szeptemberben a Pacific Rim sci-fihez, az csak 2013 nyarán kerül a filmszínházakba.
A főszerepre Charlie Hunnam, a Sons of Anarchy sorozat egyik főszereplője szerződhet le. A színész egy hatalmas robot irányítóját játszhatja. A filmben űrlények támadják le a Földet, az emberek kénytelen összefogni, visszaverésükre hatalmas robotokat építenek.
Poszter A végső állomás 5-nek
Tegnap láthattátok A végső állomás ötödik részének az előzetesét, ma pedig a posztert vehetjük szemügyre. A koponya természetesen kötelező elem és az ötöst is feltüntetik, már csak egy jó szlogen hiányzik. A legutóbbinál a Rest in Pieces volt, amit a frappáns Nyugodjék vérében -re magyarítottak. A legutóbbi felvonásban a Halál már nem a véletlenekre épített, pedig pont ez volt az ezt megelőző részek szépsége.

Conan poszter
“Born on the Battlefield” Marcus Nispelt hamarosan a remake-ek mesterének hívhatják, ugyanis a Texasi láncfűrészesből (Texas Chainsaw Massacre) és Péntek 13-ból (Friday the 13th) is sikeres feldolgozást hozott össze. Vajon mikor teszi közzé Arnold Schwarzenegger a véleményét az új változatról?

Nispel dirigálja a Backmask horrort
Marcus Nispel új filmjére még várni kell, a Conan csak hónapok múltán érkezik a mozikba. A rendező következő műve nem egy remake lesz, pedig már azt hihette volna az ember, hogy folytatja ezt a kitaposott utat. A Backmask horrorhoz még nem lelték meg a megfelelő színészeket, de hamarosan őket is meglelik.
6 tini veszettül jól szórakozik, folyik a pia, van elég drog, bömböl a zene és adnak a “romantikának” is. Véletlenül rátalálnak egy régi felvételre, a fiatalok visszafelé játsszák le, úgy gondolván, hogy így valamiféle sátáni/túlvilági üzenettel lesznek gazdagabbak. Ezzel csak azt érik el, hogy rosszindulatú szellem beférkőzik a csoportba, testről testre vándorol. Hamarosan kiderül, hogy a “jelenség” csupán valamit el szeretne mondani.
A lány és a farkas (Red Riding Hood)

Catherine Hardwicke szépen bebizonyította, hogy milyen gyönyörűen lehet egy klasszikus figurát mondhatni kiherélni úgy, hogy az a célközönséget ne érdekelje, a többi meg úgyse számít (csak a pénz!!!). Ha már lúd, legyen kövér alapon vállalhatta be A lány és a farkast, ahol ismételten csak egy közismert sztorit variálhatott át/meg. A szenvedős szerelmi háromszögek felvázolásában immáron szakértőnek lehet nevezni a hölgyet, ráadásul még acsargó vérfarkast is boldogan mutogathatta. Forrt benne a fene nagy bizonyítási vágy, hogy megmutassa az Alkonyat után is képes megállni a helyét, még ha az új alapanyag láttán többen előző művéhez hasonlítják a filmet.
Az X-Men: Az elsők újabb szinkronos előzetese
Bryan Singer tolmácsolásában már a megalakult X-Ment láthattuk néhány évvel ezelőtt, aminek Wolverine is a tagja lett. Azonban Matthew Vaughn azt mutatja be, hogy miképp alakult meg a csoport és X professzor hogyan próbálta tanítani a mutánsokat, míg ezzel szemben Magneto céljai teljesen mások voltak.
F. Gary Gray rendezi Worthington élete rablását
Utoljára 2009 novemberében hallhattunk a The Last Days of American Crime képregény megfilmesítéséről, illetve annak tervéről. Akkor már Sam Worthingtont sikerült megnyerni a produkció mellé, de az elmúlt hónapok alatt sajnos nem sok információval szolgáltak. Most kiderült, hogy a tervezet nem került parkolópályára, hanem igenis el fog készülni a mozis verzió. A rendezésre F. Gary Grayt, a Törvénytisztelő polgár (Law Abiding Citizen) és Az olasz meló (Italian Job) kérték fel. A forgatókönyvet a képregény alkotója Rick Remender vette kezelése, majd William Monahan kezébe került a szkript, jelenleg Karl Gajdusek végzi rajta a végső simításokat.
A történet a közeli jövőben játszódik Amerikában. A kormány sikeresen létrehozott egy olyan technológiát, amellyel elnyomnák a bűnözői hajlamot, azaz többet senkinek nem fordulna meg a fejében, hogy lopjon, öljön, stb. Hamarosan aktivizálnák a szerkezetet, ezért Graham Bricknek gyorsan kell dolgoznia, hogy kivitelezze és végrehajtsa élete rablását. Worthington egy Kevin Cash nevezetű alakot formál meg, aki profi a széfek feltörésében.
Kép az Abraham Lincoln: Vampire Hunterből
Seth Grahame-Smith regénye alapján készül a film, amiben az USA volt elnöke vámpírokra vadászik. Lincoln édesanyját és édesapját vérszívók ölik meg és ez is arra készteti az Államok első emberét, hogy megszüntesse a rabszolgaságot, mivel ebben jelentősen benne volt a keze a vámpíroknak is. Arra is fény derül, hogy vannak jók és rosszak közöttük, így nem döfhet karót egyszerűen mindegyikük szívébe. Benjamin Walker, Mary Elizabeth Winstead, Dominic Cooper és Rufus Sewell játsszák a főbb szerepeket, bemutató 2012 júniuásban.

A végső állomás 5 előzetese – A halál ismét morcos
Amerikában augusztus 12-én mutatják be A végső állomás (Final Destination) ötödik részét. A franchise-ban a sorozatgyilkos ismét maga a Halál lesz, aki nem fog örülni annak, hogy azok, akiknek meg kellene halniuk meglépnek a tömegszerencsétlenség színhelyéről. Ezúttal egy hídon történik a katasztrófa, Sam (Nicholas D’Agosto) víziójának köszönhetően többen időben lelépnek.
A forgatókönyvet Eric Heisserer írta, aki a Rémálom az Elm utcában (A Nightmare on the Elm Street) rebootot/remake-et is lekörmölte. Steven Quale, az Avatar second unit directora ült a 3D-s alkotás rendezői székben, illetve James Cameronnal közösen készítette az Aliens of the Deep ismeretterjesztő alkotást. A színészek közül elsőként Miles Fishert szerződtették le, majd pár nappal később Arlen Escarpeta lépett a fedélzetre, aki a Péntek 13 (Friday the 13th) remake-ben is játszott. Emma Bell D‘Agosto barátnőjét formálja meg és Tony Todd is fel fog bukkanni a horrorban.
Top 10: emlékezetes / látványos autósüldözések
A Halálos iramban franchise tele van látványos (illetve annak szánt) versenyekkel és üldözésekkel. Az ötödik részben többek sajnálatára csak egy hosszabb aszfaltszaggató jelenet látható, ebben viszont Vin Dieselék nem csak a gázra lépnek, de csöppet Rio-t is átalakítják. Alább néhány vad üldözést tekinthettek meg, ez csak egy válogatás, akad még bőven. Kedvenceiteket kommentben linkelhetitek.
Will Smith és Martin Lawrence Miamiban üldözik a bűnt, ám a város vezetése néha inkább annak örülne, ha ne tennék ezt, ugyanis a gazfickók elkapására tett erőfeszítések során némi kárt is okoznak. A Bad Boys második részében sem veszik le a gázpedálról a lábukat és ügyesen kerülgetik a nekik szánt golyókat, autókat.