A HBO számára Michael Chabon és felesége, Ayelet Waldman még márciusban adta elő a Hobgoblin sorozat ötletét, amely meg is tetszett a fejeseknek és megkérték a házaspárt, hogy írják meg a forgatókönyvet. Jó ütemben halad a projekt, a rendezői poszt sem árválkodik üresen, Darren Aronofsky dirigálhatja le az első részt.
A második világháború alatt zajlik a cselekmény, olyan csapatot állítanak össze, ami szélhámosokból, bűvészekből és illuzionistákból áll, akiket be is vetnek a nácik és a Führer ellen. Trükkjeikkel, ravaszsággal, “varázslataikkal” és különféle fortélyokkal sok bosszúságot okoznak az ellenségnek.
Chabon regényéből születtek a Wonder boys – Pokoli hétvége és a Rejtélyes nyár filmek. Forgatókönyvíróként jegyzi a John Carter sci-fit és a 20,000 Leagues Under the Sea: Captain Nemo remake-et.



A
Rick Riordian könyvéből Percy Jackson fellépdelt a vászonra Chris Columbus irányításával, ám a Fox stúdiónak nem jött be a számítása. A 95 millió dolláros fantasy hazájában 89 millió dollárt termelt, a nemzetközi eredményekkel együtt végül 226 millió dollárt gyűjtött össze. Jó egy évig gondolkodott a Fox azon, hogy kell-e nekik a folytatás, végül márciusban Scott Alexandert és Larry Karaszewskit kérték fel, hogy írják meg a folytatást. Mint kiderült, Columbus nem fog visszatérni helyére Thor Freudenthalt szerződtették, a Diary of a Wimpy Kid és a Kutyaszálló (Hotel for Dogs) filmeket készítette. Lóhalálában kellene összehoznia a produkciót, ugyanis a tervek szerint már jövőre bemutatnák a The Sea of Monsters címre keresztelt alkotást. Logan Lerman ismét eljátssza Zeusz fiát, a karakter a regényben 12 éves volt, ám Lerman 17 volt, mikor megformálta a főhőst, most már benne van a 19-ben. Zavar ez valakit? Hollywoodban biztosan nem. A második felvonásban Jackson és barátai a mitikus arany gyapjút keresik, mellesleg ki kell szabadítania egy ismerősét is.

Jason Reitman a Köszönjük, hogy rágyújtott (Thank You For Smoking) filmmel tette le az alapokat, a Junoval pedig magára irányította a figyelmet, aztán jött az Egek ura (Up in The Air), amivel tovább szárnyalt karrierje. A rendező fogja elkészíteni a Labor Day-t is, ami Joyce Maynard könyvén fog alapulni, a 80-as években játszódó történetre sikerült Kate Winsletet és Josh Brolint megnyerni.